A 20. század leghíresebb – vagyis inkább leghírhedtebb – képhamisítója, a magyar születésű Elmyr de Hory több mint ezer festményt adott el, számos képe máig gyanútlan műgyűjtők és múzeumok falát díszíti. A zseniális csalónak még Picassót is sikerült becsapnia, miközben igazi nagyvilági életet élt, hollywoodi sztárokkal barátkozott.
Elmyr de Hory életéről több könyv is született, a legismertebb egy másik csaló, Clifford Irving tollából, aki a börtönt is megjárta, miután kiderült, hogy a rejtélyes milliárdossal, Howard Hughesszal készült interjúkötete valójában teljes kitaláció. Mégsem könnyű összerakni a legendás hamisító élettörténetét – De Hory ugyanis legalább olyan lelkesen hazudott saját előéletével kapcsolatban, mint amilyen elánnal a hamis festményeket gyártotta. Azt állította, 1911-ben született római katolikus vallású arisztokrata családban, diplomata apa gyermekeként, a későbbi kutatások azonban kiderítették, hogy valójában 1906. április 14-én, Hoffmann Elemér Albert néven, egy középosztálybeli zsidó kereskedő fiaként látta meg a napvilágot Budapesten.
Művészként nem volt sikeres
Művészi tanulmányait tizenhat évesen, a nagybányai művésztelepen kezdte, majd a müncheni akadémián, végül Párizsban tanult, Fernand Léger tanítványaként – legalábbis ő ezt állította, valójában azonban arról sincsenek információk, miből finanszírozhatta volna a tanulmányait. Az szintén nem tiszta, mikor vette fel a születési nevénél jóval elegánsabban hangzó Elmyr de Hory művésznevet. Kezdetben saját képeiből próbált megélni – Nagybányán kiállítást is rendeztek neki –, de hamar belátta, hogy a kubizmus, az expresszionizmus és más avantgárd irányzatok lázában égő Európában nem sok jövője van az általa képviselt klasszikus, figuratív festészetnek. Ezért inkább kétes üzelmekkel próbálta megteremteni maga számára az annyira vágyott luxuséletmódot: az 1920-as, ’30-as évek során tízszer ítélték el öt különböző európai városban csekkhamisítás, személyi iratok hamisítása, illetve hamis nemesi cím használata miatt.
A második világháború idején hazatért Magyarországra, ahol közeli ismeretségbe került egy brit újságíróval. Újdonsült barátját (egyesek szerint szerelmét) azonban kémkedés gyanújával letartóztatták, és vele együtt De Hory is rács mögé került. Egy erdélyi börtönben raboskodott, a Kárpátok bércei között, és jó viszonyt alakított ki az őrökkel, a börtönparancsnoknak még a portréját is megfestette. A börtönből ugyan kiszabadult, de nem sokáig élvezhette a szabadság levegőjét: zsidó és homoszexuális lévén hamarosan egy németországi koncentrációs táborba deportálták. A lágerben egy verekedés során olyan súlyosan megsérült, hogy átszállították egy berlini börtönkórházba, ahonnét kereket oldott és visszatért Budapestre. Itt megtudta, hogy szülei és testvére is meghaltak a táborokban.
Ez természetesen csak a De Hory által előadott történet, melynek igazságtartalmát sokan kétségbe vonják: a hamisító utolsó élő rokona – egyik anyai ági unokatestvérének özvegye –, Edith Tenner azt állítja, De Hory Spanyolországban tartózkodott a háború idején, sohasem járt Magyarországon ezekben az években, és lágerbe sem hurcolták. De Hory azt állította, minden rokonát meggyilkolták a nácik, évtizedekkel később azonban gyakran felkereste őt ibizai otthonában egy Hont nevű férfi, akiről utóbb kiderült, hogy a testvére.
A rejtélyes magyar gróf, aki képekkel házal
A háború után De Hory Párizsba települt, ahol ismét megpróbálta beindítani művészi karrierjét – ezúttal is kevés sikerrel –, hamarosan azonban rájött, különleges tehetsége van hozzá, hogy más festők stílusát utánozza. Miután sikerült egy gyanútlan brit műgyűjtő asszonyra rásóznia egy saját maga által készített Picasso-rajzot, elhatározta, ezentúl hamisítóként fog boldogulni, és magát száműzött magyar arisztokratának kiadva házalni kezdett a párizsi műgyűjtőknél, galériáknál, azt hazudva, hogy a saját gyűjteményéből származó, neves festők által készített képeken szeretne túladni. Főképp Picasso, Matisse, Renoir és Modigliani képeit hamisította, különösen büszke volt rá, hogy egyik munkája egy Modigliani-monográfiába is bekerült. Hamisítványai annyira meggyőzőek voltak, hogy hamarosan Európa-szerte kapósakká váltak, sőt még az USA-ba és Dél-Amerikába is eljutottak.
