Barlangfürdő – vigyázat, csúszik!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez persze nem nehéz, mert Magyarországon az egy főre jutó termálfürdők száma legalább kettő, s szinte minden görbe fánál vagy nagyobb bokor mögött ott figyel valami dagonyázó (értsd: gyógyvizes ülőmedence). Ennek ellenére hosszú évek teltek el úgy, hogy a közelébe se mentem strandmedencének. Mert amikor az ember még csak kisgyerek, akkor nem bírja lubickolás nélkül. Utána viszont kiválóan megvan nélküle, legfeljebb uszodába megy, ha pedig dögmeleg van, megteszi a legközelebbi tópart vagy simán valami zuhanyozó. Ám ez a tendencia pár éve megváltozott, s az utóbbi időben – ha esetlegesen is, de – volt szerencsém számos vizes helyet felkeresni. A strandkritika ilyen bevezető után természetesen nem lehet szakszerű, sőt csak és kifejezetten szubjektív, melyben speciális szempontok vezérelnek: az egyik kilencéves, a másik májusban múlt öt.

Kismalac polcot

Magam sem tudom, hogy emlékszem-e rá, vagy csak sokat mesélték a szüleim, de azért dereng valami, hogy alig négyévesen már jártam a barlangfürdőben. Azóta csak annyi közöm volt hozzá, hogy egyszer anagrammát játszottunk magyar településnevekkel, és Miskolctapolcára elég vicces megoldás született: „Kismalac polcot”. A minap viszont – kielégítendő a speciális szempontok igényeit – célba vettük a strandot. Szerencsére még időben kaptunk hasznos információt, hogy ha barlangban akarunk fürdeni, ne a strandot keressük, mert az egy másik intézmény Miskolctapolcán. A jó tanácsot megfogadtuk, így aztán elsőre rátaláltunk Európa egyetlen barlangfürdőjére, amely pedig kívülről tisztára egy strand mégis. Harsogó zöld pázsit karéjozta vízi játszótérrel, a Tavifürdő felújított évszázados fatornyával és meleg vizes pezsgőfürdőjével, a Kagyló medence jelképpé vált nyitott félkupolájával. Az alig huszonkét fokos levegő azonban egyértelművé tette, ezeket az ínyencségeket ezúttal kihagyjuk – irány a barlang!

Behatolás I.

Némi feladatot azért még le kellett küzdeni a lubickolásig. A jegyáras táblánál már ismerős a helyzet – a fürdők igyekeznek testreszabni a díjakat, így aztán egy kis bogarászást igényel, mire az ember összeállítja a menüből, mi passzol az igényekhez. Van egész napos, háromórás, felnőtt, gyerek, kedvezményes, családi és így tovább. Érdemes rászánni az időt, mert komoly ezerforintokról lehet szó – lásd a cikk végén. Aztán ha megvan a döntés, az ember kap egy műanyag karórának tűnő valamit, amely nélkül ki nem jöhet, hacsak nem fizet ötezer forint pótdíjat, és amely természetesen a legszorosabb állásban is vígan lötyög egy ötéves lurkó csuklóján, aki persze alig-alig képes elképzelni az élete hátralévő részét ama fűzöld csuklóviselet nélkül.

Labirintus I.

A következő szülői erőpróba az öltözői zsiliprendszer, melynek egyik oldalán tanácstalanul toporog a családfő, miközben a másik oldaláról kemény elektromágnesként vált ki rezonanciát a barlangi medence. Már gondoltam rá, hogy a hasonló helyzetekre rendszeresítek magamnál egy végtelenített szalagot a „Várj, nem arra, még nem tudom merre, de erre gyere, ne szaladj el!” szöveggel. Mert a rendszerbe éppúgy sikerült beakadni elsőre, akárcsak a Gyulai Várfürdőben, akár a Kehidathermálban. Ebből két dologra lehet következtetni: országos jelenség a logikátlanság, vagy egyszerűen én nem vagyok rendszerkompatibilis. A lényeg, hogy helyi ismerettel rendelkező idegenvezető nélkül rá nem bírok jönni, melyik ajtó merre nyílik, hol van a hányas számú szekrény, ami után merre van a hova menjünk. Szerencsére időben érkezik a segítség, így lassanként túljutunk az öltözőszekrények titokzatos birodalmán. (Zárójelben hozzáteszem, nem mintha sok értelme volna igénybe venni az „értékmegőrző trezort”, a gyerekek miatt annyi holmit cipelünk magunkkal a medencéhez is, hogy számunkra tkp. tök felesleges.)

