Mondtam, hogy még szűz vagyok, nem szexelek fuvarért - stopposkalandok

Low budget nyaralás, 3. rész

A legkalandosabb és legolcsóbb utazási forma, igaz nem minden kockázat nélkül. Mióta a stoppolás műfaja létezik, azóta él az örök szabály is, miszerint a csinos lányok mindig előnyben vannak. Tippek és személyes beszámolók perverz és jó fej sofőrökről - először belföldi útvonalakon.

Ha olcsóbban szeretnéd utazásod megúszni, szükséged lesz némi kalandvágyra, a konfliktuskezelési képességedre és végtelen türelemre. A nyitottságod és a józan eszed is elő kell venned, mert a stoppolás nem veszélytelen vállalkozás. A pénzed ugyan nem megy el, az időd viszont igen. A stoppolás a hetvenes-nyolcvanas években volt a legmenőbb, de még ma is sűrűn látni feltartott hüvelykujjakat az utak szélén. Ezzel az utazási módszerrel kikerülhetjük a fülledt vonatokat és a zsúfolt buszokat – ha bevállaljuk a lutrit: vajon milyen arcok vesznek majd fel? Mielőtt azonban megtömnénk a hátizsákot, érdemes tanulmányozni néhány stoppoló tapasztalatát.

Stoppolós csoportszex Kurityánba

„Én nagyon sokat stoppoltam 16-20 éves korom között” – kezdi Viktória (31). „Egyszer Párizsból úgy hozott haza minket egy kamionos, hogy többen átvettek minket, tehát a következő kamionfuvar mindig a megadott benzinkútnál várt. Őrült jó fejek voltak, semmi  riasztó dolog nem történt, és a végén az Erzsébet híd pesti hídfőjénél szálltunk ki, épségben. Egy másik alkalommal Miskolcról jöttünk haza, és egy agancsgyűjtő roma férfi vett fel minket (a romák sokkal gyakrabban felvesznek), akinek a Ladája tele volt agancsokkal. Azokon ültünk, így össze-vissza szúrt minket mindenhol, ráadásul a pasi negyvennel ment. Olyan idegesítő volt, hogy Gyöngyös környékén kiszálltunk, és újra stoppoltunk inkább. De a legjobb sztori a Bükkben esett meg velünk. Megállt egy szakadt Lada, benne egy kedves pár, a magnóból eltorzultan szólt az Alphaville. Beülünk hátra, a csaj felénk fordul, és azt mondja nekem, hogy: „Hun ittál?” Kicsit meglepődtem, mert nem is ittam semmit, de a barátnőm arcán is láttam a döbbenetet, és rákérdeztem, hogy mégis mit kérdeztek az előbb. Nem sokra mentem vele, mert a barátnőm ugyan értette, amit mondtak, csak nem tudta, mit jelent: „Kurityán?” Ő erre azt hitte, valami csoportszexet akarnak tőlünk, pedig csak a következő falu neve volt Kurityán.”

Előjegyzés stoppolásra

A Kenguru.hu 20 éve Magyarország legnagyobb profi autós-utas közvetítője. Az elmélet igen egyszerű: az autósok csökkentik az utazásnál felmerülő költséget, az utasok pedig spontán és olcsón utazhatnak. Ráadásul az autó optimális kihasználásával a környezetet is kíméljük. Az autós csak akkor jelentkezzen, ha biztosan megy, és az utazását nem az utasok számától teszi függővé. Számára a szolgáltatás díjtalan, de a megadott adatokért felel, azok változásait azonnal korrigálja és gondoskodik arról, hogy elérhető legyen. Szintén a hasznos oldalak közé tartozik az Oszkár telekocsi oldala is, ahol szintén előre találhatsz magadnak üres helyet egy-egy autóban.

A benzinkutak az országutak oázisai

A Stoppolj.blog.hu-n beszámolókra és térképes tanácsadásra leltünk. Külön posztban foglalkoznak a benzinkutakkal, azaz, mennyire paradicsom a stopposnak: „Mielőtt megkérdeznéd, elvisznek-e, próbáld megnézni tele van-e a kocsi. Ahol gyerek van a kocsiban oda nem érdemes bekéredzkedni, meg nem is igazán szép dolog. Párok szinte soha nem vesznek fel stoppost. Egyedülálló nőkhöz magányos férfiként, vagy a haveroddal nem érdemes odamenni. A benzinkutas stoppolás nagy előnye, hogy megválaszthatod, kihez szállsz be és lehetőséget adsz az autósnak, hogy a kérdésed alapján felmérje, akar-e veled utazni.”

