Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tel Avivban élő francia pasi Jaffa arab óvárosában csókolózó rabbikat és papokat, tranvesztita muzulmán férfiakat rajzol. És gyerekkönyveket ír.
Egy Tel Avivban élő francia pasi Jaffa arab óvárosában tűsarkokon tipegő papokat és csókolózó rabbikat, tranvesztita muzulmán férfiakat rajzol. Ja, és gyerekkönyveket ír. Nem, ez nem egy vicc kezdete, ez a valóság. Julien Roux stúdiójába véletlenül estem be – de mikor megtörtént, nem tudtam kijönni egy darabig.
Egyetlen bőrönddel Tel Avivban
A művész - aki leginkább egy örök kamasz Peter Panre emlékeztet - a francia Alpokban született, azóta pedig bejárta a világot Európától Amerikán át a Közel- és Távol-Keletig. Végül hat évvel ezelőtt megszületett a fia – Tel Aviv-i kedvesével – és azóta nem érzi szükségét a váltásnak.“Egyetlen bőrönddel érkeztünk meg Tel Avivba, és mivel nem beszéltem héberül, evidens volt, hogy abból kell megélnem, amihez a legjobban értek: rajzolni fogok”– meséli. Egészen hihetetlen, hogy ez a szeretnivaló, érzékeny, sokszor provokatív, végtelenül kreatív, szabályokra és illemre fittyet hányó életszemlélet, amely a rajzokon megelevenedik, itt kerülnek kiállításra.
Tessék mosolyogni, itt a világbéke
Az ember, aki sosem járt Tel Aviv Jaffában, elképzelni sem tudja, hogyan élnek együtt békében az arabok, keresztények, zsidók, és a legifjabb generáció, amelynek tagjai többnyire már egészen eltávolodnak a család vallási tradícióitól. Gyakran hallani arab fiatalokat héberül diskurálni, a héber szlengbe pedig rengeteg arab szó épült be. Ebben a társadalmi olvasztótégelyben Julien munkáit gyakran vallásos zsidók nagyra értékelik, és nagyokat nevetnek rajtuk. Kétségtelen, hogy a rajzokba némiképp a karikatúra szellemisége is belekeveredik. Ám a végeredény sosem gúnyos – sokkal inkább utópisztikus. A rajzok nem a polgárpukkasztás vágyát, hanem a változás lényegességét, és a béke, valamint a humorérzék fontosságát hirdetik.
Társadalmi buborékok
“Akkor kezdtem el vallással, rasszizmussal foglalkozni a munkáimban, amikor Izraelbe érkeztünk” – meséli, és hozzáteszi, akár egy film, vagy egy dalszöveg is lehet rá komoly hatással, amikor rajzolni kezd, de elsősorban a körötte zajló események, és a szociális transzformáció, a társadalmi átrendeződés érdekli. “2013-ban Franciaországban óriási botrányt kavart, hogy az állam engedélyezte az azonos neműek házasságát és gyermekvállalási jogot biztosított nekik. Ezzel kipukkadt egy társadalmi tabu buborékja, és ezt máig sok konzervatív, militáns elme nem hajlandó elfogadni.” Ezen a ponton persze adja magát a klisé kérdés, hogy a művész melyik térfélen játszik - és túlságosan kíváncsi is vagyok ahhoz, hogy kihagyjam. Meg aztán nem is úgy tűnik, hogy bármilyen kérdéssel zavarba lehetne hozni.
Fiam nélkül soha
“Nem, én nem vagyok meleg. Csak érdekel a társadalom” – válaszolja, majd hozzáteszi: “Azt hiszem, a transznemű figurák a rajzaimban azért is olyan gyakoriak, mert a fiammal való kapcsolatomban időnként úgy érzem, valahol anya is vagyok.” A kisfiú édesanyja ma már nincs képben, Julien pedig a szakítás után úgy döntött, nem engedheti apa nélkül felnőni a fiát. “Minden nehézség és küszködés ellenére maradtam – de ez volt az egyetlen lehetséges döntés. A kisfiam is rajzol – nagyon szeretünk együtt pingálni."
A szingli apaság persze az új projektek irányát is meghatározza: Julien két gyermekkönyvet ad ki idén Franciaországban. Az egyik egy rajzos mesekönyv nagyobb gyerekeknek, amely tulajdonképpen kicsit önéletrajz is: egy apa és a fia kapcsolatáról mesél. A másik az illusztrációkra fókuszál, a madarak szépségét, színeit és formáit mutatja be olyan rajzokon, amelyeket Julien az egészen kicsi gyereknek szánt.
Kilépve a stúdióból kicsit úgy éreztem magam, mintha érteném, milyen érzés is lehet kisfiúnak születni Julien Roux, a művész, az apa, az ember mellé. Belecsöppenni a világába. Jó érzés volt. A nap hátralévő részében a szokásosnál is többet mosolyogtam az orrom alatt. Mert akár hosszú, fekete kabátot viselő ortodox férfiakat, akár csuhát viselő szerzetest, vagy dzsellabába bújt muzulmánt láttam - folyton csak a harisnyakötőjükre tudtam gondolni.
