VIP cikkek
Ezért lett Stohl András A Nagy Ő
Amikor nyilvánossá vált a hír, miszerint A Nagy Ő legújabb évadának főszereplője – a férfi, akiért húsz nő versenyezhet majd –, Stohl András lett, sokan megrökönyödtek. Valójában azonban ennél ideálisabb választás el sem képzelhető a reality főszerepére.
„Színésznő nem szülhet” – anyaságával kimondatlan szabályt szegett meg Udvaros Dorottya
Noha kicsivel több, mint harminc év van köztük, és jó pár év különbségnyi színpadi lét, Udvaros Dorottya és Lovas Rozi életében nagyon is sok a közös pont. Dacára annak, hogy egyikük orvos akart lenni gyerekkorában, másikuk pedig zárkózott, befelé figyelő emberként talált rá a színházra, mindkettőjük pályáját a kimondatlan élmények formává alakításának vágya és a mélyen átélt tapasztalatok határozzák meg.
Ilyen nyugdíjas lesz Zacher Gáborból
A hír igaz – és mégsem. Zacher Gábor valóban nyugdíjas lett, de ugyanúgy vonul a mentőkkel és dolgozik kórházban is. Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom címmel megjelent könyvében ebből az apropóból is visszatekint mentős pályafutására.
Elhunyt Tarr Béla
A nemzetközileg elismert magyar filmrendező, Tarr Béla életének 70. évében hunyt el.
Elhunyt a Kispál és a Borz alapító zenésze
Hatvanéves korában elhunyt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz egyik alapító tagja. A hírt a zenekar közösségi oldalán jelentették be, ahol megrendülten búcsúztak zenésztársuktól. Bár tudták, hogy hosszabb ideje beteg, halála így is váratlanul érte a közösséget.
Brigitte Bardot hitvallásának minden sora megrendítő: a színésznő 91 évesen hunyt el
A súlyos beteg francia színésznőt 91 éves korában érte a halál, rá emlékezünk.
Ezeket a slágereket hagyta örökül Chris Rea: 74 éves korában hunyt el a zenész
Rövid betegség után, békésen, a kórházban hunyt el Chris Rea – a 74 éves zenész halálhírét a családja erősítette meg. A brit énekes-dalszerző több tucat slágert hagyott örökül a világnak.
Kisfia még féltékeny a lányára – így karácsonyozik Ráthonyi-Palácsik Tímea két gyerekkel
A Femina készített exkluzív interjút Ráthonyi-Palácsik Tímeával első kétgyermekes karácsonyáról: az is kiderült, hogy még nem teljesen épült fel a szülésből.
„Az embereknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy egy segédsorsot éljenek a sajátjuk helyett” – Puzsér Róbert-interjú
A Hét Mesterlövésze egy filmes tematikájú rádióműsor volt, amely 2009 és 2011 között hetente kétszer jelentkezett Puzsér Róbert műsorvezetésével az azóta megszűnt és újralétesült radiocafén. A műsor nyomán kétkötetes filmajánló könyv született, most pedig megjelent a sorozatokra fókuszáló új kiadvány, A Hét Mesterlövésze – A 25 legjobb sorozat.
Elhunyt Balázs Péter
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész 82 éves volt.
“Minden film egy külön fejezet az ember életében, mégis összeáll egy nagy egésszé” – interjú Pataki Ágival
Pataki Ági története nem csupán egy ismert modell pályáját rajzolja ki, hanem egy olyan életutat mutat be, ahol a véletlenek, a kitartás, a szenvedély és a személyes kíváncsiság érdekes módon alakította az eseményeket. Interjú.
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter.
Be akarta fejezni a filmezést, majd rekordot döntött – interjú Herendi Gáborral a Szenvedélyes nőkről
Herendi Gábor Futni mentem című filmje több mint 740 000 mozinézőt vonzott, és a Netflix adatai alapján is minden korábbi magyar produkciót felülmúlt, ezzel a rendszerváltás utáni időszak egyik legnézettebb hazai filmje lett. Ilyen előzmények után érthetően nagy figyelem kíséri új munkáját, a Szenvedélyes nőket, amelyről videós interjúnkban beszélgettünk a rendezővel. A Szenvedélyes nők alapvetően „női film” – ahogy Herendi Gábor fogalmaz –, ezért különösen kíváncsi arra, hogyan reagál majd rá a közönség.
