A 33 éves Egry József és a férjezett Pauler Juliska szerelmének nem sokan jósoltak nagy jövőt, végül azonban 35 éven át kitartottak egymás mellett.
1916 telén az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egy katonája, a 33 éves Egry József alatt hadgyakorlat közben beszakadt a jég. A badacsonyi Hableány Vendéglőben berendezett hadikórházba vitték lábadozni, de olyan gyenge volt, hogy a vasútállomásról nem tudott eljutni a saját lábán a hadikórházba: az első éjszakát a forgalmista irodájában kellett töltenie, aki másnap reggel nyolc órakor átkísérte a beteg, fáradt, kopott ruhát viselő katonát a hadikórházba.
A badacsonyi kórházban egy orvos és két ápolónő próbált segíteni a meggyötört bakának. Az egyik önkéntes ápolónő Vízkelety Ferenc ezredes felesége, a nagynevű Pauler családból származó Juliska volt. Egry megkedvelte a vidám természetű, közvetlen asszonyt, s a nála kilenc évvel idősebb Juliska is feltűnően a szívén viselte a közlegény gyógyulását.
A nyomor évei
Az 1883-ban, Zalaújlakon született, paraszti családból származó Egry akkorra már megtapasztalta a nélkülözés szinte minden formáját. Gyermekkorától kezdve a nyomor legmélyebb bugyraiban volt kénytelen élni: miután szülei mindenüket elveszítették és megjárták a börtönt is, a család földönfutóvá vált. A fővárosba költözve tömegszállásokon, majd egy dohos pincelakásban húzták meg magukat.
„Fiatalkorában esztendőkön át egész éjszakákat töltött pénz nélkül kávéházakban, vagy ligeti padokon, mert lakásán annyi volt a kiirthatatlan poloska, hogy egy percre sem tudta volna lehajtani a fejét”
– írta Egry fiatalkori éveiről Takáts Gyula, aki szerint a festő leginkább a rettenetes higiéniai körülményektől szenvedett: „Elsősorban a piszok tudata bántotta, űzte ki ezekből a lakásokból ezt az igen pedánsan öltöző és természetétől fogva igen tiszta embert. Ez a tisztaság nemcsak külsejére, de lelkivilágára is igen jellemző volt.”
Nem engedték be a Nemzeti Múzeumba
Egry Józsefnek akkoriban még cipője sem volt, s hiába szeretett volna bejutni a Nemzeti Múzeumba, mezítláb nem engedték be. Hirtelen haragú, durva apjától nem számíthatott semmilyen segítségre, így hamar munkába állt: egy vasbútor-kereskedőnél mázolta le a székeket. Ennél azonban többre vágyott, s amikor autodidakta módon festeni kezdett, végre a szerencse is mellé szegődött: Lyka Károly, a neves művészettörténész segítségével eljutott Párizsba. „Mintha egy Rejtő-regényt olvasnánk: a festő nappal Gauguin és Van Gogh képeit csodálta a múzeumokban, hajnalban és esténként pedig hajórakodóként és kocsmai késdobáló mutatványosként keresett pénzt, amit aztán modellekre költött.
A képeket azonban nem tudta eladni, még koldus modellje is jobban élt, mint ő maga”
– írta Egry párizsi éveiről Nyáry Krisztián.
Nem tűrte a kötöttségeket
A francia fővárosból hazatérve a Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly tanítványa volt, de nehezen viselte mesterei „száraz iskolai metódusát”. Otthagyta a főiskolát, majd majd 1911-ben egy évet töltött Belgiumban, ahol a kikötő- és rakodómunkások zord világa gyakorolt rá erőteljes hatást. Képei rendszeresen szerepeltek az itthoni kiállításokon, az ígéretesen induló művészi karriert azonban félbeszakította az első világháború.
Aktképek a betegágyon
Egry és a buzgón katolikus, férjezett Juliska kapcsolata barátsággá, majd szerelemmé mélyült. Kezdetben titkolták vonzalmukat a külvilág elől, miután azonban Egry betegágyánál aktképeket találtak a vonzó, de férjezett ápolónőről, Juliska befejezte a munkát a kórházban. Arról azonban nem tudott lemondani, hogy továbbra is látogassa a festőt, majd elvált férjétől, otthagyta a jómódú katonafeleségek életét, és 1918-ban összeházasodtak.
A festő felesége
Juliska vagyona ráment arra, hogy a megfelelő életszínvonalat biztosítsa kettejüknek. Keszthelyen, majd a Badacsonyban éltek, Egry édesanyját is maguk mellé vették. „1918-ban Keszthelyen leszereltem, ugyancsak akkor kapott meg a Balaton csudás értékeivel (...), mondhatnám azt is, hogy magamra találtam szülőföldem levegőjében – közben megnősültem, azóta is Keszthelyen lakom feleségemmel, anyámmal” – írta 1924-ben önéletrajzában a festő. Juliska, bár néhány képen megjelenik alakja, nem a klasszikus múzsa szerepét töltötte be férje életében: inkább az alkotáshoz szükséges nyugalmat biztosította férje számára; valamint ügyelt a tbc-ben szenvedő Egry egészségére.
Egry József, a Balaton festője
„Juliska kedves, vidám, közlékeny teremtés volt, aki szeretett zongorázni és táncolni. A festő inkább hallgatag, zárkózott személyiség hírében állt. Sokat perlekedtek Juliskával, de kölcsönös támaszai voltak egymásnak” – mondta el Sipos Anna, a balatonfüredi Vaszary Galériában nemrég megnyílt Lebegés a fénytérben című kiállítás kurátora. A június 21-éig látogatható tárlat 52 festményen mutatja be, milyennek látta Egry József a Balatont: a fényviszonyok, a természeti jelenségek, a tó partján a különös, párás-ködös atmoszféra megunhatatlan témának bizonyult számára. „A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját.
A Balaton a természet örömkönnye.
A Balatont a szegény halászok avatták szentté. Én nem a Balatont, hanem annak világát festem” – írta a festő a magyar tengerről. (Borítókép: ResoArt Alapítvány / Gink Károly felvétele)
Kapcsolódó: Egy másik magyar festőre az első világháború után vártak nehéz évek
