Amikor a menstruációd jelez – 5 tünet, amit komolyan kell venni
A menstruáció jellemzői egyénenként eltérhetnek, ezért mindig a saját korábbi ciklushoz érdemes viszonyítani a változásokat. Mutatjuk, mire érdemes felfigyelni.
A menstruáció jellemzői egyénenként eltérhetnek, ezért mindig a saját korábbi ciklushoz érdemes viszonyítani a változásokat. Mutatjuk, mire érdemes felfigyelni.
A menstruációs fájdalom normális jelenség is lehet, ez azonban sokakat megtéveszt, és akkor sem fordulnak orvoshoz, amikor indokolt lenne. De hol a határ?
A GLAMOUR Women of the Year az év üzletasszonya kategóriájában Molnár Dóra is a jelöltek közé került, nem véletlenül. A This is Redy bugyik megreformálták azt, amit a menstruációs termékekről tudunk.
Spanyolországban 2023 nyarán lépett életbe az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy a súlyos menstruációs fájdalmakkal küzdő nők havonta három–öt nap fizetett távollétet vegyenek igénybe.
Előbb-utóbb minden lányos anya életében elérkezik a pillanat, amikor a kislányából nagylány lesz. Fontos, hogy ne tabusítsuk a menstruációt, és ne is kezeljük úgy, mintha valamilyen elviselendő, szükséges rossz volna, hiszen a női lét természetes velejárója. Kiskamasz lányunk ébredező nőiségével akkor teszünk igazán jót, ha őszintén és nyíltan beszélünk a témáról – lehetőleg még az első menstruáció előtt.
A menstruációs kehely egy apró, orvosi szilikonból készült eszköz, amelyet a hagyományos betétek és tamponok helyett lehet használni. Használata nemcsak kényelmes és környezetbarát, hanem komoly megtakarítást is jelenthet a nőknek hónapról hónapra.
Erősebb menstruációt okozhat a hosszú Covid a nőknél, ami tovább fokozhatja a betegség tüneteit.
Nőnek lenni nem mindig könnyű, különösen igaz ez egy fesztiválon. Sokan rengeteg időt szánnak rá, hogy a hétköznapoktól eltérő szettet rakjanak össze a bulira, de mi történik akkor, ha pont beköszönetenek a piros betűs napok?
Népharag zúdult az egyik kínai felsőoktatási intézményre, miután egy diáklánynak bizonyítania kellett, hogy menstruál. Az érintett intézet szerint minden a protokoll szerint történt.
Nem is volt oly régen, mégis elképzelhetetlen egy mai nő számára, hogy rongyokat használjon a menstruációs napjain. Pedig nagyanyáink e módszere nem is volt kezdetleges az évezredekkel ezelőtt élt nőkéhez képest.
Ahogyan a nőknek, úgy a férfiaknak is vannak nehéz napjaik. A premenstruációs szindróma (PMS) az a tünetegyüttes, amely a nőket általában a menstruációs ciklus kezdete előtt egy héttel sújtja. Ám az orvostudomány felismerte a PMS férfi megfelelőjét, amit „irritábilis férfiszindrómának” neveztek el. Ez olyan viselkedési formákban nyilvánul meg, mint a túlérzékenység, a frusztráció, a szorongás és a harag, ami biokémiai változásokkal, hormonális ingadozásokkal, stresszel és lehangoltsággal jár együtt.
Kiderült, hogy a menstruációs ciklus miatti hormonális ingadozás jelentős hatással van a nők agyára. Ez azt jelenti, hogy a menstruáció előtt, alatt és után is másként működik a női elme. A változás különösképpen érinti az agy azon részét, amely az emlékezőképességért és a térbeli navigációért felelős.