Stoppolni állt az út szélére, soha többé nem került elő: bizarr eltűnéstörténet bukkan fel újra meg újra
Kevés rémtörténet vált olyan sokszor mesélt városi legendává, mint az „eltűnő stoppoló” esete.
Kevés rémtörténet vált olyan sokszor mesélt városi legendává, mint az „eltűnő stoppoló” esete.
Az 1960-as évektől kezdve fiatalok ezrei választották az autóstoppolást. A legkedveltebb úticél a Balaton volt, de az igazán bátrak akár külföldre is eljuthattak ilyen módon. Nem csak a költséghatékonyság számított: a bizonytalanság, a kaland, a szabadság érzése legalább ilyen fontos volt egy vérbeli stoppos számára.
Utazni sokféleképpen lehet: családdal, barátokkal, egyedül, busszal, vonattal, repülővel. Utazási irodával vagy anélkül. Utóbbi mindenképpen olcsóbb és élménydúsabb is a szervezett utaknál. Ehhez azonban némi kalandvágyra és nyitottságra van szükség. Költséghatékony utazásokkal foglalkozó sorozatunk első részében egy vérbeli stoppos mesél élményeiről.
A legkalandosabb és legolcsóbb utazási forma, igaz nem minden kockázat nélkül. Mióta a stoppolás műfaja létezik, azóta él az örök szabály is, miszerint a csinos lányok mindig előnyben vannak. Tippek és személyes beszámolók perverz és jó fej sofőrökről - először belföldi útvonalakon.
A belföldi stoppos élmények után megnéztük, milyen esélyekkel indulunk az országhatáron túl, ha feltartjuk a hüvelykujjunkat. A legtutibb országok közt ott van Törökország, Szlovénia vagy Lengyelország, a svédeknél viszont szinte értelmetlen próbálkozni. Nemzetközi élmények az országútról.