A Bolse vitával ismertté váló Fekete Ibolya múlt héten bemutatott önéletrajzi mozija, az Anyám és más futóbolondok a családból Magyarország, és egy Erdélyből elszármazott család 20. századi történetét meséli el úgy, hogy közben nem lesz sem bárgyú, sem tolakodó. Ez a film nem akar többnek tűnni, mint ami valójában: egy szerethető, olykor groteszk, vagy éppen megható, kicsit identitás-zavaros, nosztalgikus családmese, néhány remek színészi teljesítménnyel.
Nem is olyan régimódi történet
Az Anyám és más futóbolondok a családból bevált kliséket és megoldásokat mozgat, mégis sokféle benyomást hoz. Olyan, mintha összekevernénk a Régimódi történet című Szabó Magda-regényt egy Cseh Tamás-dallal, a Csinibabával, és valami nagy történelmi tablófilmmel, például A napfény ízével, vagy Az én XX. századommal. Van benne ugyanis minden: boldogtalan családok, szerencsétlen fordulatok, korai halálesetek, erős nők, és szám szerint 27 költözés a történelmi és mai Magyarország területén. A képi megoldások néha zavaróan széttartóak, viszont viccesek a burleszkesre gyorsított jelenetek, és az archív felvételek is - randevúzó szereplőink így kerülnek például egy Karády-film díszleteibe.
A napjainkban játszódó kerettörténetben megismerjük a 92 éves Gardó Bertát, aki arról híres, hogy 27-szer költözött életében. Idős korában ugyancsak Berta nevű lánya ápolja, a történet az ő beszélgetéseik alapján bontakozik ki. A középkorú lányt, a rendező alteregóját Básti Juli alakítja, szokás szerint kiválóan, az idős néni szerepében pedig Danuta Szaflarska lengyel színésznő látható, aki annak ellenére lazán ott volt a budapesti premieren, hogy már száz éves is elmúlt – kilencvennél mondjuk egy perccel sem tűnik idősebbnek.
Az idősebb Berta demens, beteg, azonban él, sőt, olykor csak úgy tesz, mintha zavart lenne, hogy ezzel is bosszantsa a fiatalabb Bertát, aki munkája mellett bevásárol neki, berakja a haját, eteti, fürdeti, és válaszol a folyton visszatérő, mindig elfelejtett kérdésekre. Aki tudja, milyen idős szülőt, nagyszülőt, rokont gondozni, kényelmetlenül felismerheti a filmben kiélezett helyzeteket. Remek és megható, amikor az anya századjára kérdezi a lányát, hogy neki is van-e gyereke, a fiatalabb Berta dühösen és szomorúan azt feleli: nincs, nekem anyám van. A beszélgetések közben az anya elkezd nosztalgiázni, így ismeri meg a néző a 27 költözést és a jelentéktelennek tűnő, valójában azonban egy egész életet kitevő epizódokat.
Az 1911-ben Erdélyben született Berta családja a trianoni döntés után Debrecenbe költözik. A fiatal éveket, a kalaposnak tanuló Bertát (a film nagy részében Ónodi Eszter remekelése) bemutató részek azok, amik leginkább hajaznak a Régimódi történetre, és nemcsak a cívisváros miatt. Berta boldogtalan anyjának – a generációk folytonosságának jegyében szintén Básti Juli alakításában – kiszólásait éppenséggel Rickl Mária (Szabó Magdaegyik dédanyja - a szerk.) is mondhatta volna, például azt, hogy csak a katolikus dzsentriktől mentsen meg az ég mindenkit. Berta anyja és testvérei korán meghalnak, úgyhogy ő felmegy a fővárosba, ahol aztán megismerkedik Lajossal, aki később a férje lesz.
Túl az Óperencián boldogok leszünk
A film ekkor kezd el pörögni, pedig néhány költözést már eddig is kipipáltunk a 27-ből. Világháború, kommunizmus, cipőt kell venni a gyereknek, és közben utazunk Kispestről Hatvanba, onnan falura, majd Tatabánya, egy meg nem nevezett bányászfalu, Budapest, sorra jönnek a lakások és helyszínek. Amikor egy ismerős Berta szemére veti, hogy végighurcolta a férjét az egész országon, ő azzal vág vissza, hogy dehogyis hurcolta, inkább megmentette. Ez a kettős nézőpont végig jelen van, és nem lehet tudni, melyik a jogos. A kérdező Laci szerepében nagyon jó Cserna Antal, ahogyan a baráti társaságot alakító mellékszereplők mind, különösen Szervét Tibor és Kerekes Viktória. Mellékszerplőkben amúgy is erős a film, az öreg Gardó szerepében Lengyel Ferenc, akit mindig jó látni, Berta egyik erdélyi nagynénjeként pedig megjelenik a nagyszerű költő, Szabó T. Anna is.
Ónodi Eszter és Gáspár Tibor nagyszerűek az egymást nagyon szerető, mindenhová elkísérő házaspár szerepében, és néha – például amikor az apa a lakótelepen görkorcsolyázik – elhisszük nekik, hogy nem is kell több ennél. Azonban az is világos, hogy az egymást váltó, értelmetlen rendszerek miatt sok mindenről lemaradtak. A film egyik legteátrálisabb, ugyanakkor legjobb jelenetében a mindig jókedvű apa hazaér a bányából a komfort nélküli házba, a rádióban szól a Csárdáskirálynő, anya pedig a tükör előtt éppen letörli a rúzst magáról, hiszen minek is. Mégis elkezdenek táncolni, túl az Óperencián boldogok leszünk, és hát igen, legfeljebb ott.
Lajos, te maradj ki a történelemből
A filmben Cseh Tamástól ugyan A vízöntő jegyében hangzik el, de lehetett volna a Születtem Magyarországon vagy A dédapa dala is. Mindegyik arról a majdnem megtalált teljességről szól, amiről ez a film is. Tele van aforizmákkal, anekdotákkal, az egész az otthonosság közös érzésére, a közösen tudott titkokra, helyekre és fordulatokra épül. Miért velünk fizetnek a Felvidékért – kérdezi Berta zsidó származású barátja a második zsidótörvény után a Rómaifürdőn, és aforizma ide vagy oda, összerándul a gyomrunk: tényleg, miért is? Ugrunk az időben, 1956-ban ropognak a fegyverek. „Lajos, te maradj ki a történelemből” – kiált Berta a férje után, persze kérdés, hogy a történelmet érdekli-e, ha valaki ki akar belőle maradni. A jelenkori részben az idős néni azt a bizarr jótanácsot adja lányának az éjszaka közepén, hogy „jegyezd meg, fiam, sütőpor nélkül nem érdemes nekimenni egy háborúnak.” Ehhez tényleg nem lehet mit hozzátenni, a tanulságot ugyanis mindenkinek a saját történetében kell keresnie.
Muszáj megjegyezni, hogy Ónodi Eszter nemcsak a fiatal Bertát alakítja, de az öregnek is szinkronhangja, ami nem mindig működik jól, a többi szerepben viszont remek. Ónodi mostanában amúgy is nagyot megy, az Aranyéletben is jó kritikát kapott, itt is megérdemli. Elhisszük neki, ha fiatal, és azt is, ha öreg. Főleg pedig azt, hogy az általa megformált figura tényleg a legjobb szándékkal hurcolta végig a családját nemcsak Magyarországon, hanem az életen át. Erről persze újabb film juthat eszünkbe, méghozzá a Megáll az idő, a beletörődés egyik legfontosabb mondatával: jó, hát akkor itt fogunk élni. És ezek szerint költözködni is.
