10 jótanács, ha neked is szétnyílt hasizmod van

Olvasási idő kb. 6 perc

A szétnyílt hasizom – Rectus diastasis – a hasfal szerkezetének valamilyen hasűri nyomásemelkedés hatására bekövetkező szerkezeti változását jelenti, amelynek következtében az egyenes hasizom oldalra szeparálódik, számos nem kívánt változást elindítva ezzel.

Leggyakrabban várandósság alatt alakul ki, de előfordulhat kisgyermek korban is, fiatal felnőtteknél, nőknél és férfiaknál egyaránt, műtéti beavatkozások után és már idősebb korban is. Megjelenését erősen befolyásolja a terhességen túl a megnövekedett BMI-index, különböző belgyógyászati panaszok, mint például a puffadás, az IBS (irritábilis bélszindróma), a mozgásszegény életmód és az ehhez társuló hanyag tartás, az ülőmunka, de okozhatja helytelen edzéstechnika vagy az idősebb korban megjelenő hasi zsírréteg megvastagodása is. 

A terhesség alatt a hasizom szétnyílhat
Fotó: TefiM / Getty Images Hungary

Tipikus jelei a „terheshas” vagy „lufi has”, azaz a laza, előreeső hasfal még akár hónapokkal, évekkel a szülés után is. Ezen túl állandósuló derék- és háti panaszok, hanyag tartás, hasfali sérvek, kismedencei bántalmak, gyenge gát, vizelet-visszatartási gondok, aranyér, méhsüllyedés és ízületi (csípő-, térd-, boka-) problémák társulhatnak hozzá.  Az biztos, ha kialakul, akkor nagyon fontos megtanulni helyesen együtt élni vele, hogy megléte ne okozzon sem esztétikai, sem egészségügyi, sem lelki panaszokat. Hiszen szétnyílt hasizommal is lehet teljes életet élni, lehet lapos és feszes a has és panasz- és fájdalommentesek a hétköznapok, de ehhez jó ismerni a legfontosabb  tudnivalókat.

1. Sportolj bátran szétnyílt hasizommal!

A probléma a hasfal kötőszövetes részén jelenik meg, viszont ez izomegyensúly-felboruláshoz vezet, amely attól függően, hogy mikor alakult ki, mostanában vagy már sok évvel ezelőtt, nem biztos, hogy csak a has területén okoz problémát. Az életminőségben óriási különbség van a kezeletlen és a karbantartott Rectus diastasis között. Ha pedig rossz feladatokkal kezdjük meg a regenerációt, akkor nagyon gyakran egy sérvet is kaphatunk az eddigi bajaink mellé. A sérülés mértéke is különböző lehet. Van 2 cm szélességben észlelhető, de ez a rés lehet 10 cm-es is. Van, hogy függőleges irányban csak a köldök felett tapintható, de van, hogy csak alatta. Esetenként társul hozzá köldöksérv, lágyéksérv, vagy éppen egy gyermekkorból hozott gerincferdülés vagy egy felnőttkorban szerzett gerincsérv is. Szétnyílt hasizommal futni is lehet, de nagyon nem mindegy, az állapotunkhoz képest mikor kezdjük el azt a futást. Ha nem megfelelő felkészülés előzi meg a kardiomozgások bevezetését, bizony szembe találhatjuk magunkat vizelet-visszatartási problémával vagy térdfájdalommal.

A szétnyílt hasizomnak különböző megjelenési formái vannak, amelyekhez értelemszerűen különböző módokon keresztül szükséges hozzányúlni. A kívánt testkép és izomzat eléréséhez lehet, hogy elég csak a hasizmokkal foglalkozni, de a legtöbb esetben ez kevés, integrált szemléletű edzésterv kialakítására van szükség, amelyet csak profi, a témában jártas szakember tud készíteni nekünk. A LoveYourBelly módszer hazánk legelső és legrégebbi módszertana, amely professzionálisan foglalkozik a szétnyílt hasizommal és az azt kísérő problémás területek kezelésével. Számos külföldi országban tanítják és alkalmazzák módszertanát az ottani sportszakemberek. 2017-ben klinikai kutatáson esett át a Testnevelési Egyetemen, 2019-ben a Budapest az Európai sport főváros keretein belül a Move Congress eseményen mint magyar újítás mutatkozott be nagy sikerrel a nemzetközi szakmai közönség előtt. Bárki, aki szétnyílt hasizommal él, gyanúja van arra, hogy neki is van, esetleg megelőzés céljából, például várandósság alatt vagy már egy következő terhességre készülve keressen fel egy szakembert, készítsenek egy anamnézist a saját általános állapotáról, amely alapján a megfelelő edzéstervet követve minden probléma, amelyet a szétnyílt hasizom okoz, megszüntethető. 

2. Szőlőmagolaj

A szőlőmagból készült kivonat jótékony hatásait 1936-ban dr. Szent-Györgyi Albert írta le, és a nevéhez köthető az a kijelentés is, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst, így mind prevencióban, mind a regenerációs folyamatokban elöljáró étrend-kiegészítő.

Kiváló bőrfeszesítő, véd és vitalizál, erősíti az érfalakat is. Mivel a szétnyílt hasizom a kötőszövet szerkezeti változásából ered, terápiájában pedig az izmok megfelelő működése és működtetése a legfontosabb, ezért a szőlőmagolaj nagyszerű kiegészítője és segítője lehet a munkánknak.

