Így néznek ki a mai európai királynék – Galéria

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Milyennek képzelünk egy királynét 2024-ben? Európában is van belőlük, de nem biztos, hogy mindegyikőjükről megmondnánk, hogy egy uralkodó felesége.

Heten vannak, de nem a gonoszok, hanem az európai monarchiák élén álló asszonyok. Hét királynéja van tehát jelenleg Európának, de közülük épp csak páran örökös szereplői az általunk is könnyen követhető híradásoknak, a többiekről így aligha tudunk valamit – egészen mostanáig!

Szonja norvég királyné

Az 1937-es születésű Szonja, norvég királyné, V. Harald király felesége, közrendű családból származik, ezért már 9 éve tartott titokban szerelmük, amikor az akkor koronahercegi rangban lévő Harald ultimátumot adott apjának:

vagy a rangon aluli Szonja férje lesz, vagy sosem nősül meg.

Mivel Harald volt Olaf egyetlen örököse, azzal a monarchia fennállását is veszélyeztette volna, ha eláll a nősüléstől. Így a keskeny mezsgyére kényszerített Olaf király kormányával konzultálva végül áldását adta a frigyre, amelyre 1968-ban került sor. V. Harald 1991 eleje óta Norvégia királya.

Szilvia svéd királyné

Német és brazil vegyesházasságból született 1943-ban, a svéd trónörökössel pedig az 1972-es müncheni olimpián találkozott, aki a következő évtől, 1973-tól XVI. Károly Gusztávként Svédország királya. Károly Gusztáv már egyévesen trónörökössé vált, amikor édesapja 1947-ben, alig 40 évesen repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. 27 évesen így aztán nagyapját követte a trónon a fiatal király és az akkor már jegyese, a civil tolmácsnő, akivel 1976-ban köttetett házasságából három gyermek született.

Kamilla brit királyné

Az 1947-ben született brit királyné, Kamilla élete a többi európai királynééhoz képest nyitott könyv. A Károly királlyal 1970 óta tartó kapcsolata nem volt a sajtó visszhangjától mentes addig sem, amíg aztán 1995-ben férje beadta ellene a válókeresetet. Az akkor még csak trónörökös walesi herceg 1996-ban vált el Diana walesi hercegnétől, aki a következő évben életét is vesztette. Károly és Kamilla 2005-ben házasodtak össze, de királyi párrá csak 2023 májusában váltak.

A képre kattintva megnyílik az európai királynék fotóiból készült galéria.

Galéria ikon

14

Galéria: Európa királynéi
Fotó: Rune Hellestad - Corbis / Getty Images Hungary

Máxima holland királyné

Máxima, Hollandia királynéja 1971-ben született Buenos Airesben egy spanyol, baszk és olasz felmenőkkel tarkított, vegyes családba. Középiskolai tanulmányainak befejeztével továbbra is Argentínában élt, ahol közgazdaságtant hallgatott egy katolikus egyetemen. Később New Yorkban és Brüsszelben is dolgozott bankoknál, majd miután 1999-ben megismerte Vilmos Sándor holland herceget a sevillai tavaszi vásáron, hamarosan felhagyott banki munkájával, holland állampolgár lett, majd összeházasodtak. Azóta ő az első európai királyné, aki nem csupán Európán kívül született, de innen távol is nőtt fel. Férje, Vilmos Sándor 2013 áprilisa óta holland király.

Letizia spanyol királyné

Az 1972-es születésű Letizia az első spanyol királyné, aki nem nemesi származású, de legalább spanyol földön született, ahogyan 1879-ig visszamenőleg egyik királyné elődje sem. Az újságíróként, washingtoni tudósítóként, iraki haditudósítóként és televíziós hírműsorok munkatársaként dolgozó Letizia jelenlegi férjét, az akkor még csak trónörökös Fülöpöt is munkája során ismerte meg. A ma is modell szépségű, kétgyermekes édesanya első házassága még az előző évezredben egy év után tönkrement, így

Idézőjel ikon

2004-ben feleségül mehetett Fülöphöz, akinek az oldalán 2014 óta királyné.

Mary dán királyné

A szintén 1972-ben született Mary Tasmániában látta meg a napvilágot, és Ausztráliában is cseperedett ingatlanügynökként dolgozó fiatal nővé, ahol is egy gyanútlan esti bulizáson, egy sydney-i  kocsmában kezet nyújtott neki Dánia trónörököse.

Idézőjel ikon

Frigyes herceg a 2000-es sydney-i olimpia okán tartózkodott Ausztráliában, találkozásukból pedig azóta sok olimpiát megért frigy bontakozott ki, még ha eleinte távkapcsolat formájában is.

Az idén január óta uralkodó X. Frigyes édesanyjától, a 83 éves II. Margittól vette át a trónt, aki 52 éven át töltötte be a királynői szerepet. Talán tovább meg is maradt volna annál és nem kényszerült volna lemondani, ha nem akarta volna ezzel megmenteni a monarchiát és fia házasságát. Mary, a jelenlegi királyné ugyanis a királyi család egyik legnépszerűbb tagja, de a Frigyes esetleges hűtenségével kapcsolatos pletykák aggodalmakat szültek a Maryt kedvelő monarchistákban. Így ma már királynéként rajonghatnak az azóta minden eseményen férje oldalán megjelenő királynéjuknak.

Matild belga királyné

Belgium királynéja, Matild nemesi családba született 1973-ban, majd beszédterapeutának tanult. Később mesteri fokozatát pszichológiából kitüntetéssel szerezte, miközben a francia és a holland mellett kitűnően beszél angolul és olaszul is. Az akkor még csak trónörökös Fülöp herceggel 1999-ben házasodtak össze, 2013-ban, férje trónralépésével vált királynévá.

Ha érdekel a spanyol királyné szépségének titka, ezt a cikkünket is érdemes elolvasnod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.