Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mi a jó állatok eseményszerű megölésében?
Az aktuális uralkodó osztály szabadidejében is előszeretettel fitogtatja saját hatalmát, például állatok eseményszerű megölésével. Természetes, hogy ez a filmvásznon is megjelenik.
Bűvös vadászok
A vadászat története egyidős az emberiség történetével. Az őskorban – ahogyan a halászat és a gyűjtögetés – az életben maradáshoz volt szükséges, célja az élelemszerzés volt. Az ókori nagy kultúrákban viszont már felismerték, hogy kétségtelen hasznossága mellett a vadászat társas szórakozás is lehet. A diadalmenetnek innentől kezdve nem volt akadálya: alig akad olyan kultúra, amelynek nincsenek vadász-hagyományai. „A vadászat kultúrtörténetét olyan emberek is boldogan tanulmányozzák, akik – mint én is – ijedten idegenkednek a vadászat számos formájától” – mondja György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója. „A vadászat metaforája van olyan izgalmas, mint amikor városi úriemberek hajnalban azért kelnek fel, hogy megöljenek egy mit sem sejtő élőlényt. Értem én persze, hogy a metafora nem lenne, ha vadászat maga nem lenne: s én valóban csak ettől az úri passziótól idegenkedem.”
A magyar népi hiedelemvilágban a vadászt gyakran természetfeletti képességekkel ruházták föl, tisztelték, vagy éppen féltek tőle. A Magyar Néprajzi Lexikon meghatározása szerint a vadászt, hatalmát tekintve, sokszor hasonlították boszorkányokhoz vagy tudósokhoz.
Ezeknek a csodavadászoknak és legendás vadászatoknak a megfelelője szinte minden nép kultúrtörténetében megtalálhatók, már a mesékben is megjelennek. A leghíresebb, és már csak címe miatt is elhíresült példa Carl Maria von Weber Bűvös vadász című operája, amelynek 1821-ben volt az ősbemutatója Berlinben, és amely szintén egy csodálatos vadászat történetét meséli el, a korban népszerű fausti köntösben. S hogy a bűvös vadász szókapcsolat mennyire jelen van a vadászatról szóló alkotásokban, mi sem mutatja jobban, mint hogy Móczán Péter 2009-ben Bűvös vadászok címmel készített dokumentumfilmet a magyarországi protokollvadászatokról. Az alkotás a politikai elit vadászatainak történetét dolgozza fel az 1940-es évektől a rendszerváltozásig. A félfeudális, urambátyám viszonyokat konzerváló Horthy-rendszer hatalmasai a korábbi arisztokráciához hasonlóan szívesen ragadtak fegyvert.
Nem volt ez másképp a magukat baloldalinak hazudó politikusokkal és diktátorokkal sem. A második világháború után az új hatalom képviselői is sorra puskát ragadtak: Gemenci Vadásztársaság néven megalakult Tildy Zoltán vadásztársasága, és belügyminiszterként Nagy Imre is az egyik újonnan alapított vadásztársaság elnöke lett. Az ötvenes években a pártállam fenntartott olyan rezervátumokat, ahol a legfelsőbb párt- és kormánykörök vadászhattak. Kádár János 1963-ban alapította meg az Egyetértés Vadásztársaságot, amely egészen a rendszerváltásig fennmaradt. Az első években a pártvezér legszűkebb köréből kerültek ki a Vadásztársaság tagjai, később a kor prominens politikusaiból hatvan főre bővült az Egyetértés taglétszáma. A fallikus szimbólumokban is bővelkedő vadászat-hatalom viszonyrendszer a protokoll-látogatások szempontjából is fontos volt. A külföldi politikusokat (például Fidel Castrót) előszeretettel látták vendégül vadászatokon, így is bizonyítva, hogy diktatúra ide vagy oda, egy vezető magyar úr tudja, mitől döglenek a vadak.