„A kedvenceim a vaslábasban készült, szottyos, nem insta-kompatibilis ételek”
Mautner Zsófi húsz éve foglalkozik gasztronómiával, és talán ma már nincs is Magyarországon olyan, az újdonságok iránt érdeklődő háziasszony, aki ne őrizgetné a konyhaszekrény fiókjában vagy a könyvespolcon legalább egy bevált receptjét vagy szakácskönyvét. A gasztrobloggerrel többek között legújabb könyveiről és a siker receptjéről beszélgettünk, de az is kiderült, miért fontos számára a csend, és hogyan tud még húsz, gasztronómiában eltöltött év után is szívvel-lélekkel és szenvedéllyel főzni.
„Az ember megsejti, kivel lesz még feladata az életben”
Lőrincz Gabriella 25 évig dolgozott a Magyar Televízióban. A legtöbben bemondónőként emlékszünk rá, ő maga viszont sokkal fontosabbnak tartja 12 részes filozofikus filmsorozatát. 2007-ben vonult vissza a tévézéstől; az utóbbi években Paál Zsuzsanna grafikus mellett könyvek készítésében vesz részt.
„Traumatizált a Sárkányok Kabul felett forgatása” – interjú Dyga Zsombor rendezővel
Dyga Zsombor hosszabb kihagyás után tért vissza a nagyjátékfilmekhez a Sárkányok Kabul felett elkészítésével: interjúnkban elárulta, mi volt a legfontosabb cél, melyet a filmmel el akartak érni.
Így él ma egy Romanov hercegné: az orosz trónörökös felesége különleges kendő reklámarca lett
Hogyan élnek ma a királyi, hercegi, nemesi családok sarjai? Milyenek a mindennapjai a történelem során trónfosztottá vált dinasztiák leszármazottainak, valamint az azokba beházasodottaknak? Pécsi Balázs vadonatúj interjúsorozatában ebbe a különleges világba kalauzoljuk a Dívány olvasóit: a felütés egy exkluzív interjú.
„Megtaláltam magam a világűrben” – Kapu Tibor az életét is rábízná űrhajóstársaira
Űrruhája az öltönye mellett lóg a szekrényben, hisz kétnaponta viseli, már hozzászokott, hogy szinte nap mint nap interjúkat ad, de a példaképszereppel még birkózik: videóinterjú Kapu Tiborral.
Elhunyt Kassai Ilona
Tegnap este elhunyt Kassai Ilona színművész, Ganxta Zolee édesanyja. A művésznő halálhírét fia közösségi oldalán jelentette be.
Ami a Földön várta Kapu Tibort, arra nem tudták felkészíteni
A második magyar űrhajós, Kapu Tibor videóinterjút adott a Díványnak: hamarosan láthatod a teljes beszélgetést.
Megsimogattam volna a filmbéli fiamat, de nem volt szabad – interjú Waskovics Andreával az Árva női főszerepéről
Nemes Jeles László filmje, az Árva október 23-án kerül a magyar mozikba: a női főszerepet Waskovics Andrea alakítja, akit a film sajtóvetítése után kérdezhettünk.
„Másodlagos, hogy férfi veri a nőt vagy a nő veri a férfit” – interjú Fabricius Gáborral
Társadalmilag elhallgatott, nagyon fontos témáról szól Fabricius Gábor regénye: a Merre vagyok arccal előre egy kapcsolati erőszak regénye. Az áldozat nem nő, hanem férfi, Fáy Ábris története pedig sokakat ébreszthet rá arra, hogy a mindennapi abúzusok közepette folytatott életet nem kell elfogadnia.
„A humor a legjobb gyógyszer a világon, és nincs mellékhatása” – interjú Szacsvay Lászlóval és Vajda Katalinnal
Szacsvay László élete történeteiből Féltem, amíg éltem címmel született könyv. A Nemzet Színésze, számtalan nagy sikerű film és tévéjáték szereplője őszintén, szépítgetés nélkül mesél gyermekkoráról, a Nemzetiben és a Katonában töltött éveiről, feleleveníti a hajdani pályatársaival kapcsolatos színházi anekdotákat és magánéletének fontosabb, olykor fájdalmasabb pillanatait is. A történeteket régi barátja, Vajda Katalin formálta könyvvé: ahogyan „Szacsy” interjúnkban fogalmazott, „Kati varázsolta frizurává az én kócos gondolataimat.”
Saját családtörténete megrázó filmet ihletett: Nemes Jeles László Árvája mélyen személyes ügy
Két hét múlva kerül a magyar mozikba az Árva, mely Magyarország nevezése az Oscar-díjra: rendezője Nemes Lászlóként jegyzi az alkotást, és ez messze nem véletlen.
Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel-díjat
Csütörtökön jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy 2025-ben Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel-díjat.