5 cuki állat, ami akár meg is ölhet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatalmas bociszemek és édes makifej – hihetetlen, de ez a kombó egy halálos mérget hordozó állatot takar. Cukik, de halálosak: íme öt állat, amely nem csak a cukiságával képes lefegyverezni.

Első látásra bármennyire is édesnek és ártatlannak tűnnek az állatvilág legcukibb teremtményei, tetemes részük képes gyilkolni. A Mother Nature Network szerint erre nem lehet eléggé felhívni az emberek figyelmét, ezért egy listán vonultatták fel a legveszélyesebb cukikat. Íme öt olyan édes állat, amelyik bármikor véget tud vetni egy emberi életnek – ha akar.

Rozsomák, alias torkosborz - Az agresszor

A legnagyobb testű menyétféle ragadozónak már a neve is megér egy misét (népiesen: torkosborz), nem beszélve arról az édes, leginkább medvére emlékeztető pofájáról, amivel viszont jobb, ha semmilyen körülmények között nem kerülsz közeli kapcsolatba. Agresszív viselkedése széles körben ismert – köszönhetően többek közt az X-Men-szériának –, amihez jó erős állkapocs, éles karmok és sűrű bunda is társul. Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy akár egy jávorszarvas-méretű zsákmányt is képes elejteni, és könnyedén ellopja az élelmet egy medvétől vagy egy farkastól is.

Gömbhal - A második legmérgezőbb gerinces

Kevés olyan cuki hal létezik, mint egy felfúvódott gömbhal, de ne tévesszen meg: a gömbhal ugyanis a világ második legmérgezőbb gerincese. A halászok vastag kesztyűt használnak a mérgezés elkerülése érdekében – nehogy rosszul járjanak például a horog eltávolításakor. A gömbhal mérge – amire egyébként nincs ellenszer – a rekeszizmot bénítja meg és fulladást okoz.

Lajhármaki / lassú lóri - A könyökével büntet

A hatalmas szemű, imádnivaló lajhármaki barátságos természete miatt nagyon népszerű az illegális kisállat-piacon, viszont nem árt, ha óvatosan bánunk vele, hiszen egyike annak a kevés emlősnek, amelyek mérgezőek. A kis maki ugyanis a könyökmirigyében termel toxint, amelyet veszély esetén a szájába vesz és nyállal kever el, olykor még a szőrét is bekeni a méreggel, hogy ezzel riassza el a ragadozókat. A toxin által kiváltott anafilaktikus sokk (akut, életveszélyes allergiás reakció) akár halált is okozhat.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="318" width="512"><param name="id" value="vplayer-7d841c274c"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="menu" value="false"/><param name="quality" value="high"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=7d841c274c&v=0081&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=7d841c274c&v=0081&onsite=1&autostart=0" height="318" id="vplayer-7d841c274c" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="512" wmode="transparent"/></object>

Óriás hangyász - Ne kerülj a karmai közé!

Első látásra nem is gondolná az ember, hogy ez a hatalmas lény csupán termeszekkel és hangyákkal táplálkozik. Elsősorban nem tekintélyt parancsoló mérete miatt jelent veszélyt az emberre, hanem erős, éles karmai miatt: ha fenyegetve érzi magát, simán rátámad az emberre, sőt, képes egyetlen mozdulattal kibelezni egy felnőttet. Úgyhogy csak óvatosan!

Leopárdfóka - Ha leránt, nincs menekvés

A leopárdfóka az Antarktisz csúcsragadozója: erős, bátor és kíváncsi, és előszeretettel támad meg embereket – még ha a hivatalos verzió szerint általában a pingvinek is a kedvencei. 1985-ben egy skót felfedező, Gareth Wood lábát kétszer megharapta egy fóka, amelyik be akarta rántani a jégről a vízbe, 2003-ban pedig egy búvárkodó biológust, Kirsty Brown gyilkolt meg egy példány.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.