Addig mi nem öregszünk, Pelikán elvtárs, amíg maguk semmit sem tanulnak
A politikai elit vadászbulijai korántsem értek véget a rendszerváltozással. Úgy tűnik, hogy pökhendi rendszerek úrhatnám kiszolgálói szívesen demonstrálják erejüket és vagyonukat szervezett vadászatokon, amelyekhez mindig akad jó társaságuk is. Legutóbb Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Hódmezővásárhely ex-polgármestere tartott hibátlan úri murit a Vadex Zrt. soponyai vadászházában. Mit ad isten, ez a terület Kádár Jánosnak is kedvelt vadászterülete volt, ahogyan arra egyébként Oszter Sándor felesége, Donatella Failoni a dilis buli sajtónyilvánosságra kerülése után írott, kissé zavaros érvelésű levelében is utal. A szegényeket köztudottan nem nagyon komáló Lázár vadászpartiján a hercegek, grófok, színészek és szépasszonyok mellett részt vett például Perényi Zsigmond, a Lázár vezette Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottság titkára is. A 444 és a Cink tudósításai szerint a decemberi mulatság eredménye a fergeteges hangulat mellett 913 darab lelőtt fácán volt (amelyből a résztvevők Lázár szerint csupán tizet vittek haza, nyilván emlékül). Lázár János egyébként annyira szeret vadászni, hogy legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint kandallója előtt a “legnagyobb magyar vadásznak” is nevezett Széchenyi Zsigmond karosszéke áll.
Fürge rókalábak
A vadászat visszatetszősége – az ókori állatmesékhez hasonlóan – remek metaforaként is működhet. Vuk, a kis róka először 1972-ben tűnt fel egy képregényben, amely a Füles rejtvényújságban jelent meg. A Magyar Televízió megrendelésére 1981-ben készült el az egész estés rajzfilm, amely generációk alapélménye lett. A Fekete István szövege alapján írt, Dargay Attila által rendezett alkotás az embereket vadászként mutatja be, akik ártatlan állatok életére törnek magukhoz idomított kutyáik segítségével. Vuk és nagybátyja, Karak küzdelmét a Simabőrű ellen egyfajta szabadságharcként mutatja be: emberek és állatok csatája úgy jelenik meg, mint a harc a méltóságért és a természet rendjének helyreállításáért. Ezért is van különösen nagy jelentősége a két vadászkutyának, Vahurnak és Fickónak, hiszen ők, elárulva a természetet, az ember szolgálatába álltak.
Hasonló történetet dolgoz fel Wes Anderson nemrégiben bemutatott animációs filmje, A fantasztikus Róka úr. A népszerű angol gyerekkönyv-szerző, Roald Dahl műve alapján forgatott mese a Vukhoz hasonlóan egy rókacsaládról szól, akik három gonosz gazdával küzdenek. A mese elején a főszereplő Mr. Fox feleségével, Felicityvel rókacsapdába esik. Kiszabadulásuk után egy rókalyukban húzzák meg magukat, amely három gonosz farmer birtokához esik közel. Miután a gazdák felfedezik, hogy Fox élelmet lop tőlük, különböző terveket szőnek elejtésére. Fox azonban végül a többi róka és egy oposszum segítségével legyőzi a farmereket, és egy új, luxusszínvonalú lyukba (egy szupermarkethez közeli alagútba) költözik családjával.
A vadászat ábrázolásában mintha két ellentétes erő ütközne egymással: egyrészt a csönd, a figyelem, a küzdelem, másrészt viszont a természet rendjének megbontása és a kiszolgáltatott vad kivégzése. „A vadonban mindenki egyedül van” – mondja A szarvasvadász című film főhőse, Mike, Robert de Niro alakításában. Michael Cimino 1978-ban bemutatott, majd 5 Oscar-díjjal jutalmazott alkotása a legszebb példája annak, amikor a vadászat esztétikája szorosan összekapcsolódik egy hagyományosan hasonlóan férfiasnak tartott örök rítussal, a háborúval. A film erős állásfoglalásként a vadászatot nemes és magányos tevékenységnek, míg a háborút értelmetlen pokolnak ábrázolja, amelyben az élet értéke éppen egy pisztolygolyóéval egyenlő. Rossz célért, rossz eszközökkel vívott harcok, emberek és állatok értelmetlenül kioltott élete: igazán úri mulatságok ezek.
