Újra és újra kérdés, hogy jó-e a koedukált oktatás vagy célszerűbb külön intézményekben oktatni a két nemet. A probléma legújabb fejezete arra világít rá, hogy nem pusztán pedagógiai dilemmáról van szó, hanem sokkal messzebb visz ez a kérdés: az emancipációig és a nemek egyenlőségéig. Történt ugyanis, hogy az egyik amerikai women's college hallgatója, miután átigazolt egy koedukált főiskolára, meglepően őszinte vallomásban számolt be élményeiről új iskolája online lapjában, és bizony nem volt elragadtatva a nőoktatás ezen formájától.
A beszámolót nem hagyta szó nélkül egy hasonló intézmény egykori hallgatója sem, és a Jezebel felületén kifejtette a saját véleményét. Azóta az eredeti cikket eltávolították a főiskolai portálról, és ma a szerző levele olvasható a helyén, melyben nem győz magyarázkodni, és jóval árnyaltabban ad hangot a véleményének.
Legtöbb helyen bölcsészettudományokat oktattak
A women's college-oknak elsősorban az angolszász országokban van hagyománya, de a világ számos pontján találhatók ilyen intézmények. A XIX. század elején alakultak az első ilyen iskolák azzal a céllal, hogy magasabb szintű ismereteket nyújtsanak az erre fogékony nőknek. Azért volt szükség rájuk, mert a gyengébbik nem képviselőinek ekkoriban nem volt más lehetőségük, ha felsőfokú tanulmányokat akartak folytatni. Legtöbbjükben bölcsészettudományokat oktattak, és a feminizmus, illetve a szabadgondolkodás központjaiként híresültek el. Ahogy a felsőoktatás koedukálttá vált, a női főiskolák egy része alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez és férfi hallgatókat is beengedett a falai közé, nagyobb részük azonban mind a mai napig megőrizte eredeti profilját, és csak nőket fogad.
Ennek köszönhető problematikus a megítélésük, hiszen sokan továbbra is a feminizmus és liberalizmus fellegvárait látják bennük. Mások úgy vélik, hogy elvesztették már eredeti funkciójukat, és egyszerűen csak harcos feministák gyűjtőhelyeivé váltak, akik innen acsarkodnak a férfiközpontú világra. És olyanok is vannak, akik szerint ezen intézmények fennmaradása azt bizonyítja, hogy a nemek egyenlősége mind a mai napig nem valósult meg.
Rosszul öltözött hallgatók
A fent említett beszámoló szerzője, Vicky Chu a pennsylvaniai Bryn Mawr-n falai közt töltött két évet, majd negatív tapasztalatai hatására átigazolt a koedukált Wesley-be, és a Wesleyan Argus felületén jelentette meg lesújtó véleményét korábbi iskolájáról. Az intézményt úgy jellemezte, mint egy elszigetelt női burkot, ahol rosszul öltözött hallgatók ülnek az órákon, használt tamponok hevernek szerteszét a fürdőszoba padlóján, és ha egy-egy órára betéved egy hímnemű hallgató valamelyik közeli főiskoláról, az bizony komoly feltűnést kelt, és még az órát tartó tanár is gratulál neki a bátorságáért. Úgy véli, hogy ezzel egy természetellenes társas környezet jön létre, ami semmiképp sem egészséges.
A legsúlyosabb tapasztalata azonban az volt, ahogy az emberek tekintenek a women's college-ok hallgatóira. Állítása szerint állandóan gúnyolódás tárgyai voltak, és lenézték őket a koedukált intézmények hallgatói. Ugyanígy az oktatás színvonalát is kifogásolták, így állandó degradáló megjegyzéseknek voltak kitéve, és sok más csoporttársával együtt úgy érezte, hogy marginalizált helyzetbe került csak azért, mert női intézmény hallgatója. Ezen tapasztalatok hatására döntött végül úgy, hogy egy másik intézményben folytatja a tanulmányait és beszámol negatív tapasztalatairól.
Abnormális társas környezetet jelent egy női főiskola
Válaszképpen egy másik női főiskola, a Wellesley egykori hallgatója is megosztotta saját tapasztalatait, aki saját bevallása szerint Vicky Chu sorai nyomán értette meg, hogy miről is szólnak valójában ezek az intézmények. Saját tapasztalatai távol állnak Chuétől, ugyanis szerinte épp úgy öltözködtek a diákok, mint bármelyik koedukált intézményben, és az intim higiéniával kapcsolatban sem voltak rossz tapasztalatai. Egy csereprogramnak köszönhetően több közös órájuk is volt más intézmények férfi hallgatóival, akik egyáltalán nem keltettek akkora feltűnést, ahogy Chu állítja.
Abban viszont egyetért vele, hogy abnormális társas környezetet jelent egy női főiskola, de ez nem feltétlenül káros. Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy kizárják a férfiakat ebből a közegből, hanem arról, hogy kizárják azokat, akik leértékelik a nőket, és ebben látja a női oktatás valódi értékét. Enélkül a tapasztalat nélkül ugyanis ma nem látná, hogy miként működik a szexizmus és hol tart ma a nemek egyenlősége. Szerinte ugyanis a women's college-ok léte azt bizonyítja, hogy a nemek még ma sem teljesen egyenlők, és az, hogy eltöltött négy évet egy ilyen intézményben, arra ösztönözte, hogy egész hátralévő életében küzdjön az egyenlőtlenségek ellen.
