Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ausztrália egyes részein kifejezetten népszerű a krokodilbezoár, annyira, hogy gyűjtik is. A történelem során volt olyan időszak, amikor nagyra becsülték a bizonyos állatok által kiöklendezett, emészthetetlen labdacsokat, és gyógyszerként, illetve ellenméregként használták őket. Sőt, egy fajtáját napjainkban is felhasználják, és elképesztően sok pénzért értékesítik.
Macskatulajdonosoknak nem kell bemutatni azt a jelenséget, amikor kedvencük öklendezni kezd, majd egy szőrlabdát, esetleg szőrhurkát hány a padlóra. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a krokodilok is így szabadulnak meg az emészthetetlen állati maradványoktól – és vannak emberek, akik gyűjtik ezeket.
Egyesek becses szuvenírnek tartják a szőrlabdákat
A bezoár a definíció szerint lenyelt, megemésztetlen anyagokból, általában állati szőrből vagy növényi rostokból összeálló labdaszerű képződmény. Olykor a sóktól és mésztől sima és fényes a felülete, máskor inkább hasonlít szőrös labdára. A krokodilok által kiöklendezett golyók inkább ez utóbbira hasonlítanak, ám ez nem veszi el az ausztrálok kedvét attól, hogy vadásszanak ezekre, és becses dísztárgyként a kandallópárkányra tegyék őket.
A krokodilok nem különösebben válogatósak: nagyjából minden állatot megesznek, amit el tudnak kapni. Legyen szó vaddisznóról, wallabyról, rágcsálókról, madarakról vagy más emlősről, a krokodiloknak mindegy, csak le tudják nyelni. Az sem érdekli őket különösebben, ha a zsákmánynak nehezen emészthető részei is vannak. A csontokkal, porcokkal, tollakkal elég jól megbirkózik az emésztőrendszerük, ám a nagy keratintartalmú anyagokat nem bontja föl a gyomorsav. Ilyen például a haj és a szőr. Ezek lassan felgyűlnek a krokodil gyomrában, majd amikor összeálltak egy gombóccá, az állat kiöklendezi.
Emberek és szőrlabdák
Olykor az emberek gyomrában is kialakulhatnak bezoárok, leggyakrabban a trichophagia, vagyis hajevés nevű betegséggel összefüggésben, ami a testközpontú ismétlődő viselkedés (BFRB) egyik fajtája. 2003-ban például egy hároméves kanadai kislány gyomrából egy grépfrút nagyságú hajlabdát operáltak ki. 2006-ben egy chicagói nő hasában egy 4,5 kilogrammos, 2014-ben pedig egy 18 éves kirgiz lány gyomrában egy mintegy 4 kilogrammos hajlabdát találtak.
Amikor először találkozott ilyen bezoárral, Marc McConnell azt hitte, egy kisebbfajta szőrös állat tetemére bukkant. Aztán rájött, hogy sokkal különlegesebb dolgot talált. Hazavitte, megmosta, és azóta féltett kincsei között őrzi.
Nekivághatod a falnak, és visszapattanva elkaphatod, akkor sem esik szét
– nyilatkozta büszkén. John Lever éveken keresztül Pápua Új-Guinea krokodilokkal foglalkozó nemzeti programján dolgozott, és ez idő alatt sok krokodilbezoárral találkozott. „Az egyik legnagyobbat felküldtük analízisre a fővárosba, és kiderült, hogy repülőkutya-félék, vaddisznók, vadkutyák és mosómedvék szőrén kívül emberi hajat is tartalmazott” – mondta Lever, akinek ez nem vette el a kedvét ezektől a hüllőktől, és azóta megalapította Queensland első üzleti célú krokodilfarmját. A legnagyobb ilyen szőrgolyó, amit Lever valaha látott, focilabda nagyságú volt.
Mark Norman évtizedeken keresztül álmodott arról, hogy egyszer krokodilbezoárra lel a természetben. A sokáig szafarikat vezető férfira aztán egyszer rámosolygott a szerencse: egy 4,5 méteres hím krokodil nyomán haladva több szőrlabdát is talált.
