Nem feltétlenül kell gyorsan hajtani ahhoz, hogy megtörténjen a baleset, elég, ha menet közben nem adjuk meg a másiknak az elsőbbséget, vagy parkolás közben rosszul mérjük fel a távolságot, és koccanunk egy másik autóval.
A koccanás online is bejelenthető
„Bármilyen körülmények között történik is a koccanás, az első nagyon fontos lépés a baleset résztvevői részéről, hogy lefényképezzék mind a két autót, lehetőleg abban a pozícióban, ahogyan a koccanás megtörtént” – mondja Bak Péter, az Alpine kárszakértője.

Ha a baleset során személyi sérülés nem történt, nagyon fontos, hogy a felek kitöltsék az úgynevezett kék-sárga kárbejelentő lapot, ha meg tudtak egyezni a felelősség kérdésében.
Ha egyikük sem rendelkezik ilyennel, nincs más teendő, mint a Play Áruházból letölteni az E-kárbejelentő alkalmazást, akár ott a helyszínen, hiszen a baleset online is bejelenthető.
Ezt mind a két félnek le kell töltenie, és a kitöltést követően a dokumentum automatikusan továbbítódik a kárt okozó fél biztosítójához. A kárszértő elmondta: a kárbejelentő papír nyomtatványboltban vagy a biztosítóknál is beszerezhető.
Ha azonban a felek nem tudnak megegyezni a felelősség kérdésében, érdemes rendőrt hívni.
Szívesen olvasnál egy érdekességről is? Van egy sziget, ahonnan az autók máig ki vannak tiltva.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés