Merényletet kíséreltek meg Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ellen április 25-én, szombaton este fél kilenc körül. Noha a biztonsági személyzet megakadályozta a vérontást, több komoly hiányosságra is fény derült.
Donald Trump másodszor tölti be az elnöki hivatalt az USA-ban. Első elnöksége alatt nem történt olyan merényletkísérlet, amely széles körben felkeltette volna a média figyelmét. Egy állam vezetője természetesen folyamatos fenyegetésnek van kitéve, de második elnöksége alatt két éven belül már a harmadik merényletkísérletet követik el ellene.
Az elnök életét három hiba is veszélyeztette
Most egy tanár volt az elkövető, aki felfegyverezve érkezett a Fehér Ház Tudósítói Szövetségének vacsorájára. Magát az eseményt egyébként kifejezetten nagy érdeklődés övezi, sokan igyekeznek jegyet szerezni rá. Emiatt nem is a Fehér Házban rendezik meg, hanem a washingtoni Hiltonban, mivel a városban ennek az épületnek van a legnagyobb bálterme – írja az MS NOW.

Ez azonban máris elvezet az első komoly biztonsági problémához. A Fehér Ház az elnök rezidenciája, rendkívül jól védhető. Amikor egy olyan rendezvényt, amelyen Trump is megjelenik, külső helyszínen tartanak, az komoly előkészületeket igényel. Ez most sem volt másképp, ám a Hiltonnal van egy jelentős probléma: működő szállodáról van szó.
A kiemelt személyeket – hiszen nemcsak Trump, hanem JD Vance alelnök és több magas rangú kormányzati szereplő is részt vett az eseményen – egy olyan épületben kell védeni, ahol 1103 szoba áll a vendégek rendelkezésére, vagyis akár 2500 ember is tartózkodhat benne egy időben. Ez a nagyjából 2600 fős vendégsereggel együtt már hatalmas tömeget jelent, és ilyen helyzetben mindenkit alaposan ellenőrizni kellene.
Rossz helyen volt az ellenőrzőpont
A második szarvashiba az ellenőrzőpont, illetve az ott történtek voltak. A szakemberek szerint ugyanis a legfontosabb védelmi vonalat, vagyis a magnetométerekkel felszerelt ellenőrzőpontot a bálterem bejáratához túl közel állították fel. Ha pedig ez még nem lett volna elég, az ott szolgálatot teljesítő biztonsági személyzet nem reagált kellő gyorsasággal. Ezt ugyanakkor több amerikai biztonsági szakértő vitatja – szerintük az órákon át tartó őrszolgálat monoton, ehhez képest a váratlan helyzetre a személyzet viszonylag gyorsan reagált. Tény azonban, hogy a fegyveres férfi keresztülrohant az ellenőrzőponton, és a személyzet csak ezután tudta leteperni.
A harmadik, szintén jelentős hiba a helyszín adottságaival függ össze.
A választás azért esett a Hiltonra, mert a bálterem elég nagy ahhoz, hogy befogadja a Trump-kormány médiában dolgozó támogatóit, ami igen népes kör. Ráadásul az érdeklődés is hatalmas volt az esemény iránt, vagyis eleve sok ember jelenlétével kellett számolni.
A biztonsági szolgálatnak azonban arra is figyelnie kellett, hogy vészhelyzet esetén az ügynökök gyorsan eljuthassanak a védett személyekhez. Ez az elnök és az alelnök esetében biztosított volt, hiszen a színpad közelében foglaltak helyet, ám a biztonsásgi személyzet többi tagja nem fért el a teremben, amely már így is túlzsúfoltt volt.
A mintegy 2600 vendéget mind le kellett ültetni, emiatt az asztalok és székek nagyon sűrűn helyezkedtek el. Az esemény során mozgásba lendülő ügynökök pánikot keltettek a vendégekben, akik közül sokan az asztalok alá húzódtak.
Ez jelentősen lassította az ügynökök mozgását, akik gyakran csak az asztalokon és a székeken átmászva tudtak odajutni a védett személyekhez.
Az esetet most is alaposan kivizsgálják, hiszen a titkosszolgálatokat Trump második elnöksége alatt többször érte az a vád, hogy nem fordítanak kellő figyelmet az úgynevezett „magányos farkas” elkövetőkre, akik tettestársak és egyértelmű előjelek nélkül lépnek akcióba. Ez különösen aggasztó, mivel a jelenlegi elnök elleni merényletkísérletek mindegyike ilyen típusú támadókhoz köthető.
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, hogy milyen jelentős változást hozhat nemsokára az iráni háború.
