De Hory nagy energiát fektetett abba, hogy belehelyezkedjen az eredeti festő személyiségébe, nézőpontjába, felvegye a stílusát, azonosuljon vele – mint vallotta, nem hamisítványokat, hanem „új eredetiket” készített. Kezdetben papírra dolgozott, ugyanis sokkal könnyebb volt az eredetire hasonlító papírt, mint vásznat találni (állítólag régi könyvekből tépte ki a lapokat) és a szakértőket is könnyebben be lehetett vele csapni, később mégis áttért a vászon használatára. Bolhapiacokon vásárolt régi, 19. századi festményeket, melyeket lekapart, majd az üres vászonra festette saját műveit. Ezután a képeket kétféle, boltban kapható vegyszerrel kezelte, hogy réginek tűnjenek.
Picasso sem ismerte fel a csalást
A zseniális hamisító 1947-től New Yorkban élt, ahol folytatta jól jövedelmező tevékenységét: továbbra is magyar grófnak kiadva magát sózta rá a kliensekre műveit, miközben több különféle álnevet is használt – Baron von Booghady, Graf van Herzog, Joseph Duray és még sok egyéb. Amikor egy helyi galéria Matisse-kiállítást szervezett, lelkesen ajánlott fel számukra több, a gyűjteményében szereplő festményt, amelyek valójában még nem is léteztek, így De Horynak néhány hónapja volt rá, hogy megfesse őket. „Matisse-nak tétova ecsetvonásai voltak, én sokkal határozottabban festettem, így meg kellett tanulnom tétovázni” – nyilatkozta később. Állítólag még Picassót is sikerült megtévesztenie: a spanyol festőlegenda ugyanis egy barcelonai galériában minden kétség nélkül sajátjának ismert el egy festményt, ami valójában a zseniális szélhámos műve volt.
Ugyan néhányszor majdnem lebukott, De Hory végül mégis több mint tizenöt éven keresztül virágzó üzletként művelte a hamisítást – a becslések szerint munkái mai áron összesen 50 millió dollárért, vagyis 14 milliárd forintért cseréltek gazdát aukciókon –, miközben fényűző körülmények között élt, sztárokkal barátkozott, a társasági élet központi figurájának számított. Idővel társult két fiatal csalóval, Fernand Legros-val és Real Lessard-ral, akik különösen ügyes taktikákat eszeltek ki, hogyan csapják be a műkereskedőket, és még saját, hamis szakértői pecsétet is nyomtak a De Hory-képekre.
Az 1960-as évek elejére azonban hősünk belefáradt a hamisításba, képei egyre kevésbé voltak meggyőzőek, egyre több esetben ki is derült a turpisság. Egy texasi olajmágnás, Algur H. Meadows például 56 darab festményt vásárolt De Horytól és csalótársaitól, amelyekről hamar kiderült, hogy nem valódiak. Az Interpol körözést adott ki ellene, bűntársait is letartóztatták.
Élete vége felé még őt is hamisították
De Hory Spanyolországba, Ibiza szigetére menekült, ahol már korábban házat vásárolt magának. A spanyol hatóságok letartóztatták „homoszexuális viselkedés” és bűnözőkkel való együttműködés vádjával. Egy év börtönt kapott, festményhamisítás és csalás vádjával azonban sohasem kellett bíróság elé állnia, ugyanis egyetlen hamis képet sem festett az országban. Szabadulását követően ibiziai otthonában élt szeretője, egyben sofőrje, testőre és mindenese, egy Mark Forgy nevű fiatalember társaságában, aki később háromszáz képének tulajdonosává is vált. Itt interjúvolta meg őt Clifford Irving, akinek könyve egy csapásra világszerte ismertté tette De Horyt, akiről később Orson Welles is forgatott (ál)dokumentumfilmet H mint hamisítás címmel.
Az ibizai házban olyan hírességek adták egymásnak a kilincset, mint Marlene Dietrich és Ursula Andress, hiszen mindenki találkozni szeretett volna a hamisítóval, akinek az egész világot sikerült átejtenie. A kultusz odáig fajult, hogy magát De Horyt is hamisítani kezdték, ugyanis mindenki birtokolni szeretett volna egyet a legendás csaló munkái közül. Újdonsült hírnevét kihasználva megpróbálkozott vele, hogy saját, eredeti festményeit adja el műkereskedőknek, ezekre azonban továbbra sem nagyon volt kereset.
Elmyr de Hory végül önkezével vetett véget életének: 1976. december 11-én, miután hírét vette, hogy a spanyol kormány hajlandó kiadni őt Franciaországnak, túladagolta magát altatókkal. Szeretőjét arra kérte, tartsa tiszteletben döntését, ne próbálja megakadályozni a végzetes tettet, Forgy mégis riasztotta a mentőket, a segítség azonban későn érkezett, és minden idők leghíresebb festményhamisítója útban a kórház felé életét vesztette.
