Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Rushmore-hegy hatalmas, faragott arcai régóta jelentenek igazi turistalátványosságot Amerikában – évente kétmillióan látogatják az emlékművet. A lenyűgöző hegynek azonban sötét története van: olyan amerikai elnökök portréi kaptak helyet az indiánoktól elrabolt szent hegyen, akik válogatás nélkül küldték a halálba a nép tagjait.
A Rushmore-hegy oldalába faragott monumentális emlékmű túlzás nélkül az egyik legellentmondásosabb művészeti alkotás Amerikában. Egyfelől csodálatos szoboregyüttes, ami művészi kivitelezésével hozzáad az egyetemes értékekhez, másfelől viszont olyan helyen épült, amit az indiánoktól loptak el, olyan elnököket örökítettek meg rajta, akik segítették az indiánok ellen viselt háborúkat, és egy olyan nép hirdeti rajta keresztül önnön nagyságát, amely kiirtotta az őslakos indiánok nagy részét.
Elvették az indiánok szent hegyét
Mielőtt a hegyet Rushmore-nak nevezték volna el, az indiánok Fekete-hegyként tisztelték. Szent helynek számított, ahová temetkeztek, ahol hőseiknek emlékeket állítottak. Egy ideig az indiánok rezervátumához tartozott, a békeszerződések szerint az ő tulajdonukban állt, az 1870-es években azonban aranyat találtak benne, és ekkor az amerikaiak gyorsan leválasztották a rezervátumról és kisajátították a területet.
Ezt az indiánok nem tűrték, és újra fellángoltak a harcok. Ezeket zárta le az 1876-os Little Bighorn-i csata, amelyben az Ülő Bika vezetésével küzdő sziú indiánok végül nyertek ugyan, de a megtorlás során elveszítették mindenüket, és a hegy az amerikai állam tulajdonába került. Ekkorra már a neve is megváltozott. A történet szerint Charles E. Rushmore New York-i ügyvéd látogatott el a területre, és amikor azt kérdezte idegenvezetőjétől, hogy hívják a hegyet, az azt felelte, nem tudja. Ezért aztán Rushmore gyorsan elnevezte önmagáról.
Az 1920-as években, amikor a monumentális szobrokat ide tervezték faragni, nemcsak az indiánok, de a természetvédők is élénken tiltakoztak – hiába. Nem számított, hogy a hely szentnek számít, vagy hogy az indiánok már emeltek ott saját vezetőiknek emlékműveket, ahogyan az sem, hogy mi lesz a maga természetességében gyönyörű heggyel.
Nem jó így? Sebaj, lerobbantjuk!
Az 1920-as években Dél-Dakota hivatalos történésze, Doane Robinson állt a vezetőség elé azzal az ötlettel, hogy valamelyik hegyen lássanak hozzá egy hatalmas amerikai emlékmű létrehozásához. Ezzel egyértelműen turistákat szerettek volna a területre vonzani – és ez a terv egyébként be is vált. Ekkor azonban még szó sem volt elnökökről: Robinson vadnyugati hősöket szeretett volna megörökíteni. A munkálatokra felkért szobrász betegség miatt visszamondta a megbízást, így esett a választás a Párizsban szobrászatot tanult Gutzon Borglumra.
Bolgrum javasolta, hogy a vadnyugati hősök helyett inkább fontos amerikai elnökök képmását örökítsék meg. 1927-ben meg is jelent négyszáz munkás, és a szobrász vezetésével kezdték faraghatóvá varázsolni a gránithegyet. Ehhez több mint 400 ezer tonna követ robbantottak ki dinamitokkal a hegyoldalból: ez a folyamat nem kevesebb mint két évig tartott. A törmelék elszállításáról senki sem gondoskodott, a mai napig ott hever a hegy lábánál.
A rasszista művész megörökíti az indiánokat ölő elnököket
A dán származású Borglum hiába volt kiváló szobrász, emberségből nem kapott volna jeles osztályzatot. Nyílt titok volt, hogy rasszista nézeteket vall, és tagja a helyi Ku-Klux-Klannak. Nem bízott az indiánokban, úgy gondolta, a fehér emberek egyértelműen felsőbbrendűek náluk. Saját embereit sem becsülte túl sokra, híres volt hangulatingadozásairól és arról, hogy ettől függően rúgja ki és veszi vissza a munkásait. A Rushmore-hegyen készülő emlékmű azonban lázba hozta: úgy gondolta, ne csak a négy amerikai elnököt ünnepelje, hanem az amerikai nemzet példátlan nagyságát is.
Miért pont ez a négy elnök?
No de milyen szempontok alapján döntött a szobrász pont e négy elnök mellett? George Washington képviselte a születést, Thomas Jefferson a terjeszkedést, Abraham Lincoln a megőrzést, az egyesítést, Theodore Roosevelt pedig a fejlődést. George Washington, akit elsőként faragtak ki, az első elnök jogán került a fő helyre, mint az amerikai demokrácia alapkövének letéteményese – bár ezenkívül részt vett például a francia-indián háborúban is, majd 1785 és 1795 között már elnökként irányította az amerikaiakat az indiánokkal vívott háborúban.
