Léteznek olyan élőlények, amelyek már több száz millió évvel ezelőtt is éltek, amikor még csak egyetlen óriási kontinens létezett. Sőt, akkor is, amikor még Pangea sem alakult ki. Noha az azóta eltelt időben több olyan hatalmas természeti katasztrófa is történt, amelynek hatására az élőlények nagy része kihalt, ezek az állatok mindent túléltek.
Amikor elpusztíthatatlan állatokról van szó, a legtöbb embernek általában a csótányok jutnak az eszébe. Vagy esetleg a túrázók kínzója, a szarvaslégy (bizonyos tájakon tehénkullancs néven ismerik). Ezeket az ízeltlábúakat valóban nem könnyű elpusztítani – a szarvaslegyet például hiába csapja le az ember, ilyen módszerrel szinte lehetetlen megölni –, ám ez csak azt mutatja, hogy a fizikai behatásnak ellenállóak. Az élőlényekre azonban más veszélyek is leselkednek, és a környezetük drasztikus megváltozásával csak a legszívósabbaknak sikerül megbirkózniuk. Íme négy állatcsoport, amely évmilliók minden viszontagságát túlélte.
Ezek voltak a legnagyobb természeti katasztrófák
Több száz millió évvel ezelőtt a Föld egészen máshogy nézett ki. Még a későbbi szuperkontinens, Pangea sem létezett, a Föld jelentős részét óceán borította. 450 millió évvel ezelőtt a szárazföldön lényegében még nem volt élet – az algák voltak az egyetlen többsejtű növények –, ám a vízben már rendkívül színes volt az élővilág, ekkor alakultak ki például az első korallzátonyok. Az akkoriban az óceánt benépesítő állatok 85 százaléka azonban ma már nem létezik: nagyjából 443 millió évvel ezelőtt ugyanis bekövetkezett a Föld történetének első úgynevezett kihalási eseménye. Az ordovícium földtörténeti időszak végén egy rövid, ám intenzív jégkorszak volt ezért a felelős, amelynek hatására drasztikusan csökkent az óceán vizének hőmérséklete.
A következő tömegkihalás 359-375 millió évvel ezelőtt történt, a devon földtörténeti időszak végén: ennek okában nem teljes a tudományos konszenzus, ám a legtöbb kutató azt gyanítja, hogy – vulkánkitörések és globális hőmérséklet-csökkenés mellett – a növények elterjedése komoly szerepet játszhatott kialakulásában. Ennek hatására ugyanis csökkent az elérhető tápanyag mennyisége és az óceán vizének oxigéntartalma. Ez a kihalási esemény elsősorban az óceán élővilágát érintette.
A perm és a triász földtörténeti időszakok határán, 252 millió éve következett be a földtörténet legsúlyosabb tömegkihalása, amely során a tengeri élőlények 96, a szárazföldieknek pedig 70 százaléka eltűnt.
Oka egy hatalmas vulkánkitörés volt a mai Szibéria területén (ekkor már majdnem 100 millió éve kialakult a Pangea szuperkontinens), melynek hatására hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz került a légtérbe. Ez globális felmelegedést, az óceánok vizének elsavasodását és oxigénhiányossá válását okozta.
A negyedik katasztrófát is vulkáni aktivitás okozta – ekkor szakadt szét a Pangea szuperkontinens a triász és a jura kor határán, nagyjából 201 millió évvel ezelőtt. A Föld klímájának nagymértékű változását, a savasabb óceánokat és a szénkörforgás felborulását a tengeri élőlények fele nem tudta elviselni.
A leghíresebb tömegkihalás minden bizonnyal a kréta kor végi, amely 66 millió évvel ezelőtt történt – ekkor tűntek el a dinoszauruszok. Rajtuk kívül azonban a fajok 75 százaléka is elpusztult, amikor egy hatalmas aszteroida csapódott be a Yucatán-félszigetbe, klímaváltozást, jégkorszakot és elsötétülő eget – a felszínre jutó napfény csökkenését – okozva.
Akik minden természeti katasztrófát túléltek
Néhány élőlény azonban kiirthatatlannak bizonyult – mind az öt nagy kihalási eseményt túlélte. Ilyenek például a tőrfarkú rákfélék, amelyek 450 millió év alatt nem sokat változtak. Valószínűleg azért, mert így is nagy túlélők: kemény páncéljuk remek védelmet biztosít mind a környezettel, mind a ragadozókkal szemben, egyszerű fizikai felépítésüknél fogva pedig jó alkalmazkodók. Ezt mutatja, hogy sekély vízben ugyanúgy megélnek, mint az óceán mélységeiben – vagyis nemcsak a víznyomás, de a hőmérséklet változásait is elviselik.
2. A nautiluszok
A nautiluszok 500 millió éve élnek a Földön. Ők nem az alkalmazkodás mesterei, hanem olyan élőhelyet választottak maguknak, amely meglehetősen stabil: az óceán mélyét. A nagy kihalási eseményeket előidéző környezeti változások ugyanis sokkal kevésbé hatottak az óceánok mélyére, mint a sekélyebb területekre. Változatos táplálkozási szokásaik is segítették túlélésüket: apró halakat, rákokat és szükség esetén elhullott élőlényeket is elfogyasztanak
3. A bojtosúszójúhal-alakúak
A bojtosúszójúhal-alakúak rendjébe tartozó fajok több mint 400 millió éve alkalmazkodnak a legkülönfélébb tengeri körülményekhez. Ráadásul a mélyben is jól érzik magukat, ami segíthette őket abban, hogy túléljék a természeti katasztrófákat – ha a felszínhez közelebbi egyedek el is pusztultak, a mélyben a rend túl tudott élni.
Talán kevesen gondolnák, de a mai cápák elődei több mint 400 millió éve léteznek. A tömegkihalásokat több sajátosságuknak köszönhetően élhették túl. Rendkívül sokféle módon táplálkoznak: nemcsak félelmetes vadászok, de egyes fajok a vízből szűrik ki a táplálékot. Ennek köszönhetően jól tudtak alkalmazkodni az elérhető táplálék megváltozására. Az is segítette őket az idők során, hogy csontvázuk porcos, ami könnyebb és sokkal ellenállóbb a csontnál. Ráadásul a porcok révén kevesebb energiabefektetéssel is rendkívül gyorsan tudtak mozogni a vízben – ezért is olyan híresen hatékony ragadozók.
Egyes állatok kihalásának voltak jótékony hatásai is. Így terjedhetett például el a szőlő.
