3 millió magyar életét teheti könnyebbé, ha ismeri ezt a listát

Olvasási idő kb. 3 perc

A laktózérzékenység nem zárja ki a sajtfogyasztást – feltéve, hogy a mértékletességre törekszel, és erről a listáról választasz.

Magyarországon a laktózérzékenység mintegy 3 millió embert érinthet. Nekik kétszer is meg kell gondolniuk, hogy mit egyenek, hiszen a magas laktóztartalmú ételek a puffadástól a görcsökön át a gyomorfájdalomig sokféle kellemetlenséget okozhatnak számukra. Szerencsére azonban a sajtevés öröméről nem kell teljesen lemondaniuk. Íme, 9 sajtféle, amit mértékkel fogyasztva megehetnek.

Ezek a sajtokat laktózérzékenyek is fogyaszthatják

Általánosságban elmondható, hogy minél frissebb a sajt, annál több laktózt tartalmaz. Ha tehát érzékeny rá a gyomrod, jobb, ha messziről elkerülöd az olyan fajtákat, mint például a ricotta.

A piacon laktózmentes termékek is kaphatók
Fotó: minoandriani / Getty Images Hungary

Mivel a laktóz elsődleges összetevője a cukor, amely köztudottan megnehezíti az emésztést, a szakemberek inkább az érlelt, kemény sajtokat ajánlják, amelyek alacsonyabb cukortartalommal bírnak.

Steve Carper laktózintolerancia-szakértő, a Milk Is Not For Every Body: Living With Lactose Intolerance című könyv szerzője szerint 9 olyan sajt létezik, amelyek adagonként 5 grammnál kevesebb cukrot tartalmaznak, vagyis a laktóztartalmuk 2–3 százalék alatt marad. Mutatjuk a listát.

1. Muenster

Az Egyesült Államokból származó félpuha, enyhén diós ízű sajt jellemzően tehéntejből készül, és mindössze 0–1,1 százalékos laktóztartalommal rendelkezik.

Szeletelve felhasználhatod szendvicsekhez, de kockára vágva remekül passzol egy sajttálba is.

Az amerikai muenster sajtfajta kivételesen alacsony laktóztartalmú
Fotó: Cavan Images / Patrick Kunkel / Getty Images Hungary

2. Camembert

Ez a népszerű francia sajt lágy, krémes állagáról és tejes ízéről ismert, amit laktózérzékenyként is élvezhetsz, tekintettel arra, hogy mindössze 0–1,8% laktózt tartalmaz.

3. Brie

Bár a szintén lágy és krémes brie nagyon hasonlít a camembert sajtra, egy hajszálnyival magasabb a laktóztartalma, ami általában a 0 és 2 százalék közötti tartományban mozog.

4. Cheddar

Az angol eredetű cheddar sajt különösen finom olvasztva, ezért a hamburgerek és tészták nélkülözhetetlen összetevője. A listán azért szerepelhet, mert 0–2,1 százalékos laktóztartalommal bír.

A cheddar olvasztva a legfinomabb
Fotó: Dimitrie Ragar / 500px / Getty Images Hungary

5. Provolone

Az olasz provolone egy krémes, tejes ízű sajt, amely szendvicsekben, rakott ételekben és házi készítésű pizzákban is remekül működik – akár laktózérzékenyek étrendjében is, mivel laktóztartalma 0–2,1 százalék között alakul.

6. Gouda

A félkemény gouda az egyik legnépszerűbb holland sajtfajta, amely igazán sokoldalúan felhasználható, és 0–2,2 százalékos laktóztartalmával bátran ajánlható laktózérzékenyek számára is.

7. Kéksajt

Az ehető penészgombák hozzáadásával készülő, különleges ízvilágú kéksajt saláták vagy sajtos mártogatósok alapja is lehet. Ennél a sajtfajtánál 0–2,5 százalékos laktóztartalommal kalkulálhatsz.

A kéksajt egy igazi sajtkülönlegesség
Fotó: Olha / Getty Images Hungary

8. Parmezán

Ha egy kicsit is szereted a tésztákat vagy általában az olasz kajákat, a parmezánt bizonyára nem kell bemutatni. A klasszikus olasz keménysajt 0–3,2 százalékos laktóztartalmú.

9. Swiss sajt

A sárga, közepesen kemény svájci sajt szendvicsekhez és omlettekhez is illik, de a lista más szereplőihez képest egy kicsit magasabb, 0–3,4 százalakos a laktóztartalma, ezért érdemes lehet még inkább csínján bánni vele.

A szakemberek megjegyzik, vannak, akik egy kevés laktózt sem képes tolerálni komoly diszkomfortérzet nélkül, így számukra csak a laktózmentes termékek fogyasztása jelenthet megfelelő alternatívát.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.