Mit tegyél, ha gyereked serdül, mégis el kell vinned az utazásra?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ügyelj persze arra, hogy gyerekeidnél mindig legyen egy névjegy a hotel nevével és címével, hogy visszatalálhassanak.

A városnézések és egyéb kulturális programok végtelenül unalmasak a tiniknek. Ez alól talán csak London jelent kivételt – ezt a várost általában az idősebb és a fiatalabb korosztály is kedveli. Amikor megérkezel valahová, mindig nézz körül, vannak-e tinik a környéken. Ha nincsenek, biztos lehetsz benne, hogy gyerekeid utálni fogják a helyet.

Sokan találkoznak azzal, hogy serdülő gyermekeik egy nap nem akarnak többé a szülőkkel tartani a hosszú utazásokon, nyomorogva a kocsiban. Ha ilyesmi utat tervezel, szerezz be egy mini DVD-lejátszót a hátsó sornak, megéri.

A drága, elegáns éttermek látogatása nem túl élvezetes program ennek a korosztálynak. Főleg, ha olyan helyre viszed őket, ahol nyakkendőt is kell viselni. Ha étterembe akarod őket vinni, keress inkább egy helyi kisvendéglőt, az sokkal érdekesebb. Ha mindenáron elegáns étterembe kell menni, akkor ne tedd utazásonként egynél többször. Meglátod, hálásak lesznek.

Minden egyes serdülőkorú gyerekednek a teljes utazás időtartamára biztosíts saját mp3-lejátszót fülhallgatóval és korlátlan mennyiségű elemmel. Ez mindenki békéjének a záloga. Azt az utazás elején kösd ki, hogy ki mikor mennyi időre teheti be saját zenéjét a kocsiban.

Vigyél magaddal kártyát és társasjátékokat, csináljatok közös esti családi programokat!

Ha biztonságos környékre utaztál, és úgy érzed, gyerekeidnek nem eshet bántódása, engedd őket felügyelet nélkül fölfedezni a terepet. Beszéld meg azonban velük, hogy a naplementét tartsák tiszteletben, és addigra minden körülmények között legyenek a szálláson.

Ha van rá lehetőséged, vidd el gyermeked valamelyik barátját is az utazásra. Hagyd, hogy ő válassza ki, melyiket.

A legfontosabb: emlékezz vissza, tiniéveid alatt te hogy szerettél nyaralni a szülőkkel… Ha elég emlék beugrik, tudni fogod, mit tegyél, és mit ne…

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.