A nagy gyufásdoboztrükk: három skatulya könnyebb, mint egy?

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem csupán a látásodat, de egyéb érzékeidet is képesek becsapni a különböző illúziók. Ezt könnyen bizonyítja az alább látható egyszerű, de frappáns trükk.

A Johns Hopkins Egyetem oktatója, Isabel Won kollégáival egy kísérlet során az alábbi, bárki által kipróbálható trükkel mutatta be a hallgatóknak, mennyire egyszerűen meg lehet vezetni az emberi elmét. A trükköt régóta alkalmazzák a bűvészek, és az emberek kilencven százalékánál működik – olvasható a New Scientist cikkében.

Tényleg könnyebb három skatulya, mint egy?

Vegyél három gyufásdobozt, amelyek közül az egyiket rakd tele pénzérmékkel, kövekkel vagy valamilyen egyéb súllyal, a maradék kettőt pedig hagyd üresen. Csukd be mindhármat, majd tedd őket egymás tetejére, úgy, hogy a telepakolt skatulya legyen felül. Először emeld fel a súlyozott skatulyát, majd mindhármat egyszerre – bármilyen hihetetlen, úgy fogod találni, hogy a három skatulya együtt jóval könnyebb, mint egy pillanattal előtte az egyetlen, telepakolt skatulya volt.


This weird physical illusion makes you think objects are impossibly light https://t.co/SX1GHXQpDq pic.twitter.com/XvklyyxgFK

— New Scientist (@newscientist) May 20, 2019

A diákok döbbenten konstatálták, hogy elméjük becsapta őket – biztosak voltak benne, hogy fizikailag lehetetlen, amit tapasztaltak, mégsem tudták megcáfolni, amit éreztek. Akkor is ugyanezt a különös ellentmondást tapasztalták, amikor megcserélték a skatulyák sorrendjét, illetve amikor zsinórra kötve emelték fel őket az asztalról. Amikor pedig eldobták a két üres dobozt, úgy érezték, a kezükben lévő súly megnőtt, nem pedig csökkent.

A szakemberek nem képesek pontos magyarázatot adni rá, mi játszódik le ilyenkor az agyban. Talán egy másik, ismert érzékelési illúzióval van összefüggésben a jelenség, amely szerint két azonos súlyú, de eltérő méretű tárgy közül a kisebbiket nehezebbnek érzed. Ennek oka, hogy elméd automatikusan azt gondolja, a kisebb méretű tárgy könnyebb, ezért megpróbál kompenzálni, minek következtében azt nehezebbnek gondolja, mint amilyen valójában.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.