Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jack Kennedy és neje a politika álompárja voltak. Natalie Portman félelmetes pontossággal mutatja meg, mennyi szerepe volt ebben Jackie-nek.
A Natalie Portman főszereplésével készült Jackie felvállaltan szemben úszik az árral. Kikerül minden, Jacqueline Kennedyvel kapcsolatban felmerülő egyéb témát. Nincs szó arról, milyen volt Jack Kennedy civilben – vagy akár politikusként –, nem pillantunk be az afférokba, sem a házasságukba. Nem jelenik meg Monroe, a korszak, a politikai légkör vagy az összeesküvés-elméletek sem. A gyilkosság felderítésére tett erőfeszítések és Oswald halála is csak háttérzaj.
A történet keretét a friss özvegynek a Life magazin újságírója számára egy héttel a dallasi merénylet után adott interjúja szolgáltatja. A riporter célozgatásait és merész kérdéseit metsző hidegséggel visszaverő nő tudja mit akar és ismeri a terepet: a politika és a közvélemény működését.
A film címe tűpontos: Jackie – csak így, minden Kennedy, Onassis vagy Bouvier nélkül, közvetlenül és személyesen. És persze nem véletlenül: egyedül ő áll a középpontban, a felvételek többségében szó szerint is. A film a higgadtságot, eleganciát és tökéletességet szimbolizáló asszony bemutatására olyan pillanatot választott ki az életéből, amikor ő épp minden, csak nem ez: a dallasi merényletet és az elnök temetését. A lövések utáni pillanatban Kennedy koponyájának darabkáit kapkodja az autó csomagtartójáról, majd a kezével próbálja a helyén tartani a férje agyát, hogy ne essen az ölébe. A száguldó autóban még Jack Kennedy is csak egy villanásra tűnik fel, de egy pillanatra sem veszítjük el a valódi főszereplőt a fókuszból: őt, Jackie-t.
Az az érzésünk, hogy kikerült a valóságból, sodródik az eseményekkel, de a sokktól nem fogja fel teljesen, mi is történik. Hogy mennyire tévedünk, azt az egy héttel későbbi interjú mutatja meg.
"Remélem nem gondolja, hogy ezt le is írhatja? Mivel én soha nem mondtam ezt. És nem cigarettázok" - nyomja el a csikket rezzenéstelen arccal a frissen megözvegyült First Lady. És ezzel a higgadt céltudatossággal kezd férje ikonná avatásának.
Jacqueline Kennedy ekkor már pontosan tudja, hogy mit akar: mítoszt építeni meggyilkolt férjének, Kennedynek – és ezáltal saját magának is. Kennedy hivatalban töltött alig három évét ő nevezi először Camelotnak, az Arthur-mondakör tökéletes királyságát idézve (a film olyannyira szubjektív, hogy a nézők sem kapnak választ arra, hogy hallgatta-e valaha Kennedy a musicalt, amire utal az elnevezés). Mindent csak Jackie-n átszűrve, az ő elmondásában ismerünk meg, többek közt az elnököt is. Nem lehet eldönteni, hogy a kép, amit Kennedyről fest, mennyire reális: valódi emlék-e, vagy a gyász által megszépített illúzió?
A sármos, fiatal szenátor és bájos felesége a tévékorszak igazi hősei voltak. A harmincas pár remekül mutatott a képernyőn a náluk kétszer idősebb elődeikhez, Eisenhowerékhez képest, és más volt a viszonyuk a médiához is. Egyes vélemények szerint inkább ennek, vagyis a látszat mögé képzelt homályos ideálnak, mint a valódi teljesítménynek köszönhették sikerüket.
A Baby Boom generációjának példaképe lett
Bár az Egyesült Államokban nincsenek nemesi címek, a társadalmi elit nagyon is létező jelenség. Jacqueline Lee Bouvier maga is jó családból származott, a Kennedy klán pedig szinte Amerika királyi dinasztiája volt. Mégis, Kennedy 1960-as elnöki kampányában gyakorlatilag eldugták a feleségét, mivel attól tartottak, hogy az asszony előkelő származása, drága hobbijai – mint a rókavadászat, az európai vakációk vagy a luxus ruhák – kevés azonosulási pontot nyújtanának az átlagembereknek és ellenük hangolnák a választókat. Kapóra jött ehhez Jacqueline terhessége, egy korábbi vetélése miatt ágynyugalomra ítélték orvosai.
A választási győzelem után azonban az ország nem várt lelkesedéssel fogadta a történelem harmadik legfiatalabb First Lady-jét. A Baby Boom anyukái teljesen át tudták érezni a feleség és anya szerepkörét, előkelősége és iskolázottsága pedig egyfajta inspirációvá vált a lányok számára. Kennedy elnöki működésében támasza volt felesége, aki – annak ellenére, hogy anyósának komoly kétségei voltak a tömegtől irtózó lány politikai szerepeltetésével kapcsolatban – valahogy mindenkivel megtalálta a hangot, és nagyon hamar megkedveltette magát. Három nyelven beszélt és gyakran fordított franciáról különböző dokumentumokat Kennedynek.
