Turkáló helyett bolhapiacoznak a németek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az általános, vagy kifejezetten gyerekcuccokra szervezett bolhapiac társasági esemény is, esznek, isznak, beszélgetnek. És bolhapiac mindenhol van.

A németeknél nagy hagyománya van a hétvégi bolhapiacozásnak, ahol a feleslegessé vált holmikat – minden elképzelhetőt – egy megszokott, erre kijelölt helyen, vagy a lakókörnyezetükben szervezett alkalmi piacon adják-veszik.

Főként a kisebb közösségek, pl. utcák, iskolák által szervezett bolhapiacoknál nem a pénzszerzésen van a hangsúly, hanem azon, hogy az emberek összejönnek, beszélgetnek, közben esznek-isznak, csereberélnek, és az odatévedő idegen arcokkal ismerkednek. Mindeközben megszabadulnak attól, amire nincs szükségük, és még egy kicsit keresnek is vele. Tiszta sor.

Galéria ikon

9

Galéria: Bolhapiac
Fotó: Shutterstock

Imádom a Flohmarktokat, jó pár ilyenre ellátogattam, kicsire és nagyra is, és bizton állíthatom, valóban találni apró csodákat, és a hangulat is remek. A berlini Mauerparknál lévő Flohmarkt nagyon népszerű turistalátványosság is, nagy területen fekszik, és valóban bármit találni, amit csak elképzel az ember. Meg amit sosem gondolt volna, az is szembejöhet. Egyedül talán az okoz nehézséget, ha konkrét dolgot keresünk, mert ilyenkor a milliónyi holmi között meg is kell találni valahogy.

De a kis- és nagyvárosok kisebb piacai is csodásak, még akkor is, ha nem ritka, hogy csak néhány árus van éppen. A kisvárosi kis piac zavarbaejtően kedves tud lenni, olyan, mintha egy rokoni társaság gyűlne össze, még akkor is, ha előtte sosem találkoztunk. Ráadásul az ilyen helyen szinte ingyen adják a portékájukat (alkudni kötelező), mert nem a haszonszerzés a fő cél, hanem az öröm, hogy ami nekik nem kell, az másnál jó szolgálatot tehet majd. És persze mindenkinek jól esik egy kis beszélgetés. Minden Flohmarkton, legyen az kicsi vagy óriási, mindig vannak friss, házi sütemények és persze Bratwurst, így egy kis bolhapiacozás még gasztronómiai élménynek is elmegy.

A kacatgyűjtés és ritkaság-vadászat mellett (ismerünk olyan sztorikat, hogy valaki milliós értékű festményt vagy műtárgyat vett ilyen helyen pár euróért) nagyon fontos szerepet tölt be a kisgyerekes családok életében, különösen azok, amelyek gyerekekre szakosodtak. Elég gyakori, hogy a német családok idejárnak a gyereknek a játékokat vagy ruhákat beszerezni, vagy éppen eladni.

Nagyon sok pénzt tudnak így megspórolni. Mivel a bolhapiacnak komoly hagyománya van, annyira általános, hogy a szülők ilyen piacokon, börzéken szerzik be és/vagy adják el a gyerekholmikat, hogy talán emiatt sem annyira elterjedt náluk a turkáló, mint ahogy nálunk. Az árak természetesen jóval a bolti ár alatt vannak, és ki lehet fogni még sosem használt dolgokat is.

Ezek a gyerekes bolhapiacok talán a már nálunk is itt-ott megjelenő bababörzékhez hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy a németeknél mindennaposak ezek a rendezvények, szinte mindenkinek van lehetősége a közelében találni ilyet, és a megjelent árusok és vásárlók száma is nagyobb.

Galéria ikon

9

Galéria: Bolhapiac
Fotó: Michael Taylor / Europress / Getty

Nem jellemző, hogy elromlott játékkal vagy hordhatatlan állapotú ruhákkal próbálkoznának az eladók, de hogy mit érdemes itt venni? Például szép állapotban lévő ruhákat, kisebb hibás (pl. hiányzó gomb) cuccokat, gyerekkönyveket, fajátékokat, legót, kerékpárt, rollert, kerékpáros gyerekülést, sporteszközöket, babaházat vagy nagyobb gyerekjátékokat. És ezekből találni is bőven.

Az időpontok főként szombatiak, miután országosan vasárnap minden üzlet zárva tart, így csak kevés helyen van piac és börze ezen a napon (bár a berlini éppen vasárnap van). Rajnavidék-Pfalz tartományban például utolsó ottjártamkor kimondottan tilos volt a vasárnapi bolhapiacozás.

Ha esetleg kint tartózkodásunk hétvégére esik, érdemes megkeresni a helyi bolhapiacot, aminek helyszínét, időpontját előzetesen az interneten megnézhetjük, de a helyi (ingyenes) lapokban is meg szokták hirdetni.

Ismertebb, nagyobb német bolhapiacok (itt általában új és használt termékeket is árulnak, turista látványosságok is egyben):

Berlin: Flohmarkt am Mauerpark (minden vasárnap 8-18-ig)

Frankfurt: Flohmarkt am Mainufer (minden szombaton 9-14-ig, kivéve ünnepnapokon)

Bonn: Rheinauenflohmarkt (szombatonként 8-18-ig)

Nürnberg: Trempelmarkt (szombaton 16-24-ig, szombaton 7-18-ig)

Münster: Flohmarkt auf der Promenade

Hannover: Altstadt-Flohmarkt am Hohen Ufer

Gyerek bolhapiacok, bababörzék országos adatbázisa (google maps térképpel):

http://www.kinderflohmaerkte.de

Vackor Virág
Vackor Virág
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.