Kedd este mutatta be Fatér Mária, az Mlamp dizájnere második exkluzív lámpakollekcióját, melyet három magyar tervezőnek, Vágó Rékának, Nanushkának és a Je Suis Belle-nek készített. Megtudtuk tőle, hogy egy bizonyos villanás nélkül nem készül jó lámpa, és arról is beszélgettünk, hogyan hatnak vissza rá a formatervezésben a divatszakmában eltöltött évei.
Fatér Mária 2009 nyarán készítette el első lámpáját. Az Mlamp lámpái szokatlan alapanyagokból készülnek, régi porcelán étkészlet és játékállat ugyanúgy újjászületik a tervező keze alatt. Üzlete egyben műhely is, a sarokban munkapad és fúrógép. A kész lámpák mellett a vitrinekben sorakoznak a felhasználásra váró csészék, edények vagy épp termoszok, na és persze egy-egy letört csészefül is akad.
Eltátják a szájukat
Az exkluzív lámpakollekció ötlete és a kivitelezés is saját. Ez már a második speciális együttműködés az Mlamp és más dizájnerek közt, és a tervek szerint kéthavi rendszerességgel jön ki újabb meghökkentő, 3-6 darabos széria. „Az első kollekció Tone Finnanger norvég tervezőhölgynek készült, aki a Tilda nevű, nagyon édes varrott figuráival lett híres. Az ő elemeit használtam fel az első exkluzív kollekcióhoz, amiben egy ketrec-lámpa, egy fűgömb-lámpa és egy torta-lámpa volt. Ezek a darabok mindig drágábbak, mint a „sima” lámpák, mert ezekben sokkal több munka van, sokkal több az alapanyag-felhasználás is. És valami különlegesség lesz mindig, ami felhívja az emberek figyelmét, mert bár egyébként is megállnak a lámpáimnál és eltátják a szájukat, olyasmire készülök, amivel ezt duplán elérem” – vázolta elképzeléseit Fatér Mária.
Egy figura adja magát, de felmerül a kérdés, vajon hogyan lehet egy-egy tervező személyiségét világítótestekbe átülteni? „A három tervezőből kettőnek elég határozott stílusa van, ugyanazokat az alapokat figyelhetjük meg évről évre. Ami nekem fontos volt, hogy legyen a lámpákban valami, amit ők szívesen megmutatnának magukból, amivel könnyen el tudják magyarázni valakinek, akinek nem egyértelmű, hogy mit lát, hogy ez miért jellemző rájuk. Tehát valami olyasmi, ami sokkal maradandóbb, mint egy-egy aktuális kollekció tőlük, amiket egyébként nem is nézegettem."
A Je Suis Belle-nél kicsit csaltam
"Emellett fontos volt, hogy próbáljam a re-design elveit megvalósítani, mert ez a munkáim egyik alapja, hogy újrahasznosított termékeket használok. A Nanushka lámpánál tejgazdaságból kiszuperált tejfölös vödrök vannak, a csizma-lámpánál egy '40-es évekbeli lovaglócsizma-sámfa. A Je Suis Belle-nél kicsit csaltam, mert ott csak egy-két régi porcelánelem van kirakva, mint dísz.”
A tervezők a munka folyamatában nem látták a nekik szánt lámpákat, ezen az estén találkoztak velük először és innen is viszik majd el a showroomba. „Ez fontos is volt, szerettem volna, hogy legyen meglepetés. Az elején persze egyeztettünk, hogy milyen irányba induljak el. Minden más az én kezemben volt” – meséli Fatér Mária. Persze a munka előtt egyeztettek, hogy nagyjából ki mit szeretne.
Mondta, hogy szerelem, ezt kéri
„Vágó Rékával nagyon könnyű dolgom volt, mert bár teljesen más miatt kutattam egy nagyon piszkos ócskásnál, amikor megtaláltam a két sámfát, már gondoltam, hogy ez lesz az. Elvittem neki, összeborultak és mondta, hogy szerelem, ezt kéri. Nanushkánál biztos voltam benne, hogy a szürke pamutot kell használni, mert az annyira ő. Erre is voltak ötleteim, de amikor ott voltam náluk a showroomban, akkor történt az a bizonyos villanás: Eszter, Szandra munkatársa elővette az egyik kardigánt azzal, hogy ez a legrégebbi darab. Akkor összeállt ez is. A Je Suis Belle-lel hosszabb volt az egyeztetés, mert Dalma (Dévényi Dalma, az egyik tervező) nagyon alapos – egyébként nagyon jól csinálja szerintem. Ő ment rá az időtállóságra legkevésbé, mert a bot-nyaklánc, amiből kiindultam, a tavalyi őszi-téli kollekcióban volt benne. Nekik a praktikum számított, a próbafülkéjükben szerették volna lecserélni a lámpát, de ennek a megközelítésnek is nagyon örültem. Minden tervező lámpájából két darab készült, egyet megkapnak ők, a másikat pedig bárki megvásárolhatja.”
