Ettől függ, milyen olaj jó nekünk

Olvasási idő kb. 3 perc

Az olívaolajnak számos egészségügyi előnye van, egyebek között véd a demencia ellen, megőrzi a szív egészségét és a korai halálozás kockázatát is csökkenti. Az azonban, hogy az olaj mennyire lesz hasznos számunkra, sok mindentől függ.

Az egészmegőrzés szempontjából egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy hogyan és mikor szüretelik le az olajbogyókat, majd hogyan dolgozzák fel, illetve, hogy hogyan tároljuk és használjuk fel. Nézzük, honnan tudhatjuk meg, hogy a sütéshez és a főzéshez használt olaj valóban jó-e nekünk.

Olaj és egészség: van néhány kritérium

Az, hogy az olívaolaj, amit elfogyasztunk, milyen egészségügyi előnyökkel jár, elsősorban azon múlik, hogy milyen az olaj olajsavtartalma. Emellett szintén fontos, hogy az olívaolaj mennyire gazdag polifenolban, amely egyfajta antioxidáns, ez ugyanis segít megelőzni a sejtkárosodást és a gyulladást a szervezetben. 

Fontos, hogy legjobb formájukban őrizzük meg az olajban lévő hatóanyagokat
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy az étkezések során a számunkra legelőnyösebb és legkedvezőbb hatású olívaolajat használjuk, jó, ha az alábbi kritériumokkal tisztában vagyunk. 

Betakarítás és feldolgozás

Már a betakarítás is befolyásolja az olívaolaj minőségét. Minél óvatosabban és minél zöldebben szüretelik le a még nem teljesen érett olajbogyót, annál jobb lesz az olaj minősége, hiszen a szinte még éretlen és sérülésmentes olajbogyószemekben nagyobb az egészséges összetevők koncentrációja.

Minél éretlenebbek a bogyók, annál egészségesebb olaj készíthető belőlük
Fotó: Enrique DÃaz / 7cero / Getty Images Hungary

Szintén sokat számít, hogy az olajbogyó milyen gyorsan jut el a betakarítástól a feldolgozást végző üzembe. A legjobb esetben a betakarítás, a szüret és a feldolgozó üzembe való szállítás mindössze két órát vesz igénybe. Az idő rövidsége azért nagyon fontos, mert így minimálisra csökken annak a kockázata, hogy a gyümölcs oxidálódjon vagy erjedjen – erre sokkal nagyobb az esély, ha a gyümölcs a betakarítás után túl hosszú ideig van kitéve az időjárás viszontagságainak.

A szakértők szerint az olaj feldolgozása az egyik legjelentősebb tényezője annak, hogy az olívaolaj mennyire lesz egészséges.

Az extraszűz olívaolaj a legegészségesebb változat, hiszen a bogyókat hidegen, és csak egyszer sajtolják magas hő és vegyi oldószerek nélkül. A speciális feldolgozás segít abban, hogy az extraszűz olajban megmaradjanak a szervezetünk számára hasznos anyagok.

Frissesség és tárolási módok

A legtöbb gyártó feltünteti a termék címkéjén, hogy az olívaolajat mikor palackozták, valamint azt, hogy meddig és hogyan érdemes tárolni. Mindenképpen fontos ügyelni arra, hogy az itt feltüntetett adatoknak és javaslatoknak megfelelően járjunk el annak érdekében, hogy minél tovább friss maradjon az olajunk. 

Mindenképpen figyeljünk a címkén feltüntetett információkra
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Ha a palackon a betakarítás időpontját is feltüntetik, akkor az a legjobb, ha onnantól számítva a termék polcra kerüléséig legfeljebb három hónap telt el. Ezen kívül fontos az is, hogy a megvásárlástól számítva minél távolabbi legyen a lejárati dátum.

Ahogyan a teában vagy a csokoládéban lévő vegyületek, úgy az olívaolajban lévők is idővel lebomlanak, különösen igaz ez akkor, ha nem hőtől, fénytől és levegőtől védett helyen tárolják. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az olajat hűvös környezetben és sötét színű üvegben tároljuk. Ez az elvárás nemcsak az otthoni, hanem a bolti tárolásra is érvényes. 

Tehát abban az esetben, ha azt látjuk, hogy az élelmiszerboltban az extraszűz olívaolajat a legfelső polcon, erős napfénynek kitéve tárolják, semmiképpen ne vegyük meg.

Így tároljuk otthon

A betakarításra, a feldolgozásra és az eltarthatóságra vonatkozó dátumokon kívül az olaj frissességéről a termék íze is árulkodik. Minél teltebb, zamatosabb íze van az olívaolajnak, annál több egészségügyi előnyt tartogat.

A salátához minél zamatosabb, teltebb ízű olívaolajat használjunk
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Miután a boltban nincs lehetőség arra, hogy megkóstoljuk a megvásárolni kívánt olajat, ezért érdemes kitapasztalni, hogy melyik gyártó készíti az igazán robosztus ízvilággal rendelkező olívaolajat, és következetesen azt megvásárolni. Az az olívaolaj, amelynek viaszkréta vagy avas dió íze van, már semmiképp sem alkalmas fogyasztásra.
A felbontott olívaolajat érdemes minél előbb elfogyasztani, ám hűtőszekrényben tárolva némiképp meghosszabbíthatjuk a termék élettartamát.

Biztonsági szakértők szerint jobban járunk, ha a hűtőszekrény tetején nem tárolunk semmit, hanem szabadon hagyjuk. Hogy milyen problémát okozhat, ha nem fogadjuk meg ezt a hasznos tanácsot, megtudhatod egy másik cikkünkből.  

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.