Az SS-tiszt, aki figyelmeztetni akarta a világot a holokausztról

Olvasási idő kb. 3 perc

Kurt Gerstein őrnagy saját szemével tapasztalta a szörnyűségeket, melyekről megpróbálta értesíteni a világ közvéleményét – igyekezete azonban kudarcba fulladt.

A magas, szikár testalkatú, „kifogástalan árja származású” Kurt Gerstein 35 éves volt, mikor 1940-ben önként jelentkezett a Waffen-SS kötelékébe. A látszólag lelkes, elkötelezett náci tisztről azonban felettesei sem sejtették, hogy célja valójában a hitleri rezsim bomlasztása, mégpedig annak belső köreiből. Nem mindennapi élettörténetéről a History írása emlékezett meg.

Bibliakörből a Waffen-SS-be

Kurt Gerstein mélyen konzervatív család sarjaként látta meg a napvilágot a vesztfáliai Münsterben, szülei hatodik gyermekeként, akik szenvedélyes hívei voltak a nemzetiszocialista eszmének. A lázadó kamasz gyakorta került összetűzésbe porosz kispolgári környezetével, és az iskolában sem teljesített túl fényesen, ami kivívta szigorú apja haragját. A fiú a gondok elől a keresztény hitben keresett kiutat. Érettségi után bányamérnöknek kezdett tanulni, miközben az országos bibliakör lelkes tagja lett. Hitler 1933-as hatalomátvételét követően Gerstein egyre nagyobb felháborodással nézte, amint a nácik igyekeznek befolyásuk alá vonni a protestáns egyházat. Folyamatos tiltakozó tevékenysége miatt többször letartóztatták, majd koncentrációs táborba hurcolták.

A táborból hazatérve Gerstein mintha hirtelen más emberré vált volna: egy káliumbányában kapott állást, egy ideig orvosi tanulmányokat folytatott, a helyi Hitlerjugend segítője lett, kitüntették mint hazafias polgárt, 1940-ben pedig jelentkezett az SS kötelékébe. Mindez azonban csupán álca volt: Gerstein ugyanis úgy gondolta, a totalitárius rendszert csak belülről lehet bomlasztani. Elhatározását megerősítette sógornőjének halála, akit a mentális betegségekben szenvedők elleni eutanáziaprogramban gyilkoltak meg.

Az SS-tiszt, aki belülről akarta bomlasztani Hitler rendszerét
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Nem sokkal azután, hogy a Waffen-SS tagja lett, Gerstein őrnagyot – mérnöki, orvosi szakértelme és kitűnő szorgalma révén – a berlini székhelyű Higiéniai Intézetbe helyezték át, ahol hamarosan a Műszaki Fertőtlenítő Osztály vezetője lett. Hamarosan azonban egészen másféle megbízatást kapott. 1942 tavaszán Adolf Eichmann felkereste irodájában az őrnagyot azzal a paranccsal, hogy nagy mennyiségben gyártasson egy Zyklon–B elnevezésű új gázból, melyet azután keletre kellett szállítani – a cél: a Birodalom a zsidóktól és egyéb „alacsonyabb rendű” fajoktól való „fertőtlenítése”, vagyis a totális megsemmisítés programja.

Gerstein minden erejével igyekezett hátráltatni a „programot”: egy ízben saját maga felügyelte egy Zyklon–B szállítmány útját a cseh területekről Lengyelországba. Azt hazudván, hogy a tartályok léket kaptak, sikerült szabotálnia a szállítmányt. Az apró siker azonban nem tudta hátráltatni a gyilkos gépezet működését: a „végső megoldás” programjának keretében a nácik haláltáborok egész sorában kezdték meg embermilliók szisztematikus meggyilkolását. Gerstein maga is végignézte amint a belzeci lágerben háromezer zsidót vezényelnek az őrök a vonatokról egyenesen a gázkamrákba.

Süket fülekre talált

Ezt követően Gerstein elhatározta, mindent megtesz, hogy értesítse a Szövetségeseket a Birodalomban végbemenő tömeggyilkosságokról. Útban hazafelé, a Berlinbe tartó éjszakai vonaton találkozott egy svéd diplomatával, Göran von Otterrel, akinek részletesen elmesélte mindazt, amit a lengyel hátországban látott. Otter beszámolt a szörnyűségekről hazája kormányának, ők azonban – félve, hogy Hitler ellenségként tekintene a semlegességét kínosan őrző Svédországra – úgy döntöttek, nem hozzák nyilvánosságra jelentését. Ezt követően az anyaországba hazatérve Gerstein többek közt a svájci követségen és XII. Pius pápa legátusánál próbálkozott elérni, hogy azok értesítsék a nemzetközi közvéleményt arról, mi is folyik valójában a Birodalomban – azonban mindenütt süket fülekre talált.

A háború végéig Gerstein igyekezett adminisztrációs úton minél jobban hátráltatni a tömeggyilkos gépezet működését, kevés sikerrel. Hitler bukását követően az őrnagy feladta magát a francia csapatoknak, majd részletesen megírta számukra mindazt, amit a megsemmisítési programról tudott. A franciák azonban – mint lehetséges háborús bűnöst – letartóztatták, és Párizsba, egy katonai börtönbe hurcolták, ahol 1945. július 25-én öngyilkosságot követett el.

1950-ben a német bíróság kimondta, hogy Gerstein nem tartozott a náci halálprogram fő felelősei közé, de tevékenységével bőségesen besározta magát. Habár többször megpróbálta szabotálni a Zyklon–B gáz szállítmányainak eljutását rendeltetési helyükre, igyekezete „nem volt elég ahhoz, hogy komolyabb változást vigyen véghez”. Tizenöt évvel később a bíróság új határozatában megsemmisítette korábbi elmarasztaló ítéletét, ezzel Gerstein őrnagy neve lekerült a háborús bűnösök listájáról.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.