Az, hogy most fiatal magyar tervezőkkel működött együtt, nem meglepő, hiszen korábban maga is a divatszakmában dolgozott, kezdetben modellként, később pedig divatszerkesztőként. Bár elsőre nem tűnik hasonlónak a lámpadizájn és a styling, mégis tudta hasznosítani régi tapasztalatait:
Menő címlap modell nélkül
„A logisztikában mindenképpen segített, az a vicces. De ami ott volt, nagyon jó alap ahhoz, hogy a mindennapi életet beosszam a műhelyben: hogy mire van szükség, hogyan kell csinálni. Illetve a styling éveiből az utolsókat tárgy-stylistként töltöttem, itt meg maradtam a tárgyaknál. Az nagy segítség, hogy akkor megtanultam, hogy egy marék gyümölcsből meg négy cipőből hogy csinálhatsz image-képet és menő címlapot modell nélkül - ugyanitt ezt megpróbálom kivitelezni csavarokkal, drótokkal és porcelánokkal.”
És bár a trendérzékenység fontos, a dizájn pedig mindig is érdekelte, a múló őrületek a lámpákat nem igazán befolyásolják. „Nem figyelem tudatosan, hogy mik a trendvonalak, -színek. A stylingnál muszáj volt követni, mi folyik a nagyvilágban, nézni a külföldi magazinokat. De ez a lámpaépítésnél nem szól bele. Ha például látnék egy nagyon menő kávéfőzőt, biztos az lenne az első gondolatom, hogy hogyan lesz belőle lámpa. Engem a forma ragad meg - az, hogy azt most készítették, vagy száz évvel ezelőtt, az majdnem mindegy.”
Miért nem csinálsz biliből lámpát?
Többnyire saját maga találja ki a lámpákat, de egyéni elképzelésekre is nyitott. „Szoktak ötletekkel jönni, hogy miért nem csinálsz biliből lámpát, ebből-abból. Néha megfogadom és megköszönöm. Általában a tervezés folyamata úgy megy, hogy végiggondolom a lámpa meghatározó szegmenseit: hol fog világítani, milyen típusú lámpa legyen. Ha megrendelésre dolgozom, akkor körülnézek kicsit a lakásban, beszélgetek a tulajdonosokkal, hogy mit szeretnének mutatni, mit szeretnének viszontlátni magukból a lakásukban. Van, aki a munkáját akarja, mert szakács, és akkor legyenek créme brulée tálkákból összerakva a lámpák, van, aki az organikusért van megőrülve és fűgömböt szeretne. A kapott információkból építkezem, aztán mindig jön egy villanás, amikor összeáll a kép, és onnantól kezdve jó úton vagyok.”
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a lámpatervezésből mennyi időt tesz ki az alapanyagok felkutatása és mennyit a megvalósítás. „Ötven-ötven százalék jobb hónapokban. Persze mindennek az alapja, hogy mit találok. Ha nem a tárgy van előbb, hanem az ötlet, ahhoz meg kell találni a hozzávalókat. Ez egy nagyon fontos rész és sok időmet elveszi. A tervezésnek nagyon nagy része, hogy miből lesz, utána, hogy hogyan lesz stabil, hogy fog világítani, és aztán a kivitelezés.”
Érdekelt az is, hogy nem keríti-e hatalmába a megalománia, hogy minél nagyobb méretű lámpákat készítsen, akár csillárt is, de az Mlamp tervezőjénél ez nem így működik: „A mostani trendekben azt látom, hogy nagyon letisztultak a vonalak, de legyen minél nagyobb. Én ezt annyira nem erőltetem. Engem sokkal inkább a meghökkentő formák és az oda nem illő tárgyak érdekelnek. Az én nagyravágyó tervem inkább országhatárokban fejezhető ki: hogy hol, mikor terjeszkedünk és világítunk Európa-szerte.”