3. C-vitamin 

Jótékony hatásait mindenki ismeri, azt kevesebben tudják, hogy a sportolás és az izomtömeg-növelés folyamatában milyen fontos szerepe van, azon belül is a fehérjeszintézisben és a kollagén létrehozásában. Erősítő edzések végzése közben nagy terhelés éri a kötőszöveteket is, így különösen fontos ezek megfelelő tápanyagellátása is a tökéletes regeneráció miatt.

Érdemes nem egyben bevenni 1000-1500 mg C-vitamint, hanem inkább kis részletekben, 500 mg-ot naponta akár többször is.

Fotó: sefa ozel / Getty Images Hungary

4. Folyadékfogyasztás

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ha nem iszunk elég folyadékot, akkor pangás van a szervezetünkben, lassul az anyagcsere, sűrűsödik a vér is. Ha pedig belecsapunk egy erősítő programba, de nem figyelünk arra, hogy ezzel együtt növeljük a napi folyadékbevitelünket is, akkor sokkal lassabban fognak jönni az eredmények, sokkal nehezebben fog menni a munka is, és már az is, hogy egyáltalán eljussunk a tornaszőnyegünkhöz. Ha ezek a dolgok pedig tényleg csak annyin múlnak, hogy többször kell a vizespalackunk után nyúlni, akkor ezek pici odafigyeléssel egyszerűen megugorható feladatnak tűnnek. Napi 2,5-3 liter folyadék fogyasztása javasolt. És ha kell, állítsuk be a telefonon az ébresztőt, hogy óránként csipogjon, vagy cetlizzük tele a lakást, ami emlékeztet minket, hogy igyunk. Néhány hét gyakorlás után ez is rutinná fog válni.

5. Kocsonya és csontleves 

Ez a kettő a legjobb természetes kollagénforrás. A gyógyító alaplé, amelytől a térdfájdalom is enyhülhet. A legjobb, ha egyszerre nagy adagot készítünk, majd ezeket kis tárolókba szortírozva lefagyasztjuk, hogy utána mindenbe, amibe csak lehet, belekerüljön. 

6. Szilícium

Rosszabb a marketingje, mint a kollagénnek, pedig ugyanazt tudja, csak sokkal olcsóbban. A haj, a bőr és a kötőszövetek sója. Feszesebbé tesz, erősíti az ereket, a bőrt, a hajat, a körmöket, a porcokat és a csontokat. Ha szétnyílt hasizmunk van, az izmok regenerációja mellett elengedhetetlen a kötőszövet prevenciója is. Az izmot fejlesztjük, a kötőszövetet óvjuk, hogy állapota ne romoljon tovább, pláne, ha például még tervezünk gyereket. Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos például egy szilíciumkúra.

7. Napi rutinok – ágyból való felkelés vagy lefekvés

Nincs mese, meg kell tanulni a lehető legkecsesebben kifordulni az oldalunkra, és kéztámasz segítségével engedni magunkat be az ágyba először a vállunkra, és utána gördülni át a hátunkra, majd a felkelésnél ugyanígy jönni vissza. A hátunkról a vállunkra fordulni, és onnan a kezünk segítségével tolni fel magunkat ülő pozícióba. Szétnyílt hasizom megléte esetében minden, eddig a regenerációba fektetett munkánkba bele tud rondítani egy helytelen felkelés az ágyból, amikor is abban a pillanatban nagyon megemelkedik a hasban a nyomás és sokszorozódnak a gerincre ható nyíróerők, ennek következtében pedig ilyenkor bármelyik pillanatban kialakulhat például egy köldöksérv.

8. Kerüljünk minden ilyen hirtelen mozdulatot!

Nehéz tárgyak emelése, cipekedés. Ezen nincs mit szépíteni, a legnehezebb dolog, amit szétnyílt hasizommal emelni lehet, az maximum a saját gyermekünk súlya, és azt sem sportszerűen, hanem csak amikor szükséges. Ilyen a hordozás, a fürdetéshez, fektetéshez kapcsolódó emelgetések és a nagyobbacska gyermekek miatti emelés. Ez utóbbinál viszont már lehet tanítani, hogy felemelésük helyett inkább leguggolunk átölelni őket. Minden más emelés és cipekedés feladata a család többi szereplőjére kell hogy háruljon.

Fotó: Peter Muller / Getty Images Hungary

9. Puffadás megszüntetése 

A szétnyílt hasizom legnagyobb ellensége a hasűri nyomás emelkedése. A hasi puffadás a legáltalánosabb olyan állapot, amikor ez jelentkezik. Ha gyakran szembe találjuk magunkat a jelenséggel, érdemes utánajárni, mi okozza a puffadást, akár laborvizsgálatokkal, akár csak egy étkezési napló vezetésével.

10. Laporoszkópos beavatkozás után

Sokan nem gondolnánk, hogy az ilyen egyszerűnek tűnő beavatkozás után is fontos arra figyelni, milyen hasizom-erősítő feladatokat végzünk. Igaz, nincs műtéti heg, de a köldök, amelyen keresztül végzik ezeket a műtéteket, egyébként is a hasfal leggyengébb pontja, így jó, ha vigyázunk annak épségére egy esetleges köldöksérv kialakulásának elkerülése végett.

A SZERZŐRŐL

Sportrehabilitációs és rekreációs szakember, a LoveYourBelly módszer kidolgozója.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bagyinka Tímea
Bagyinka Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.