A Fehér Ház felújítása és a berendezésének a korai amerikai antikvitásokkal és műtárgyakkal történő kiegészítése már jóval Kennedy hivatalba lépése előtt foglalkoztatta a feleségét. Egy vezetett látogatás alkalmával felfedezte, hogy a korább gyakorlat szerint a leköszönő elnökök minden mozdíthatót magukkal vittek a mandátumuk lejártakor, így a házban alig maradt értékes tárgy. Jacqueline a Fehér Ház rendezését személyes ügyének tekintette, ezzel megalapozva a First Lady-k „projektjeit”, vagyis azon ügyeket, amiknek kiemelt figyelmet szentelnek a férjük elnöksége alatt. Ez a hatvanas évek óta kötelező eleme a média kereszttüzében álló elnökfeleségek szerepkörének.
A projekt a hatalmas összegeket emésztett fel, az emiatt érkező kritikákra válaszként a First Lady beengedett egy tévéstábot az épületbe és maga kalauzolta végig a nézőket az elnöki rezidencián. Az 1962-ben készült műsort sugárzásakor 56 millió néző követte a képernyők előtt, Jackie Kennedy pedig Emmy-díjat kapott érte, egyetlenként az elnöki feleségek közül. Miközben a férje halála után a lehető leggyorsabban ki kell költöznie az elnöki rezidenciáról, a filmben villanásokra felbukkan ez a Fehér Házat és annak renoválását bemutató tévéfilm is.
Jacqueline Kennedy etalon lett minden további First Ladynek, ami olyan apróságokban is tetten érhető, mint akár csak a neve legutóbbi felbukkanása a Melania Trump által a beiktatáson viselt kabát kapcsán. Külsejének minden részletét másolták már kortársai is, a ruháitól az ékszereiig: Jackie karkötőket, Jackie kabátkákat és frizurát, később pedig napszemüveget akart minden nő. Jacqueline Kennedy a korszak nőideálja volt: ami Kate Middleton a mostani harmincasoknak, vagy Diana volt az egy generációval korábbiaknak, azt Jackie Kennedy képviselte az ötvenes-hatvanas évek asszonyai számára. Nem véletlen, hogy a viselőjükkel szinte egyformán ikonikus kosztümöket újraalkotó jelmeztervezőt is jelölték Oscar-díjra.
Natalie Portman pedig a hús-vér Jackie-t állítja elénk
Natalie Portman tökéletesen visszaadja Jacqueline különös, pihegő beszédstílusát, idegenes hanghordozását és kissé merev gesztusait. Ez azonban csak a váz volna, Portman alakítása azért kiemelkedő, mert sikerült mindezt olyan tartalommal megtöltenie, hogy egy hús-vér, sokszor esendő embert tudjon sejtetni a hollywoodi sztárokéhoz mérhető kultusz mögött. Az alakításért Portman megérdemelten volt esélyes élete második Oscar-díjára, még ha ezt végül Emma Stone vitte is el a Kaliforniai álom főszerepéért.
Meglepő módon a mozinak összességében – és Jacqueline Bouvier életének ismeretében – mégis pozitív felhangja van. Látjuk a mélységet, ahonnan sikerült felállnia, és azt is, hogy a Kennedyről, és nem mellesleg saját magáról felépített mítosza máig él. Tudatosan gondoskodik róla, hogy a férjét, még ha politikai eredményei nem is mérhetőek Lincolnéhoz, de halála után hasonló dicsőség övezze. Hiszen egy merénylet önmagában még nem lett volna garancia arra, hogy egy elnök legenda legyen.
Élet Kennedy előtt és után
Jacqueline Lee Bouvier egy gazdag tőzsdeügynök lányaként született, a Vassaron, Washingtonban és Párizsban tanult, majd az egyetem után a Vogue-nál kapott gyakornoki ösztöndíjat: hat hónap gyakorlat Párizsban, majd ugyanennyi New Yorkban. Ezt végül nem töltötte ki: állítólag egyik főnöke rögtön az első nap lebeszélte a túlkoros – 22 éves – lányt, hogy komolyan belevesse magát a karrierépítésbe "arra a kis időre, amíg férjhez megy". Végül a Washington Times-Heraldnál helyezkedett el fotósként, az utca emberének tett fel humoros kérdéseket, akiknek aztán a válaszát a képükkel együtt közölte az újság.
Bár azonos társadalmi körökben mozogtak, Bouvier-t és John F. (Jack) Kennedyt egy közös újságíró barátjuk mutatta be egymásnak 1952-ben. A későbbi elnököt ekkoriban nagyon lekötötte, hogy egy szenátusi helyért indult, így kezdetben ritkán találkoztak, de miután Kennedyt szenátorrá választották, kapcsolatuk komolyabbra fordult. Egy év randevúzás után, 1953-ban össze is házasodtak. Négy gyerekük született, de közülük csak a két középső, Caroline és John Jr. érte meg a felnőttkort.
Jacqueline a férje halála után 5 évvel, 1968-ban, az Arisztotelész Onasszisz görög milliomossal kötött házasságával kivívta a közvélemény haragját. Új kapcsolatában felvállaltan a biztonságot kereste, miután férje után annak öccse is merénylet áldozata lett. A nemzet özvegye helyett – v.ö. Szendrey Júlia – ő inkább Jackie Onasszisz lett, önként megfosztva ezzel magát minden korábbi privilégiumtól.
A görög hajómágnás 1975-ös halála után visszatért az Egyesült Államokba és a könyvszerkesztőként kezdett dolgozni. 1980-tól haláláig Maurice Tempelsman belga származású gyémántkereskedővel alkotott egy párt. Jacqueline Kennedy Onasszisz 64 évesen, 1994. májusában hunyt el non-Hodgkin lymphomában.
Forrás: Wikipedia
