Kalandokra hajtanak a magyar fiatalok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 18-25 éves fiatalok kultúrafogyasztási szórakozási szokásait vizsgálta a Fanta Trendriportot összeállító gárda online kérdőíves kutatásuk hatodik részében. Mint az a tapasztalatok összegzéséből kiderült, a fiatalok több mint fele legalább napi két órán keresztül internetezik, egyharmaduk sohasem olvas könyveket.

Az internet a legfontosabb

A trendriport szerint az internet fontosabb a fiatalok számára, mint a televízió - a 25 év alatti korosztály naponta másfél órát tévézik - és  régimódi szórakozásnak számít szerintük a rádióhallgatás, a könyvolvasás, de még az újság is, kivéve, ha  bulvárújság. A megkérdezett fiatalok 36 százaléka hétköznaponként legalább 3 órán keresztül internetezik, 17% pedig legalább 2 órát szán a gépére. A fókuszcsoportos beszélgetések alapján a netezés döntően a kapcsolattartást jelenti a barátokkal Erre a hétvégén még több időt fordítanak. a fiatalok harmada legalább 3 órát tölt a barátaival egy hétvégi napon.
Ami az olvasást illeti, a megkérdezettek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem szokott könyvet venni a kezébe.  A fiatalok úgy tartják, a könyvek „nem elég ingerdúsak”,  és  „olvasás közben nem lehet mást csinálni”. A válaszokból látható a digitális kultúra hatása. A fiatalok teljeséggel átálltak a „multitasking” életmódra, vagyis számukra az a normális, ha egyszerre több dolgot csinálnak.

A kalandregény pörgős, ezért jó

Dr. Kunsay Gyula, pszichológus szerint a műfajok gyorsasága-lassúsága meghatározó, a fiatalok számára ugyanis a pörgés a fontos. A műfajok fogyasztási szokásaihoz Starcz Ákos, a Bookline.hu vezérigazgatója elmondta, egy történetre a fiatal olvasók 90 percet szánnak, azonban vannak kivételek, például a Harry Potter vagy a Twilight sorozat, amelyik leköti őket. A felmérés vizsgálta a fiatalok kedvenc műfaját is, eszerint a a legnépszerűbb a kalandregény (27 százalékkal), majd a romantikus (19) és a krimi (18) következik a sorban, majd tudományos-fantasztikus irodalom (16 százalékkal). A vámpírregények robbanására a felmérés nem tért ki.
A riasztó kifejezéssel élve magaskultúrát a fiatalok visszautasítják. Az operaelőadásokról a megkédezettek 81 százaléka vallotta, nem hajlandó meghallgatni, a komolyzenei koncerteket a 71 százalék ignorálja hozzátéve, lehet, hogy idővel “belenő”.  A pörgősebbnek ítélt műfajok, mint például a modern tánc már közelebb áll a fiatalokhoz. Szerzői filmeket játszó mozikba a fiatalok 4 százaléka jár rendszeresen. A múzeum sem a hétvégi randevúk kiemelkedő célállomása, bár a fotóművészetet kifejezetten sok fiatalt érdekel.

Egyre több inger kell

A huszonévesek évente egy-két alkalommal járnak színházba, ez legalábbis a megkérdezettek 60 százalékára jellemző. A musical, a zenés színház és a drámai színház nagyjából hasonló megítélést kapott, a musicalre viszont jellemző, hogy vagy nagyon utálják, vagy szeretik, abban azonban egyetértettek, a jegyek túl drágák. Szabó György, a Trafó nyilatkozó igazgatója kifejtette, ahhoz, hogy egy színházi előadás híre eljusson a fiatalokhoz, több csatornán is kommunikálni kell, mert az “óriási médiazaj és a magas ingerküszöb” miatt nehezen jut el hozzájuk az információ.
A trendriport a fiatalok életének több szegmensét vizsgálta már. A sorozat korábbi kutatásaiból például kiderült, hogy a vizsgált korosztály 85 százaláka egyetért abban, hazánkban egyre inkább kilátástalanabb a helyzet, és kétharmaduk szívesen vállalna huzamosabb ideig külföldön munkát. Az életmódkutatásból pedig az derült ki, a korosztály harmada iszik és dohányzik, valamint azt is tudjuk,  mellplasztikát jó találmánynak tartják.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.