Nem az öregedés az egyetlen – elkerülhető tényezők is befolyásolják a demencia kockázatát

idős pár férfi nő konyha olvas
Olvasási idő kb. 1 perc

Attól, hogy idősek vagyunk, még nem garantált a demens állapot, ezzel szemben fiatalokat is érinthet a betegségcsoport. Olyan kockázati tényezőket azonosítottak a tudósok, amelyeket célzott életmóddal kiszűrhetünk.

Tény, hogy a demencia markáns kockázati tényezője az életkor: a 65 éves korosztály 1 százaléka érintett, és ez az arány 5 évente megduplázódik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az öregedés önmagában demenciához vezetne. Az utóbbi évek kutatásai egyre világosabban mutatják: a kognitív hanyatlás nem kizárólag az életkor következménye, hanem olyan tényezők összjátékának eredménye, amelyekre életünk során – legalább részben – hatással lehetünk.

Az esetek közel fele megelőzhető lenne

A demenciás esetek akár 40-45 százaléka is összefüggésbe hozható módosítható kockázati tényezőkkel – derült ki egy, a Lancetben közölt nagy nemzetközi elemzésből. Vagyis olyan hatásokkal, amelyek nem kizárólag genetikai adottságokból fakadnak, hanem életünk során alakulnak – gyakran már jóval az időskor előtt.

Sosem késő elkezdeni a testedzést, a demencia megelőzése szempontjából pedig nagyon is ajánlott középkorúként rákapcsolni
Fotó: RapidEye / Getty Images Hungary

A hallás az egyik fontos védőfaktor

A kutatók egyre több figyelmet fordítanak azokra a tényezőkre, amelyek a mindennapi életünk részei, mégis hosszú távon hatással lehetnek az agyműködésre. Ilyen például a halláscsökkenés, amely elsőre ártalmatlannak tűnhet, valójában azonban csökkenti az agyat érő ingerek mennyiségét. Ha az idegrendszer tartósan kevesebb információt dolgoz fel, az hozzájárulhat a kognitív funkciók romlásához.

Ha érdekel, milyen további kockázati tényezőket emeltek ki a tudósok a demencia elkerülhető rizikófaktoraiként, ajánljuk a Weborvos cikkét.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.