Behatolás II.

Kis didergés következik, míg átslattyogunk a fogadóépület nyitott üvegkupolája alatt a fürdőcsarnokba, ahol pedig illendő volna elkábulni a látványtól – a sziklafalhoz épített csarnok varázslatos: a magasból  vízesések zúdulnak alá, a sziklákon cseppkőréteg fénylik, a medence pedig két barlangnyílásban folytatódik – na de nincs nekünk erre esélyünk. A türelmetlenség újfent elhatalmasodik az ifjabb generáción: azonnal a vízbe! Jó-jó, de azért keressünk valami helyet, ahol lepakolhatunk! De nem kell keresni, mert máris orrunk előtt az üres nyugágy, nem is egy. Cucc lerak, karúszó felfúj, anya marad a holmival, apa megy a vízbe a kölkökkel.

Labirintus II.

Nyakamban a két gyerekkel épp a vadvízi program közepébe csöppenünk, amely szerencsére jóval szolidabb, mint a neve, de máris sodor minket a föld gyomrába. Az izgalommal vegyes öröm pedig leírhatatlan: kuncogás, sikongatás, kacagás és ilyenek. A fejünk felett rideg szikla, magas kürtőkkel, a víz alatt lámpák, és a sodró vizes körfolyosóból belül további járatok nyílnak. Két kanyar után el is indulunk felfedezni. Dögönyöző csobogók és újabb medencék, vízi folyosó, amely felett híd vezet át, s végül a Csillagterem rejtelmes sötét kupolája, mint valami föld alatti – és persze vízzel töltött – planetárium. Az akusztikája sem utolsó, amit persze minden valamirevaló fürdővendég ki is használ, és földöntúli hörgésekkel, visongásokkal tölti meg a termet, amely derengő és folyton változó fényeivel elsőre azt eredményezi, hogy: jajj, menjünk innen! De aztán elég egy kis közös mókázás, és hamar a kedvencünk lesz a hely. Olyannyira, hogy mire elszabadulunk tőle, és visszatérünk egy kis élménybeszámolóra anyához, legalább egy óra eltelik. Aztán egy perc se, és már indul is az újabb kör, vissza föld alá.

Summa summarum

Speciális szempontjainknak köszönhetően a fentiekhez nem nagyon van hozzátenni való, ennél többet nem láttunk, nem tapasztaltunk. A barlangi élmény olyannyira lenyűgöző volt, hogy egyszerűen nem fért bele más a háromórás jegyünkbe. Meglehet, hogy egy hatórással sem jártunk volna másképp. Az azonban hozzátartozik, hogy ezért az egyedülálló élményért – négyfős család lévén – fejenként 1800 forintot fizettünk három órára. Amúgy egy felnőttnek 2400, egy gyereknek 1600 a háromórás beugró. Egy mozijegy árához mérve smafu.

A szerző eddig megjelent és előkészület alatt lévő könyvei:

Zsubatta! – (beszédfejlesztő) mondókás-verses könyv [2005; 2006]
Móra; Budapest

Miazami – kitalálós versikék [2007, 2008, 2009]
Móra; Budapest; (Szép könyv 2007-oklevél; Miazami tévéfilm: ROPROD; 2009, r.: Gárdos Péter)

Gyere velünk Budapestre! [2008]
Colorplus; Budapest

Miazmég – kitalálós versikék [2009. október végén várható]
Móra; Budapest

Ha ez a cikk bejött, nézd meg a következőket:

Amikor először bedobják a gyereket a vízbe, az embernek megáll a szíve.  | Gyerek a víz alatt!

Nem sokon múlik, hogy most nem tragédiáról írok. Cikk a szülői felelőtlenségről… | Belefullad, ha nem nyújtom a kezem

Miért kell elveszítenünk egy 9 éves kisfiút, pláne ilyen tragikus körülmének közt?! – egy gondolatébresztő írás mindannyiunk felelősségéről. | Az Aquaworld-tragédia margójára

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.