A színésznőt májusban megkezdett - és akár évekig is eltartható - szabadságáról kérdeztünk, amiből világosan kiderült, hogy terhességét a hetedik hónapban is felhőtlenül élvez, nyitottan áll a világhoz, és minden szempontból a legjobbkor esett teherbe. Régi osztályával játszani öröm, a tévézés pedig lecke számára.
Sok helyen olvastam, hogy "a színésznő szabadságra ment" - ez mit jelent, meddig tervezel otthon maradni szülés után?
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy van az a darab, forgatókönyv, szerep, amiben most játszanom kéne. Pont itt az ideje, hogy hosszabb szabadságra menjek, mert nem tudnám megbocsátani, ha lemaradnék ezekről a hónapokról. Fontos, hogy ott legyek, amikor a gyerekem majd felfedezi a világot. Azokat a szerepeket, amiket eddig játszottam, idővel visszaveszem, mert az, hogy esténként elmegyek pár órára, nekem is jó lesz. De hogy elkezdjek nulláról egy darabot próbálni, ezt a fajta kultúrrabszolgaságot most nem látom magam előtt.
Nem lesz nehéz visszakerülni a vérkeringésbe?
Az egy év tévézés lenyugtatott, most azt gondolom, hogy nem lesz nehéz. Ha meg az lenne, akkor nem kell. Furcsa dolog ez, de ha a színházi vagy filmes szakma már nem lesz kíváncsi rám, akkor én mire kaparjak? Akkor csinálok valami mást. A tévézés kinyitotta a világot, hogy rengeteg dolgot lehet még csinálni. Ha színészileg állandóan pozicionálnom kell magam, az egy görcs. Néha jó néhány évre kiírnod magad, mert egy teljesen más ember jön vissza. Már eleve az anyaság megváltoztatja az embert, és jó energiákat szabadít fel egy színésznőből, de azt is akarom, hogy ne gondoljam azt hetvenévesen, hogy valamit azért nem tettem meg, mert akkor engem "elfelejtenek".
Akkor most nem is hiányzik semelyik szereped?
Nem különösebben. Ráadásul a szerepek, amiket éppen játszottam, összeegyeztethetetlenek a mostani állapotommal. Nem volt jó érzés már két hónapos terhesen sem ordítozni Nagy Ervinnel a Kramer kontra Kramerben, hogy nem akarok több gyereket, vagy gyerekvállalásra képtelen nőket és kurvákat játszani. Biztos, hogy eljön az az idő, mikor megőrülök majd a négy faltól, de ez nem mostanában lesz. Ez tuti.
Furcsa, mert sosem veszem be, amikor azt nyilatkozzák, hogy ez az áldott állapot mennyire csodálatos érzés, de te őszintének tűnsz...
Besokalltam a színháztól, a munkától, attól, hogy beosztják az időm. Folyamatosan azon voltam, hogy nehogy gondot okozzak színházak évadtervében. Akkor pihentem, amikor a Keszthelyi Nyári Játékokon két hétig felléptem, de amúgy folyamatosan dolgoztam. Már nem is tudtam, hogy ebben az egészben hol vagyok én, vajon jól érzem-e magam? Arra vágytam, hogy unatkozhassak. Abban a pillanatban, hogy átadtam a szerepeimet, felszabadultam.
És a hormonok sem zavarnak össze?
Azelőtt ilyen sose volt velem, de most úgy érzem, hogy kicsit szárnyaszegett, kiszolgáltatott lettem. Bátortalanabb talán. Például van ez a hülyeség, hogy most nem lehet a 13. kerületben póráz nélkül kutyát sétáltatni. Régen simán kimentem volna póráz nélkül, a térdem mellett sétáló vizslámmal, de most inkább felrakom a kutyára. Kifejezetten kerülöm a konfliktusokat. Azt érzem - és ezért sem kell szerintem várandósan játszani -, hogy nem vagyok színésznő. Nem érzem magam kitárulkozónak, inkább befele figyelek, ami eddig nem volt jellemző. Nagyon belassultam, de ez a mérsékeltség biztos, hogy most jól jön.
Úgy érted, hogy majd miután visszatérsz másképp fogsz játszani például a Kramerben, ahol anya vagy?
Egész biztos. Sőt, az Ervin már most mondta, hogy soha nem voltam olyan jó, mint onnantól, hogy megtudtam, terhes vagyok. Egészen másképp játszottam mindent. Sose felejtem el, mikor megnéztem a Pelsőczy Rékának a Musik, musikk, musique-ját, amiben a Jordán Adél, Ónodi Eszter és a Rezes Judit játszanak, hogy sokkal jobbak, érdekesebbek és titokzatosabbak lettek, amióta szültek. Előtte is tehetségesek voltak, de most van valami plusz bennük.
Minden szerepet visszaadtál, de az Alkalmáté elnevezésű formációból, aminek előadásait minden évben a volt színművészetis osztályoddal játszátok, mégsem húztad ki magad...
Az egy közösség, az más. És azt például azért máris érzem, hogy jól fog jönni két hét kreativitás. Ott magunkat adjuk, nem kell alkalmazkodni, meg úgy csinálni, mintha nem lennék terhes.
Régen Zsámbék volt a bázis, ott játszottatok, nem hiányzik a hangulata?
Az nagyon vadregényes meg romantikus, de elég volt. Minden évben felmerült, hogy ez már tarthatatlan. A koszban, vadkenderben fetrengés megalázóan kevés pénzért szép volt, jó volt, de bőven elég is. Ráadásul folyamatos bizonytalanságban voltunk, hogy lesz-e támogatás, vagy mi finanszírozzuk, és hiába éreztük, hogy évről évre jobbak lettek az előadások vagy, hogy szerették az emberek, már nagyon fárasztó volt. Öregszünk. Először még mindenki busszal ment, kint is laktunk, de mostanra már vannak gyerekek, mások az igényeink.
Idén mintha a Száraz Dénes című, Alkalmátés darab reklámja is nagyobb hangsúlyt kapott volna. Ezt akkor már annak köszönhetitek, hogy az Orlai Produkció támogat titeket?
Igen. Az egy isten áldása, hogy felkarolta az Orlai. A Jurányi pedig egy nagyon jó tér, jó szellemiségű vezetőséggel, nem hiszem, hogy nekünk mindenképp harminc kilométert kell zarándokolnunk, hogy megszülethessen egy jó előadás. Nem akarom elkiabálni, de bennem amúgy sincs félsz előre semmitől. Tök jó lesz és kész.
Milyen Száraz Dénes nélkül próbálni egy darabot, ami róla szól?
Évről évre többet ülünk le beszélgetni év közben is. Kéthavonta voltak beszélgetések, amiken az osztály gerince mindig ott volt. Ráadásul a Dénes azért ott lesz, nem úgy, mint az Iván (Fenyő, a szerk), aki teljesen kiírta magát ebből. Ő adja a történeteit, csak nem akar játszani. Én megértem, hogy miért távolodott ő el az osztálytól.
Miért?
Mindenki a legendás Máté Gábor osztályról beszél, és ezt így is éli meg 13 ember. És akkor van köztük egy, a tizennegyedik, aki egyáltalán nem gondolja ezt legendásnak, és egyáltalán nem úgy éli meg, ahogy mi. Nekem soha nem lesz még egyszer ilyen négy évem. Dénes nem volt kompatibilis a Máté Gáborral, aki nekem a mai napig itt ül a vállamon, bármilyen kérdésem felmerül, hozzá fordulok, rá hallgatok, mert olyan választ ad, ami engem előrevisz. De a Dininek ez nincs meg, szerintem ő azt érzi, hogy ha nem ebbe az osztályba jár, akkor másik ember lesz belőle, egészen másfajta karriert fut be. Minden közösség másképp éli meg, és ez azért nem úgy van, hogy ez annyira legendás osztály. Meg nyilván a bulvárról. Nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy Dénes mennyire népszerű lett, mint Tamás atya (a Tv2 Jóban-rosszban című szappanoperájának egyik fontos karaktere - a szerk).
Nem rossz a bizonytalanság, hogy mi van akkor, ha jövőre meg öt másik volt osztálytárs találja ki, hogy már nem akar szerepelni ebben?
