Amit úton-útfélen tölcsérbe kérhetsz bármelyik cukrászdában, az ötezer évvel ezelőtt még egy hóból és jégből nagy nehezen előállított, csak a szupergazdagok számára elérhető kuriózumként létezett.
A tehetős kínaiak édes tejet, rizst, havat és jeget kevertek-zúztak össze, megalkotva az első fagylaltokat a világon. Persze még nem tölcsérből ették, fagyigép helyett komoly fizikai munkának számított egyáltalán a hó és jég szállítása, a keverék elkészítése is. Ám az újfajta édesség akkora sikert aratott, hogy nemcsak a kínaiak kértek belőle egyre többet, de Európába is eljutott – mondhatjuk, hogy egyenesen meghódította a kontinenst. Hippokratész a betegeinek ajánlotta, Nagy Sándor frissítőként szolgálta fel hadserege katonáinak, Nero császár pedig annyira odavolt érte, hogy azt sem bánta, hogy több száz kilométerről kell havat hozatnia hozzá. Mézzel, rózsavízzel, gyümölcsökkel ízesíttette a fagyiját.
A titkos recept
A fagylaltgyártás akkor lendült fel igazán, amikor Marco Polo az 1200-as évek végén speciális recepttel tért haza kínai utazásáról, egy olyannal, ami később meghatározta a hideg édesség gyártását. Az 1500-as éveket fagyiszempontból az olaszok uralták. Francesco Procopio del Coltellit tartják a fagyi egyik atyjának, aki azt is kitalálta, hogy a jeget és a havat nem kell a fagyihoz keverni, elég annak alapanyagait a kívülről hűtött edényben kevergetni. A nápolyi Antonio Latini az első sörbet kidolgozásában jeleskedett. Ám az első kávéház, ahol már jeges édességet is lehetett venni, Párizs érdeme lett, pontosabban a ma is működő Café Procope-é – bár ezt is a fent említett olasz férfi, Francesco Procopio dei Coltelli működtette. A fagylaltot tej, tejszín, vaj és tojás kombinációjából készítették. A kávézó a mai napig büszke rá, hogy ugyan eleinte csak citromos ízben árulták, de azt olyan vendégek rendelték, mint Benjamin Franklin, Voltaire, Rousseu, Diderot vagy Napóleon. Az 1600-as években azonban a fagylalt karrierjében átmeneti törést okozott II. Károly angol király, aki annyira élvezte a gazdagok ínyencségét, hogy szabályosan megtiltotta a recept terjesztését. A demokrácia azonban győzedelmeskedett, a legenda szerint a dokumentumot a király kertésze kilopta a palotából, és indulhatott is a sokszorosítás.
Hogy pontosan milyen ízű fagylaltokat gyártottak, ennyi év távlatából nehéz lenne megállapítani, de reméljük, volt köztük pisztácia is...
Az ipari forradalom elhozta a tömegfagyit
Amíg nem sikerült olyan fagylaltgyártó gépeket kifejleszteni, amelyeknél a hűtés és az alapanyagok kevergetése professzionális szintre emelkedett, addig a fagylalt megmaradt a felső társadalmi réteg különleges édességének. Az ipari forradalom során – az 1870-es években a német Carl von Linde feltalálta az ipari hűtést – aztán a tömegtermelés elindult, a fagylalt ára zuhanni kezdett, sőt, 1904-ben, miután Charles E. Miches feltalálta a tölcsért, már hordozhatóvá is vált.
1923-ban Harry Burt már pálcikára húzta a jeges édességet, és útjára indult a jégkrém. Ezt már az amerikaiak sajátították ki, ők alapították meg az első hivatalos jégkrémgyárat. Nem csoda, hiszen a fagylaltért olyan elnökök rajongtak, mint George Washington vagy Thomas Jefferson. Persze idővel szinte minden ország kialakította a maga sajátos ízvilágát, a török maras dondurması nyúlós állagával tűnik ki a többi fagylalt közül, Ecuadorban, illetve Kolumbia egy részein pedig a mai napig kézzel készítik helado de paila elnevezésű változatát. A koreai pingszu öntettel tálalt jégpelyhekből áll, a venezuelai Merida városában pedig működik egy olyan fagylaltozó, ahol 860 különféle ízt szolgálnak fel, beleértve a borral készített gombát, a sajtos makarónit vagy a tejszínes rákot.
A magyar fagyi diadala
Magyarországon először az 1700-as években kóstolhatták meg a fagyit az arisztokrácia tagjai. Annyira megszerették, hogy kétszáz év múlva már receptkönyveket töltöttek meg a különböző ízesítésű keverékek. A hazai édesség különlegessége volt, hogy alapanyagként bort vagy pezsgőt használtak, ezt ízesítették tovább, az így készült édesség pedig kizárólag a felnőttek élvezetét szolgálta. Az „aludt meggyes” ízt vörösborral alapozták, ahogy a „fagylalt csukoládét” is, míg a barackosat jóféle fehérborral. Természetesen a gyerekeknek külön készítettek alkoholmentes változatot is. Fagylaltnak azonban sokáig nem hívta senki, elnevezései közt szerepelt a hideg nyalat, a jegeczedett tejhab és a török mozgóárusoknak hála a mézízű sörbet is. 1848-ban már piros-fehér-zöld tölcsérekből fogyasztották, lehetőleg a gombócokat is a hazai színkombinációból összeválogatva. Az első igazi fagyizó a Szervita téren nyílt meg Fischer Péter jóvoltából. Hozzá járt Széchenyi, Jókai vagy Deák Ferenc is, utóbbi igencsak kedvelte a gránátalmás fagylaltkülönlegességet.
Fagyi mint gyógyszer vagy drog?
Lehet, hogy Hippokratésznek mégis igaza volt, és a hideg édesség gyógyító hatású? Mandulaműtét után mindenképpen, ám a 9 éves Lucy Murphy gyógyulásában is szerepet játszik, ráadásul eléggé rendhagyó módon. A kislány súlyos epilepsziával küzd, ami ellen különleges, alacsony szénhidrát-, de magas zsírtartalmú diétával küzdenek. Étrendje meglehetősen sok vajat, olajat, tejszínt tartalmaz, s van a fagylaltnál kellemesebb módja ezek tálalásának? A sok fagyinak hála Lucy sokkal ritkábban szenved rohamoktól.
Ugyanakkor a mértéktelen fagyievés akár káros is lehet. Nemcsak a bevitt zsír és cukor miatt: ha nem vigyázunk, akár függőség is kialakulhat. Az American Journal of Clinical Nutritionben megjelent tanulmányban dr. Kyle Burger megállapítása szerint azok, akik rákapnak a fagyira vagy jégkrémre, s mindig egyre többet kívánnak belőle, hasonló állapotba kerülnek, mint a drogosok. A szervezet azonnal jelez, ha az édességgel magasan tartott vércukorszint lecsökken, és ilyenkor szabályos sóvárgás alakulhat ki fagylalt iránt. Amennyiben ezt nem kezelik megfelelően, akkor a cukorbetegség vagy az elhízás fenyegeti a jégkrém mániákus fogyasztóját. Hová jutott a hideg nyalat a nehéz munkával megszerzett hó és a rendkívüli különlegesség időszakából!