Az ő arcképét követte 1936-ban a második szobor, ami Thomas Jeffersont ábrázolja. Jefferson nemcsak a Függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója volt, de Louisianát is ő vásárolta meg Franciaországtól. A területen szinte csak őslakos indiánok éltek, akiknek földjét trükkös szerződésekkel vagy egyszerűen erőszakkal vették el.
A harmadik elnök, aki 18 méteres szobrot kapott, Theodore Roosevelt volt. Keménykezű politikusként úgy gondolta, a civilizált, fejlett hatalmaknak joguk van erőszakkal beavatkozni az elmaradottabb népek ügyeibe. Azt is szívesen hangoztatta, hogy Amerikába a fehér telepesek hozták el a civilizációt, és milyen jól tették, hogy Amerika területét nem hagyták az indiánok kezén. Úgy vélte, „a halott indián a jó indián”.
A negyedik megörökített elnök, Abraham Lincoln kiválóan helytállt a polgárháborúban, de szintén részt vett az indiánok elleni harcokban is, például a Black Hawk indiánok felkelése ellen. Ugyanakkor azt sem árt tudni róla, hogy apját portyázó indiánok ölték meg, Lincoln mégis józan maradt. Az 1862-es minnesotai sziú felkelés után a 303 halálra ítélt indián közül 265-nek megkegyelmezett, annak ellenére, hogy ezzel csökkent a politikai népszerűsége. „Nem áll módomban embereket szavazatszerzés céljából felakasztatni” – mondta azoknak, akik a kivégzéseket sürgették.
1937-ben az elnökfejek formázása közben néhányan javaslatot tettek a kongresszusnak, amelyben ötödik alakként a nők jogaiért harcoló Susan B. Anthonyt is szerették volna a hegyen látni. Hiába támogatta az ügyet maga Eleanor Roosevelt is, a szobrász és a legtöbb döntéshozó ellenezte, így soha nem valósult meg. A végső művet, amit anyagi fedezet hiányában nem fejeztek be, így csak az elnökök feje látható, 1941. november 1-jén avatták fel. A szobrász Borglum ezt már nem érte meg: hét hónappal korábban elhunyt, a munkálatokat fia, Lincoln vezette tovább.
Titkos ajtó Lincoln mögött
A négy hatalmas elnökfejjel nem ért volna véget a Rushmore-hegy átalakítása. Borglum azt tervezte, hogy Abraham Lincoln feje mögött létrehozza a Hall of Records elnevezésű emlékművet, ahol az amerikai történelem fontos dokumentumait lehetett volna megcsodálni, de csak egy befejezetlen barlangot tudtak létrehozni Lincoln feje mögött, a befejezéshez szükséges pénzt 1939-től már nem kapták meg. Borglumnak azt mondták, koncentráljon csak az arcok megformálására, így a Hall of Records csupán egy földbe vájt lyukként tartja izgalomban a turistákat.
Az ötödik szobor
Miközben az elnökök fejei készültek, az indiánok közül sokan méltatlannak érezték a helyzetet és azt, hogy egyetlen őslakost sem örökítenek meg hasonlóképpen. Álló Medve oglala sziú törzsfőnök ezért levelet írt Borglumnak, amiben azt kérte, hogy véssék fel a legendás, amerikaiak ellen harcoló, rezervátumba nem kényszeríthető Őrült Ló törzsfőnök arcát is a hegyre. A szobrásznak esze ágában sem volt a kérésnek eleget tenni, nem is válaszolt a levélre. Álló Medve fia próbálkozott tovább Borglum egyik segédjénél. Ennek eredményeképp a segéd, Korczak Ziolkowski 27 kilométerre az elnököktől kifaragta Őrült Ló fejét a Fekete-hegyben. A 26 méter magas fejjel rendelkező félkész szobor a mai napig épül: időközben Ziolkowski elhunyt, a munkát pedig felesége és gyerekei folytatják. Amint befejezik a grandiózus művet, a világ egyik legnagyobb szobrát hozzák létre.
Ugyanakkor az indiánok leszármazottjai közül nem mindenki tartja ezt jó ötletnek. Őrült Ló egyik utóda, Elaine Quiver például szentségtörésnek tartja az egészet, hiszen a csodálatos és szent hegy, ahol ősei a szellemekkel léptek kapcsolatba, illetve legfontosabb halottaikat temették el, szerinte nem faragni való alapanyag.
Tekintettel arra, hogy a hegy alapvetően az indiánoké volt, még azután is, hogy rezervátumba kényszerítették őket, felmerül a kérdés, hogy az amerikaiak miért nem adják vissza nekik. Aranyat már nem tudnak kinyerni belőle, az indiánoknak azonban továbbra is szent hely maradt. Az őslakosok képviselői régóta kérik a döntéshozókat erre, sőt 2012-ben az ENSZ emberjogi képviselői konkrétan ezt is javasolták az amerikai kormánynak, de a Rushmore-hegy továbbra is az amerikai erőfitogtatás emlékműve maradt.
