menstruáció egyszerre

Saját megfigyeléseinken túl évtizedeken keresztül lehetett olvasni itt-ott, hogy a jelenség igenis létezik, bár egzakt magyarázatot igazán soha nem találtak rá. Leginkább a feromonokkal, ezekkel a laikusok számára titokzatos kémiai anyagokkal magyarázták, amelyek az állatvilágban is nagy szerepet töltenek be a párzási időszakban és a szaporodás folyamatában.

Hogy működnek a feromonok?

Ezek a hormonokként működő, levegőben terjedő molekulák érdekes módon nem a saját testükben, hanem a fajtárs szervezetében indítanak be változásokat: „Egy adott faj adott egyede kibocsát egy molekulát, melyet a fajtárs az orrán keresztül a központi idegrendszerébe juttat. A bevitt molekula a fajtárs agyában hormonális változásokat vagy viselkedési mintákat indíthat el” – magyarázza dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász, a női test működéséről szóló, nemrégiben megjelent Magunkról című könyv szerzője.

A feromonok szerepét az állatvilágban már viszonylag átfogóan sikerült feltérképezni, és bizonyos esetekben beigazolódott az is, hogy ránk, emberekre is hatást gyakorolnak: „Jól ismerjük például a jelenséget, ahogy egy szoptató anya mellbimbójának apró mirigyei illatanyagot termelnek. A mirigyek váladékának belélegzése az újszülötteket szopómozgásra készteti. Vagy feromonok állhatnak annak a jelenségnek a hátterében is, hogy egy átizzadt póló megszagolásakor az emberek el tudják dönteni, hogy a póló tulajdonosa romantikus vagy horrorfilm nézése közben izzadta át a pólóját” – avat be a feromonok működésébe a szakember.

A menstruációs szinkronitás elmélete

Az 1970-es években, amikor fellendültek a feromonokkal kapcsolatos kutatások, megjelent a menstruációs szinkronitás elmélete is: szaknyelven így nevezzük azt a jelenséget, amikor összehangolódik a huzamosabb ideig egy térben tartózkodó nők menstruációja. A leghíresebb kutatás Martha McClintock nevéhez fűződik, és McClintock-effektus néven is ismert. A kutatónő 135 frissen kollégiumba költözött nő menstruációs ciklusát vizsgálta: 

McClintock kutatása – amelynek eredményeit 1971-ben publikálta a Nature című folyóiratban – igen nagy visszhangot és médiafigyelmet kapott, és a mai napig benne él a köztudatban, annak ellenére, hogy az eredményeket soha többé nem sikerült reprodukálni. Idővel az is nyilvánvalóvá vált, hogy McClintock kutatásában elméleti és módszertani hibákat is vétett.

Pedig a jelenségre akár még evolúciós magyarázat is kínálkozott volna: „A menstruációs szinkronitás elméletében komoly tényezőt kapnak a nő emlősök: a feromonjait eregető nőstény emlős szinkronitásba kerül versenytársnőivel, ezáltal eléri, hogy a csapat domináns hímjével ne tudjanak a többiek is párosodni a hónap egyéb napjain. Ha ez így lenne, az evolúciós szelekciót biztosíthatna, hiszen a nőstények között is komoly verseny alakulna ki a domináns hímért” – mondta el dr. Benkovics Júlia. „Ráadásul ha minden nőemlős egyszerre lenne termékeny, egyszerre foglalnák le a hímeket, ami növelné a hím egyedek elköteleződését a szaporodás ügyes-bajos dolgai irányába, mivel az adott időben a többi nőstény nem volna elérhető számukra.”

De miért menstruálunk néha egyszerre?

Akármilyen izgalmasan is hangzik azonban ez a gondolat, a valóságban teljesen más ok állhat a háttérben: a matematika. „A menstruációs ciklusok hossza életkor és genetikai adottságok függvényében változik. Míg egyes nők akár 35 naponta menstruálnak, másoknak 24 naponta jön meg a menzesze” – világít rá a jelenség hátterére a szakember. „A legritkább esetben találunk olyan női csoportot, ahol mindenkinek 28 napos a menstruációs ciklusa. A rövidebb és hosszabb ciklusú nők találkozása pár hónap után óhatatlanul közös menstruációs napokat is eredményez majd.” A menstruációs szinkronitás tehát valójában egy városi legenda – bár kétségtelen, hogy ha a véletlen úgy hozza, hogy egyszerre menstruálunk, úgy érezhetjük: valami különleges kapocs is összeköt bennünket.