Még mindig rengeteg országban van jelen a malária, több száz millió embert fertőznek a szúnyogok. A betegség kiterjedése viszont ha lassan is, de szűkül.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint 2024-ben 80 országban maradt endemikus betegségként jelen a malária. Amint azt a Pénzcentrum összegezte, 2000-hez képest javuló tendenciát mutat a fertőzések elleni védekezés, ami segítségével 2,3 milliárd fertőzést és 14 millió halálesetet sikerült megelőzni.
A szúnyogok által terjesztett fertőző betegség, a malária 2000-ben még 104 országban jelentett komoly fenyegetést, ez 80-ra csökkent 2024-re. Még mindig milliók fertőződnek meg vele, a statisztikai adatok szerint két évvel ezelőtt világszerte 282 millióan kapták el, 610 ezren bele is haltak.

A megfelelően kezelt fertőzés túlélhető
A maláriát, népies nevén a váltólázat a nőstény Anopheles szúnyogok terjesztik. A rovar a csípése során paraziták jutnak a fertőzöttek vérébe.
- A betegség magas lázzal,
- erős hasi fájdalommal és
- gyengeséggel jár.
Súlyosabb esetben zavartság, görcsrohamok és légzési nehézségek is felléphetnek. Ha nem kezelik, halálos kimenetelű is lehet. Napjainkra még a kiemelten fertőzött régiókban is javulás észlelhető, és egyre több ország kerül közel ahhoz, hogy teljesen megszabaduljon a betegségtől.
„Etiópia (+2,9 millió eset), Madagaszkár (+1,9 millió) és Jemen (+378 000) együttesen a globális esetek növekedésének 58 százalékát tették ki. A 10 ezernél kevesebb esetet regisztráló országok száma 2000-ben 27-ről 2024-ben 46-ra nőtt, 37 országban kevesebb mint 1000 volt az esetszám, 26-nál pedig kevesebb mint 100 esetet regisztráltak" − összegezték a változást.
![]()
A tavalyi év elejére 45 ország és egy terület kapta meg a hivatalos minősítést arról, hogy maláriamentes, miután legalább három egymást követő évben nem regisztráltak helyi fertőzést.
Az elmút években többek között a Zöld-foki-szigetek, Egyiptom, Kelet-Timor, Suriname és Grúzia is maláriamentes országgá vált. A lista várólistáján szerepel Törökország, Bhután és Szaúd-Arábia is. Malajzia ugyan hét éve mentes a maláriától, de nem adott be ilyen kérelmet.
Bár utóbbi területen ugyan nincsenek maláriaesetek, az emberre veszélyes Plasmodium knowlesi előfordulását már többször is jelentették. Ez egy olyan zoonotikus, vagyis állatról emberre terjedő élősködő, ami alapvetően a majmok között terjed, de szúnyogokon keresztül az emberre is átkerülhet.
Ezekben az országokban a leggyakoribb a malária
Még mindig WHO afrikai régiójában a legmagasabb az esetszámok, ahogy a halálozások száma is, a világszerte maláriában elhunytak 95 százaléka ezen a területen él. 75 százalékuk 5 év alatti gyermek. Itt nemcsak a finanszírozási hiányok, de a gyógyszerrezisztencia is a fertőzés elleni védekezésben való előrelépés fő akadálya.
A WHO éppen ezért igyekszik oltási programokkal megfékezni a betegséget, már több millió öt év alatti gyermeket oltottak be malária ellen. Sokan kapnak megelőző gyógyszereket is a szúnyogszezonban, azonban a gyógyszerrezisztencia még mindig nagy problémát jelent. Az artemizinin származékokkal szembeni részleges rezisztenciát több 8 afrikai országban igazolták vagy gyanítják, ezért a készítmények hatása nem éri el az elvárt szintet.
![]()
Magyarországot 1964-ben nyilvánította a WHO maláriamentesnek.
A fertőzött területekre látogató magyaroknál is diagnosztizáltak már maláriát, ilyen esetekben szigorú a protokoll.
