Micsoda csodás szuvenír – évek óta vágyom egy ilyenre
– mondta. Minden szafariján bemutatta, amikor a krokodilok táplálkozási szokásairól beszélt, nyugdíjba menetele óta pedig a kandallópárkányát díszíti.
Évszázadokon át gyógyírként használták
A bezoár nem mindig úgy néz ki, mint egy szőrös labda. Felületére sokszor só és mész rakódik le, amitől egészen fényessé és kőszerűvé is válhat. Különösen gyakran így történik, amennyiben nem krokodilokban, hanem kérődző állatokban jön létre. Az európaiak a 11. században ismerkedtek meg a bezoárral, és
hosszú időn keresztül szinte csodaszernek tartották a Közel-Keletről érkezett anyagot.
Már a neve is innen ered: perzsa nyelven a pād-zahr ellenmérget jelent. Azt tartották, hogy bármilyen méreg ellen hatásos: elég egy pohár vízbe tenni, és hatástalanít minden káros anyagot. 1567-ben aztán egy francia sebész, Ambroise Paré kísérletével megcáfolta a tévhitet. Egy halálra ítélt szakácsnak felkínálták a lehetőséget, hogy választhatja az akasztás helyett, hogy mérget iszik, és bezoárt kap utána. A szakács hajlandó volt részt venni a kísérletben, ám szerencsétlenségére bebizonyosodott, hogy a kő hatástalan – a szakács hét órán keresztül szenvedett, mielőtt meghalt a méregtől. Rajta már nem segített, de
később bebizonyosodott, hogy bizonyos mérgeket valóban képes hatástalanítani a bezoár.
A Scripps Oceanográfiai Intézet két kutatója azt találta, hogy az arzénos oldat méreganyaga ellen működik a kő. A két hatóanyag ellen más és más okból: az arzenátot a foszfáttartalmú összetevők, az arzén-trioxidot pedig a lebomló haj kénes vegyületei hatástalanították.
Az ökör bezoárját és epekövét a kínai orvoslásban különféle betegségek gyógyítására, illetve méregtelenítésre adták. A 17-től a 19. századig Nagy-Britanniában láz, fekete himlő és kanyaró, illetve általános gyengeség ellen gyakran használt házi gyógyszer volt a Gascoigne-por.
Összetevői sokszor megváltoztak az idők során, ám általában szerepelt közöttük rák ollója és szeme, vöröskorall, árpagyöngy, szarvasagancs, bezoár és borostyánkő.
Miután porrá zúzták, viperabőrből készített zselével keverték el, és golyókat formáltak belőle. A csodaporba kevert bezoár bezoárkecskéktől származott.
A köveket annyira nagyra becsülték, hogy kis aranyfoglalatokat készítettek, és ékszerként viselték őket. Állítólag I. Erzsébet angol királynőnek is volt ilyen, és minden valamirevaló reneszánsz kori csodakamra tartalmazott bezoárt.
A 40 ezer dollárt érő bezoár
A legértékesebb bezoár kétségkívül az ámbra. Parfümök készítésénél ma is használják, és akár 40 ezer dollárt is adnak egy kilogrammjáért.
Az ámbráscetek gyomrában jön létre, egyik fő táplálékuk, a tintahalak emészthetetlen részeiből. Ezeket a bálna általában kihányja,
ám olykor-olykor valamennyi lejut az állat emésztőrendszerébe. Ott lassan összeáll egy kemény gombócba, és tulajdonképpen ez az ámbra. Miután a bálna megszabadul tőle, a víz színén lebeg, míg végül partra nem sodródik valahol. A 10. századi Törökországban az impotencia ellenszerének tartották, és állítólag Casanova is afrodiziákumként használta.
Frissen székletre, kiszáradva pézsmára emlékeztet a szaga, amiről Herman Melville is említést tesz a Moby Dickben. Az ámbrából kinyert alkohol ugyanakkor szagtalan, és hatására tovább megmarad a parfümök illata. Mivel elég nehéz és körülményes hozzájutni, ma már szintetikus anyagokra cserélte a legtöbb gyártó, és csak a legdrágább parfümökben használnak cethányadékot.
Olvasd el, milyen bizarr következménye is lehet a gyűjtőszenvedélynek, kattints ide!