Az autósnak joga van nem felvenni

Minden esetben legyél udvarias azokhoz, akiket megkérdezel, még akkor is, ha nem is visz el. Ha tapintatlan vagy, azzal mások esélyét rontod, mellesleg az autósnak joga van téged nem felvenni. Próbáld meg útközben a lehető legjobb benyomást kelteni, ezzel másoknak is segítesz. Például alap, hogy az autóban nem gyújtunk rá engedély nélkül. Az emberek hajlamosak sémákat kialakítani a stopposokkal kapcsolatban, és ha te jó benyomást keltesz, később lehet, hogy könnyebben veszi fel sorstársaidat. Meg egyébként is, ha valaki volt olyan jó arc, hogy elvigyen, az a minimum, hogy te is megteszel minden tőled telhetőt.

Fotó: Victoria Calligo Y Sollivella
Fotó: Victoria Calligo Y Sollivella

A kamionok és teherautók lassabbak, de a sofőrök könnyebben felvesznek stoppost. Ha nagy a forgalom a benzinkúton, nem érdemes őket kérdezni, de ha kicsi, akkor ők az utolsó remény. Stoppolni társaságban a legszórakoztatóbb viszont így nehezebben vesznek fel minket. Legkönnyebb dolga mindig az egyedül stoppoló lánynak van, és ez így is marad míg világ a világ. Amennyiben nem céltalanul stoppolsz, akkor csinálj táblát: sokan azért nem állnak meg, mert nem akarnak alkudozni – ha világosan ott az úti cél, megkönnyíted a sofőr döntését.

Tűzoltókkal ittunk, de egy perverz vitt tovább

Néha a stoppolás rémálommá válhat és pár óra alatt egy egész estés mozifilmbe kerülhetünk. Barbara (28) stoppolása eleinte szerencsésnek mutatkozott, de később egyre rémesebb lett a kaland: „Én egyszer stoppoltam Pécsről haza, mert elbuliztam a pénzem, és nem volt pofám kérni az anyámtól. Először egy tűzoltóautó vett fel minket a barátnőmmel, ők elvittek Paksig, onnan újra stoppolnunk kellett. De mielőtt kitettek volna Paksnál, megálltunk egy kocsmánál, ahol bepiáltak a srácok (a sofőr kivételével) és minket is itattak. Mikor részegen vártuk a következő fuvart Pakson, egy olyan faszi állt meg, aki papucsban vezetett - óvakodjatok az ilyenektől! Egyszer csak felajánlja, hogy megállhatnánk egy motelben. Miközben a combomat taperolta, én arról beszéltem, hogy felesleges megállni, mert szűz vagyok, nem szexelek fuvarért. A barátnőmnél előbb elszakadt a cérna, mint nálam, ő addig ordibált, amíg félreállt és kitett minket az isten barma. „Rohadt k..vák!” – mondta, és tovább hajtott."

A történet itt még nem ért véget. "Mivel még mindig nem voltunk Pesten, újból stoppolnunk kellett" - folytatja Barbara. "Ezúttal két fiú vett fel minket, elmondtuk nekik a kalandunkat - tök normálisan viselkedtek, és másnapra megbeszéltünk velük egy kávézást, mert hát kedvesek voltak. Másnap megjelentek a megbeszélt helyen: a kocsiból két Meki fagyival dobtak meg minket (engem nem találtak el), majd elhajtottak. A barátnőm nevét tudták, az ő lakására pedig elmentek, és az ajtaját is megdobták fagyival. Nem értettük. Talán egy fura udvarlási mód lehetett. Többet nem stoppoltam - nem csoda, igaz?”

Folytatjuk: Stoppos kalandok külföldön

Írd meg te is az utazási élményeidet!

Olcsó szállás Kuala Lumpurban? Telekocsival Barcelonába? Bed and breakfast Skóciában? 
Írd meg az Ongo.hu oldalon, hogyan sikerült igazán gazdaságosan utaznod, min lehet jól spórolni egy egzotikus úton, hol találhatók hihetetlenül olcsó szállások!  Részletek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek