A török fodrász útközben elkérte a számom - stoppolás külföldön

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A belföldi stoppos élmények után megnéztük, milyen esélyekkel indulunk az országhatáron túl, ha feltartjuk a hüvelykujjunkat. A legtutibb országok közt ott van Törökország, Szlovénia vagy Lengyelország, a svédeknél viszont szinte értelmetlen próbálkozni. Nemzetközi élmények az országútról.

Fotó: Kris Krüg

1. rész: Mondtam, hogy még szűz vagyok, nem szexelek fuvarért - stopposkalandok

Benzinkúton és tiszta ruhában nagyobb esélyed van

A legtöbb stoppolós élménybeszámoló kiemeli, hogy az országhatáron túl nem szabad autópályákon stoppolni, inkább a benzinkutakon és pihenőhelyeken érdemes próbálkozni. Indulás előtt szerezzünk be egy jó autóstérképet, hiszen azon fel vannak tüntetve a pihenőhelyek, és minden, amire szükségünk lehet a tájékozódáshoz. A városközpontokban általában nehezebben veszik fel az embert, ezért érdemes inkább a kivezető utakon leállni, lehetőleg, tiszta ruhában.

Valaki az egész világot körbestoppolta már: tavaly mi is beszélgettünk azzal a fiúval, aki több mint tízezer kilométert tett meg, legtöbbször idegenek autójában.

Guatemalától Üzbegisztánig

A Hitchhiketheworld.com szerzője az oldalán elmesélte, hogy amikor nekivágott a barátnőjével a nagy útnak, a családdal és barátokkal az interneten keresztül tartották a kapcsolatot - így mindig tudták, merre járnak, és mit csinálnak, hiszen fotókkal is illusztrálták a kalandot. Az általuk meglátogatott országok mindegyikében találtak valami különlegeset, új embereket, és új kultúrákat fedeztek fel, közvetlen módon. Kedvenceik között van Guatemala, Panama, Bolívia, Pakisztán, Üzbegisztán és Alaszka, ami ugyan hideg és havas, de csendes és szép hely. Brazília viszont annyira elnyerte a tetszésüket, hogy szívesen le is telepedtek volna ott. A legrosszabb élményük az volt, amikor Kolumbiában kirabolták őket, szerencsére nem a gerillák - de egy rablás megtörténhet bárhol a világban. A másik kellemetlenség akkor érte őket, amikor a szerző barátnője elvesztette a fényképezőgépét, a naplóit és más személyes dolgait.

Környezetvédő stoppolás

A Drivers4Earth az első online útitárskereső rendszer, amely kifejezetten arra törekszik, hogy az utakon kevesebb jármű legyen forgalomban a levegő tisztasága érdekében. A szervezet célja nemcsak a stoppolás megkönnyítése, hanem a mindennapos utazások összeszervezése városon belül. Arra törekszenek, hogy meggyőzzék azokat, akik eddig autóval jártak, hogy próbálják meg a megszokott kényelem mellett letenni saját autójukat, és más hasonló szokású embertársukkal utazni. Így minimális figyelem ráfordítás mellett egy nap egy kocsi több száz kg CO2-t tudna megtakarítani: 1 liter benzin elégetése 2,34 kg-mal gyarapítja a légkör CO2 tartalmát egy átlagos autó esetén.Ha te is tenni szeretnél környezetedért, de nem tudod nélkülözni autódat, vagy zavar, hogy egyedül pöfögsz reggelente a dugókban, keresd meg azokat az embereket, akikkel hasonlóak az utazási szokásaid. A takarékoskodástól már csak egy regisztráció választ el.

Az angol nyelvű Digihitch.com oldalon pedig hasznos tanácsok és tanulságos sztorik várják a stoppolókat.

Imádkoztam, hogy ne szólaljon meg a telefonom

„12 órás stoppolás volt: Ternitzben fölvett egy török fodrász a szomszéd faluból és Neunkirchen helyett elvitt Wiener Neustadtig, a vasútállomásra” – írja blogjában a Stoppos.freeblog.hu szerzője. „Közben elkérte a számom, én meg azt mondtam, nincs telefonom, és imádkoztam, hogy ne szólaljon meg a zsebemben. De ő még egész istenes volt. Bécsújhelyen volt egy órám a vonatig, körbenéztem a városban, és nagyon-nagyon tetszett. Láttam medvét, XIII. és XIV. századi zsidó sírköveket, gyümölcspiacot és tüneményes utcákat meg házakat. Sopronban folytattam a stoppolást, de valamiért csak sokára vettek föl. Egy fickó megállt, azt mondta, Miskolcra megy, de csak indulás után derült ki, hogy igen: holnap. Most csak a szomszéd faluig. Ott egy kamion állt meg, aki Szombathelyre ment, de végül kiókumláltuk térképen, hogy jobban járok, ha Kópházánál Győr felé megyek.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik

Fotó: Robin Robokow

Számos stoppolással foglalkozó fórumon szörfözve megtudtuk, hogy a németek és az osztrákok a legjobb fuvarozók, a németek még külföldön is fölveszik a stoppost. Dél-Franciaország a legnehezebb terület, Spanyolország pedig egyenesen rettenet. A legtöbb országban nem szeretik, ha az autópályán stoppolsz, de a legtöbbször elnézik, ha fizetőkapunál teszed, vagy felhajtón, még az autópálya tábla előtt, vagy határátkelőknél. Jobb is, mert ezeken a helyeken lassan haladnak az autók.

A stoppolás szempontjából a legtutibb országok egyértelműen: Törökország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország. Románia közepes terület, és néha elvárják, hogy fizess a fuvarért. Ugyanez igaz Marokkóra is.

A svédeknék gyökeret ereszthetsz az úton

A legrosszabb helyek közé tartozik Svédország, különösen az északi része. Itt aztán tényleg gyökeret lehet ereszteni az út mellett, ráadásul annyira szabálytisztelő emberek a svédek, hogy olykor nem hajlandóak kitenni a vándort ott, ahol kéri, mert az autópálya szélére felfestett folyamatos vonal megállási tilalmat jelez. "Egyszer Svédországban egy egész napot próbálkoztunk stoppolni, de senki nem vett fel minket, mert ott nem fizet a biztosító, ha idegen ül a kocsidban, amikor balesetet szenvedsz, és erre nagyon figyelnek." - meséli a 31 éves Viki. Svájc is elég nehéz, de ott sok a külföldi vendégmunkás, meg az átutazó német és olasz, akik felvesznek. Az Egyesült Államokban általában nem tiltják a stoppolást, ugyanakkor bizonyos államokban vannak olyan útszakaszok, ahol nem szabad stoppolni, elsősorban olyan utakon, ahol tilos a gyalogosforgalom.

Tehát a stoppolás művészet, világszinten működik, néha lutri, viszont olcsó - és tény, hogy ha van egy szép útitársunk, egyértelműen gyorsítja az előrejutásunkat.

Írd meg te is az utazási élményeidet!

Olcsó szállás Kuala Lumpurban? Telekocsival Barcelonába? Bed and breakfast Skóciában?
Írd meg az Ongo.hu oldalon, hogyan sikerült igazán gazdaságosan utaznod, min lehet jól spórolni egy egzotikus úton, hol találhatók hihetetlenül olcsó szállások! Részletek.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.