Mobil(de)generáció

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemrégiben egy rádióinterjúban egy kommunikáció-kutatótól azt hallottam, hogy ő bizony hat éve nem használ mobilt. A meghökkent riporternek azt magyarázza: rájött, hogy folyamatos elérhetősége miatt nem csak a munkáját kell folytonosan megszakítania, hanem a magánszférájába is kéretlenül belehatolnak illetéktelenek. Kifejezetten károsnak tartja, hogy az emberek ennek a szerkentyűnek köszönhetően bárhol, bármikor beleavatkozhatnak egymás életébe.

Aki nem elérhető, nincs

„Ha csörög, fel kell vennem, ha nem veszem fel, vissza kell hívnom, aki keresett, ám lehet hogy épp akkor csörgetem, amikor neki nem alkalmas... Akinek mobilja van, az elvileg mindig, mindenki számára elérhető. Nem szeretek mindig készenlétben állni. Ráadásul azt látom, hogy nem javítja, hanem kifejezetten rontja az emberek egymás közötti kommunikációjának minőségét." - nyilatkozta.

Meg kell mondanom, én is jó néhány évig hasonló megfontolásból álltam ellen a mobil használatának. Aztán persze beálltam a sorba, mert aki azonnal nem elérhető, az nincs is a mai világban...

Ám mostanában megint felgerjedtek bennem ezzel a gyerektenyérnyi szerkentyűvel szembeni ellenérzések.

A Laca a Macával

Azon már nem háborgok, hogy olykor egy villamoson vagy egy buszon utazva, nekem kell pironkodnom azért, mert akaratlanul is tanújává válok mások magánéletének, legintimebb magánügyeinek, legyen szó orvosi vizsgálatról, szexuális együttlét utáni szerelmi búgásról, arról, hogy most a Laca a Macával, vagy a Katával... Elegem van abból, hogy végig kell hallgatnom, hogyan adja ki a parancsot valaki a férjének a bevásárlást illetően, és sokszor még a munkahelyi titkoknak, a szavazófülke magányára tartozó hitvitáknak is kéretlen hallgatója legyek.

Ennél mostanában jobban zavar, hogy úton-útfélen azt látom: az ifjú anyák - miközben csemetéjüket késő délután maguk után vonszolják az óvodából, iskolából, ordító kisbabájukat vagy ébredező értelmű kicsinyüket tologatják a parkban, csetlő-botló apróságaikat „legeltetik" a játszótéren - mindenről elfelejtkezve, szinte megállás nélkül telefonálnak...

Mama! Örülj nekem!

Nemrégiben volt alkalmam végignézni két nagyon jellemző jelenetet. A sudár, szép anyuka a szemközti oviból kifelé igyekezett a kicsi fiával. Amikor megszólalt a mobilja, elengedte a gyerek kezét, aki egy ideig még türelmesen álldigált az anyja mellett, aztán - mivel érzékelte, hogy a mama belefelejtkezett a telefonálgatásba - unatkozni kezdett, hát önállósította magát. Először csak kis körben kezdett el bolyongani az anyja körül, ám egy idő után elindult a kijárat felé. Szerencsére a kapu zárva volt, így egy nagy, letört faággal tért vissza. Hol maga előtt tolta, hol meg húzta (én közben azon izgultam, hogy egyszer csak nehogy kibökje a szemét), de a mama továbbra is önfeledten telefonált, telefonált, telefonált.

Legalább tizenöt perc is beletelhetett, míg az anya végre keresni kezdte, és a kert hátsó zugában meg is találta a faággal hadakozó kicsinyét.

Még mindig a mobillal a fülén, a szabad kezével megpróbálta a kezéből kivenni az ágat. A gyerek megmakacsolta magát, az anya pedig - telefonálás közben - erőszakkal kicsavarta a kezéből és messzire hajította az alkalmi játékot.

A gyerek bőgni kezdett, indult volna a „játéka" után... Az anya húzni, majd taszigálni kezdte, egészen a kapuig, ahol újra megtorpantak. A nő még mindig fecsegett. A kisfia megint otthagyta. Szembe jött vele egy kis műanyagmotoron egy másik gyerek. A mobilos mama csemetéje egy laza mozdulattal leborította a vele szembe karikázó társát, aztán felpattant a járműre és elkarikázott. Az anya végre befejezte az immár legalább húsz perce tartó párbeszédet, leemelte az elorozott járműről rúgkapáló gyerekét, és meglehetősen türelmetlenül cibálta végig az óvoda sarkán parkoló autóig...

Kérlek,  figyelj rám!

Este hét óra. A tízéves forma kislány hátán iskolatáska, az anya kezében pedig a mobil. A tömött buszon utaznak, a gyerek megpróbálja magára terelni az anya figyelmét. „Fáj a karom!" - mondja. A nő a telefonba mondja: „Most megyünk haza! Azt mondja, fáj a karja, hát persze, hogy fáj neki, most kapta meg ezt a H1N1-oltást." A gyerek hallgat, aztán újra megszólal: „Anya, hogy kell mondani? HN1 vagy H1N1? A nő nem válaszol, viszont hosszan simfeli az egyik kolléganőjét, majd az élettársáról is megtudunk egyet-mást... A kislány egyszer csak megszólal: „Anya, hagyd már abba, mindjárt le kell szállnunk!"

A nő nem hagyja abba, leszállnak. A gyerek némán és kedvetlenül baktat az anyja után, aki csak beszél, beszél, beszél de nem vele és nem neki...

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.