
A Niagarán lezuhant egy hordóval, túlélte, egy fatális baleset viszont az életébe került Bobby Leachnek.
Kicsi, de annál veszélyesebb, ráadásul nem látod előre, mekkora kárt vagy bajt csinált. Így előzheted meg.
Egy amerikai háziasszony, Ann Hodges a nappalijában szunyókált éppen, amikor meteorit zuhant rá. Csodával határos módon túlélte a hihetetlen balesetet.
Ezek a kozmetikumok és szépségápolási termékek komoly veszélyt jelentenek a gyerekekre nézve.
A férfi az édesanyját hívta telefonon. Aztán jött egy óriási durranás, és a teljes csend. Megsüketült arra a fülére, amelyen a készüléket tartotta.
Magyarország egyik legemlékezetesebb balesete 1962-ben történt, amikor egy elszabadult vonatkocsi „kiszaladt” a Nyugati pályaudvarról a Körútra.
A nyári fesztiválokon jó és rossz értelemben véve is sok minden történhet meg.
A hollywoodi legenda szerint a Ben-Hur forgatásán életét vesztette egy kaszkadőr, és a baleset benne maradt a filmben. Tényleg igaz a történet?
Egy fesztivál sosem lehet balesetmentes. Szakértő segítségével adunk tippeket, hogy épségben érj haza a buli végén.
A vidámparkokba szórakozni járunk, s talán eszünkbe sem jut, milyen veszélyesek lehetnek.
A baleset egy népszerű gyorsétteremlánc egyik egységében következett be, áldozata egy kisgyermek volt.
Egy horvát zenetanár, Frano Selak hétszer menekült meg a halál torkából, időskorában pedig megnyerte a lottó főnyereményét.
A helyszínen készült felvételek alapján a lezuhant kisrepülőgép pilótájának hatalmas szerencséje volt.
A repülőterek baleset forrásai lehetnek, még akkor is, ha kényelmi szolgáltatásról van szó.
Miért lehet káros, és miért nem ajánlják a használatát 6 év alatti gyermekeknek? Gyermektraumatológust kérdeztünk a veszélyekről.
A két vezető vesztette életét, amikor az egyik szerelvény fékhiba miatt 100 kilométeres sebességgel belerohant a szemben felfelé tartó fogaskerekűbe.
Elég, ha egy kicsit nem figyelsz oda, és a mikróval bekövetkezhet a baleset.
Az első pillanat a megkönnyebbülésé volt, de utána hirtelen romlani kezdett az állapota, már járni sem tudott, amikor a család odaért.
Felfüggesztettek egy kormánytisztviselőt, miután elrendelte egy víztározó leeresztését, hogy visszaszerezze szelfizés közben vízbe ejtett telefonját.
A harmincas évek egyik legsikeresebb írója pályája csúcsán szenvedett halálos balesetet.
Kesjár Csaba igazi sztárnak számított az 1980-as években, egy máig tisztázatlan baleset azonban idő előtt a fiatal autóversenyző életét követelte.
A legnagyobb űrhajósbaleset még itt, a Földön történt, mégis 170 ember belehalt – aztán meg letagadták az egészet.
Ernie Kovacs az amerikai televíziózás hőskorának legnagyobb komikus sztárja volt, idehaza mégis ismeretlennek számít.
VIII. Henrik angol királyt leginkább brutális tetteiről ismerjük. Talán meglepő lesz számodra, de egyesek szerint ez nem karakteréből fakad.
Négy évig tervezték, mégis országos káoszt idézett elő, amikor Svédország 1967-ben egyetlen éjszaka alatt állt át a jobb oldali közlekedésre.
A síbalesetre ugyanakkor mindketten egészen másként emlékeznek: nem lesz egyszerű döntenie a bíróságnak.
Ismét szelfibaleset történt: a brit turista lezuhant a szikláról, és eltörte a lábát Vietnámban.
A Pulitzer-díjas kép különleges helyzetben készült, és erősen félreérthető, azonban egyáltalán nem szerelmes, hanem életmentő gesztust ábrázol.
Az M1-es autópályán bekövetkezett baleset is mutatja, hogy biztonságosabb közlekedésre lenne szükség útjainkon: szigorúbb szabályok sem kellenek.
Kutatás is bizonyítja, hogy kapcsolat lehet a fáradtság és a balesetek közt: öt példát mutatunk erre.
A Szabadság hídon történt első tragikus halálesetben, 1912-ben egy kamasz fiú vetette magát a Dunába, aki azt hitte, tettével világhírű lehet.
A Mount Everesten vannak olyan holttestek is, melyek elszállítása szinte lehetetlen lenne.
A grafikus-operatőr a Díványnak mesélte el, hogyan élt túl várandósan koronavírust, autóbalesetet és tüdővérzést, ami végül első kötetét ihlette.
Mi a közös a csokis kekszben, a Nutellában és a meggysörben? Csupán annyi, hogy a történetük ugyanúgy indult: egyszerűen hiba csúszott a gépezetbe.
Az elsüllyeszthetetlennek becézett ír nővér, Violet Jessop 5 éven belül három hajó katasztrófáját élte túl csodával határos módon, köztük a Titanicét.
Vészhelyzetben nagyon fontos, hogy tisztában legyél a tennivalóiddal és ne ronts a helyzeten.
Majdnem minden műszakra jut egy haláleset, a gyerekek elvesztése viseli meg igazán a mentősöket – árulta el interjúalanyunk.
A baleseti szimulációk a profik: mentősök, tűzoltók, TEK-esek munkáját segítik, mi mégis alig tudunk róluk valamit.
Borzalmas balesetek fordulhatnak elő a vidámparkok eszeveszettül pörgő, zúgó, rohanó játékain. Ezt a három esetet soha sem fogjuk elfelejteni.
A karácsony melege biztosan nem a lakástüzet jelenti: így előzheted meg a bajt!
Egy 82 éves nőt találtak egy traktor alatt, három nappal azután, hogy eltűnt.
Sokunk mellett egész éjjel ott van a telefon és a töltő. Tényleg veszélyes lehet egész éjszaka tölteni a telefont? Utánajártunk.
A szerencsétlenül járt fiú a fél tüdejét elveszítette a baleset miatt.
Pénzeső az autópályán: kell ennél szebb szombati hír? Kár, hogy rosszul végződött.
Mi legyen az autóban, ami mindig hasznos lehet? Ezekkel a listákkal segítünk, hogy összeállítsd a saját „túlélőcsomagod”.
Te tudod, melyik a leveszélyesebb rész a lakásban? Megmutatjuk, hogyan előzd meg az otthoni baleseteket.