Tabudöntögető és testpozitív: a betét és a tampon mellett helye van Molnár Dóra márkájának, a Redynek is a drogériákban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A GLAMOUR Women of the Year az év üzletasszonya kategóriájában Molnár Dóra is a jelöltek közé került, nem véletlenül. A This is Redy bugyik megreformálták azt, amit a menstruációs termékekről tudunk.

A GLAMOUR díjátadó gáláján az év üzletasszonya mellett az év énekesnőjét, írónőjét, színésznőjét, valamint az év ikonját is díjazzák: jelenleg is tart a közönségszavazás, te is leadhatod voksodat arra a jelöltre, aki a legközelebb áll hozzád.

Molnár Dórát, a This is Redy márka alapítóját a jelölés kapcsán természetesen a menstruációval kapcsolatos tabuk ledöntéséről is kérdeztük.

A bugyik nők ezreinek jelentenek alternatívát a menstruáció ideje alatt
Fotó: Redy

Hogyan emlékszel vissza a Redy márka születésének pillanatára?

A termék ötlete egy menstruációs balesetből született: megjött, nem volt otthon semmim, mostam ki a bugyimból a vért a csap alatt és arra gondoltam, miért nincs egy olyan bugyi, ami felszívja a vért és nem ázik át?

Amikor eldőlt, hogy megszületik a termék és a márka, szerettem volna egy előremutató, tabudöntögető, testpozitív márkát létrehozni.

Azt éreztem, lesz nyitottság arra, hogy úgy mutassuk be a menstruációt, amilyen az valójában!

Azt, amikor elindítottuk a webshopot, nagyon rosszul viseltem, nagyon izgultam. Másfél évig készültünk elő az indulásra, az a nap nekem olyan volt, mintha meztelenül kellene hazabicikliznem a körúton. Azt gondoltam, hogy mindenki engem – a webshopot – néz, és biztos ítélkeznek. Nagyon féltem! De aztán megjött az első, és a következő, és a következő rendelés.. Megnyugodtam, hogy értik, miért is volt szükséges egy ilyen termék a menstruációs eszközök piacán.

Mennyire érezted akkor rizikósnak üzleti döntésnek, hogy itthon még szokatlannak számító menstruációs termékekkel kerülj a piacra?

Úgy éreztem, hogy ez egy remek lehetőség, hiszen nincs versenytárs és mivel új a termék, mindenki fel fog rá figyelni! Ma már óvatosabb lennék. Akkor 29 éves voltam, mentem az álmom után, meg akartam csinálni, lesz ami lesz alapon.

Előzetes elképzeléseidhez képest hogyan reagált a magyar piac ezekre a termékekre?

Mivel a barátnőim között is vegyes volt az ötlet fogadtatása, úgy gondoltam, hogy hasonló lesz nagyban is. Azzal viszont nem számoltam, hogy akinek tetszik a koncepció, az nagyon hálás lesz érte, és ennyi pozitív visszajelzés kapunk! Voltak negatív hangok, persze,

Idézőjel ikon

de mire odaértem volna, hogy reagáljak egy-egy ilyen kommentre, megtették helyettem mások, megvédték a koncepciót.

2019, a márka születése óta sikerült a menstruációt övező tabukat ledönteni?

Generációs különbségeket látok. A milleniálokra volt nagy hatással a tabudöntő kommunikáció, a Z és az alfa generáció egyáltalán nem tabusítja a menstruációt. A szülők generációja viszont igen, ők ebben nőttek fel.

Általánosságban is sok előrelépés történt, már a nagy márkák sem kék folyadékkal mutatják be a termékeiket.

Ők is bátrabban mutatják a menstruációt annak, ami, és kampányolnak testpozitív üzenetekkel.

Molnár Dóra márkája valós választási lehetőséget ad a nőknek
Fotó: Redy

Milyen üzleti döntésekre vagy a legbüszkébb a Redyvel kapcsolatosan?

Nagyon sokat tárgyaltunk befektetőkkel és kaptunk volna is tőkét, azonban mégsem fogadtuk el. a kezdetektől önerőből növekedünk. Ez mára a legjobb döntésnek bizonyult, de akkor meghozni nagyon kemény volt. Hónapokig tartó tárgyalások, előkészületek előznek meg egy befektetőkkel való megállapodást, az utolsó pillanatban visszalépni kemény dolog.

Az árérzékeny magyar piacot is meg tudták hódítani a termékeitek: jelentett nehézséget az árazás?

Mára annyira megdrágultak az eldobható menstruációseszközök, hogy 3-4 dobozból kijön egy Redy bugyi. És tudom, igen: a Redyből több kell, 3-4 darab, ha valaki egy menstruáció alatt végig tervezi viselni, de így is könnyen kijön a matek: nem is olyan sokára visszahozza az árát. Én a kezdetektől azt látom, hogy ezt tudják és elfogadják az emberek. A Redy bugyit 2-3 évig biztosan tudja használni egy nő.

Ma már akár saját márkás menstruációs bugyikat is találunk a drogériák polcain – ez jó vagy rossz egy pionír márkának?

Nagyon örültem a megjelenésüknek! Tudom, ez furán hangzik, de így legalább a bizonytalankodók is látták, hogy

ez nem valami „alter” eszköz, hanem egy olyan termék, ami felkerül a betét és a tampon mellé a drogéria polcán.

Ettől csökken a bizonytalanság, annak az érzete, hogy ez biztos valami szuperfurcsa dolog.

A bugyik mellett egyéb termékeket is kínáltok, illóolaj, kehely, mosószer – hogyan dől el, hogy mi kerülhet be a kínálatba?

Rendszeresen kérdőívezünk, hogy milyen termékekre van nyitottság, igény. A mosási kiegészítők adták magukat, a cikluskiegészítők és más menstruációs eszközök pedig igény alapján. Most már az elvárásmentes menstruációt tartom szem előtt új termékeknél. A nőknek elég sok mindent megmondanak, elvárják tőlük, mit hogyan kellene csinálnunk. A menstruációs bugyi fenntartható eszköz, hiszen ki tudod mosni, nem eldobható, de soha nem akartam nyomasztani a vásárlót azzal, hogy csak akkor jó, ha újrahasználható eszközt használ. A menstruáció minden hónapban jön, nem mindig a bugyi a legjobb megoldás. Utazás, úszóverseny,

Idézőjel ikon

bármilyen olyan helyzet elképzelhető, amelyben egy eldobható hüvelyi eszköz a jó megoldás.

Inkább azt látom problémának, hogy még mindig milyen kevés eszköz van ahhoz képest, hogy körülbelül minden aktív korú nő menstruál.

Külön termékeitek vannak a kamaszok számára. Ezekre milyen visszajelzések érkeznek?

Ezek azért kerültek be a kínálatba, mert az anyukák kérték, hogy legyen tini méret is. A kedvenc visszajelzésem is ide kötődik: mesélték, hogy egy kislánynak már nagyon várják a menstruációját. Úgy készítették fel, hogy az iskolatáskájában van egy Redy bugyi: a kislány tudja, hogy ha meg fog neki jönni a suliban, akkor csak bugyit kell cserélnie. Pont ez a lényege a Redyknek: nem kell plusz eszköz, nem kell cserélgetni, csak felveszel egy bugyit, mint a többi napon, és ennyi!

A kiskamaszokkal a menstruációról beszélni, tabumentesen – ebben segít cikkünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.