Stoppolni állt az út szélére, soha többé nem került elő: bizarr eltűnéstörténet bukkan fel újra meg újra

Olvasási idő kb. 2 perc

Kevés rémtörténet vált olyan sokszor mesélt városi legendává, mint az „eltűnő stoppoló” esete.

A történet lényege mindig ugyanaz: egy autós felvesz az út szélén egy stoppolót – legtöbbször fiatal nőt –, aki egy darabig csendben utazik vele, majd minden magyarázat nélkül nyomtalanul eltűnik a járműből. 

A sofőr később a megadott címen érdeklődik, ahol kiderül: a titokzatos utas valójában évekkel korábban meghalt.

Az eltűnt stopos története

Az eredeti történet a 17. századi Svédországba  vezethető vissza, de igazán a 20. század közepén vált világszerte ismertté. Az 1940-es években két amerikai folklorista, Richard Beardsley és Rosalie Hankey gyűjtötte össze a beszámolókat, és négy fő szálat különítettek el.

Ezek között szerepeltek olyan sztorik is, ahol a stoppoló jóslatot mondott,

Idézőjel ikon

máskor egy tárgyat – például sálat vagy kabátot – hagyott maga után, amelyet később a saját sírján találtak meg.

A stoppoló nő története gyakran szellem históriába csap át
Fotó: quavondo / Getty Images Hungary

A legenda szinte minden kontinensen felbukkant: Angliában, Dél-Afrikában, Oroszországban, sőt: még Etiópiában és Koreában is előkerült már.

Egyes verziókban a stoppoló nem szellem, hanem egy isteni alak, például Hawaii szigetén a helyiek a tűzistennő, Pele megjelenését látták benne. 

A folklórkutatók szerint a sztori napjainkban is időről időre felbukkan – ilyenkor átalakul, és igazodik a helyi környezethez. Sokan szkeptikusak, és úgy vélik, csupán hallomásból terjedő kísértethistóriáról van szó, mások azonban esküsznek rá, hogy ők maguk – vagy egy ismerősük – is megtapasztalták. 

Ha érdekel, miket vélnek egyes helyeken a pokol kapujának, olvasd el ezt a cikkünket is:

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.