De, de pont ettől lesz érdekes. Valaki mindig ott lesz. El kell tudni engedni. Tavaly nagyon benne akartam lenni a Péter Katában, de Keszthelyen kellett játszanom egy Centrál Színházas szerepemet, így nem volt összeegyeztethető a két munka. Ha az osztály azt mondta volna erre, hogy akkor válasszak... Azt hiszem, akkor elhagytam volna a truppot. Pont az az érdekes, hogy vajon ez a közösség tud-e még tíz évig legendás lenni, és tud, de szerintem csak akkor, ha toleráljuk egymást.
Azt is el tudod képzelni, hogy valamikor még visszajön az Iván vagy a Dénes?
Igen, mert szerintem nekik sokkal rosszabb ezt az egészet feldolgozni. És akkor lesz a legrosszabb, mikor majd eljön az előadás napja, és akkor nincsenek ott, pedig ők is ennek a közösségnek a tagjai.
Balhék a filmiparban, a színházak körül. Ez sem érint most téged?
Nyomaszt mondjuk az, ami a Nemzeti pályáztatásával kialakult, játszottam a Jordán-féle Nemzetiben is, és az Alföldiében is (Schell Judit szerepeit vettem át, amikor állapotos lett), és nagyon fontosnak és jónak tartottam a színházat, amit ő csinált. És bár azt gondolom, hogy hihetetlen és egyáltalán nem európai, ahogy osztva vannak a lapok, de közben az, ami a Nemzeti előtt történt, az zseniális. Sose derült volna ki, ha nincs ez a cirkusz, hogy ennyi színházszerető ember van, aki kiáll valamiért, vagy akiknek nem mindegy, hogy mi van az országban. Igaza van az Aschernek (Tamás, a szerk.), aki azt mondta, hogy a színháznak jót tesz, ha ellenzékben lehet.
Liberális expolitikussal élni sem lehet sétagalopp, előfordulhat, hogy esetleg emiatt nem kapsz meg egy szerepet? (A színésznő férje Gusztos Péter, volt szabad demokrata politikus, aki már kivonult a politikai színtérről és mostanában a Suhanj! Alapítványt vezeti, ami sérült és fogyatékos gyerekekkel foglalkozik.)
Saját jogon is mindig képviseltem dolgokat, például hosszú évek óta kinn vagyok a Pride-on, idén is én ragaszkodtam hozzá, hogy várandósan is menjünk ki, és persze nyilván nem véletlenül vagyunk férj és feleség: nagyon hasonlóan gondolkodunk a világ dolgairól. Csak azt tudom mondani, ha bármikor is kifejezetten a meggyőződésem vagy a férjem miatt nem kapok meg egy szerepet, az nem engem minősít.
A tévénézők a Supermokka nevű reggeli műsorból is ismerhetnek, hogy látod, fogsz még tévéműsort vezetni?
Majd meglátjuk. Tudom, hogy mi az, ami egyáltalán nem nekem való ebben, és azt is, hogy nem lenne jó csak ezt csinálni.
Nem zavar a felszínessége és a felületessége?
Nem feltétlenül gondoltam felületesnek, és nyilván voltak kötelező vagy jobban promotált dolgok, de azért egy csomó értékes embert ismertem meg. Az döbbenetes volt, hogy még egy ilyen reggeli műsorsávban is mekkora tömegeket lehet elérni. Nem ismertem, és iszonyatosan le is néztem ezt a műfajt évekig, aztán meg belekerültem, és azóta egész másképp látom. Nyilván lehetne ezt még sokkal jobban, de az már biztos, hogy én ezt soha többé nem nézem le. Jó lecke volt. A kultúrsznob értelmiségi körből alászálltam és közben meg élveztem, iszonyatosan lekötött. Sokkal flottabb vagyok egy csomó mindenben, és nem köpném magam szemben egyetlen beszélgetésem miatt sem. Többnek érzem magam így, hogy belevágtam, mintha nem vágtam volna bele.
És az is lehet, hogy most egy ideig abba se hagyod a gyerekszülést?
Lehet. Miért ne?
