Parazitákkal lehetnek tele ezek a halfajták

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az interneten időről időre felbukkannak olyan tartalmak, amelyek új szintre emelik a „gusztustalan” kategóriát. A legutóbbi hullámot néhány TikTok videó indította el, amelyeken frissen vásárolt lazacfilékben apró, élő férgek tekeregtek. A látvány sokakból azonnali undort váltott ki, pedig a jelenség jóval gyakoribb, mint gondolnánk – és nem is kizárólag a lazacot érinti.

A szakértők szerint a videókon látható vékony, fehéres férgek nagy valószínűséggel Anisakis-férgek, amelyek a hideg óceánok élőlényeiben fordulnak elő. A körforgás egyszerű: a tengeri emlősök ürülékében kikerülő petékből lárvák lesznek, ezeket megeszik a rákfélék, majd a rákokat a halak. Így kerülhetnek a férgek a lazacba, heringbe, makrélába vagy akár a tőkehalba is.

Paraziták a halakban

Az Anisakis-fertőzés – hivatalos nevén anisakiasis – egyre ismertebb betegség, különösen azokban az országokban, ahol elterjedt a nyers vagy félig nyers hal fogyasztása. Japánban és Spanyolországban például rendszeresen regisztrálnak eseteket, de világszinten évente körülbelül 20 ezer fertőzésről számolnak be. Ez ugyan nem tűnik soknak, de a kutatók szerint a valós szám ennél jóval magasabb lehet, mert rengeteg esetet félrediagnosztizálnak.

A lazacban nem ritkán találhatunk még élő parazitákat
Fotó: fotograzia / Getty Images Hungary

Így jelentkeznek a tünetek

A tünetek általában néhány órával a fertőzött hal elfogyasztása után jelentkeznek: erős gyomorfájdalom, hányinger, hányás vagy hasmenés. Előfordulhat allergiás reakció is, viszketéssel, kiütésekkel. Bár a férgek az emberi szervezetben nem képesek tartósan megélni, és sokszor maguktól elpusztulnak, a panaszok így is igen kellemetlenek lehetnek.

Idézőjel ikon

Súlyosabb esetekben orvosi beavatkozásra, akár műtétre is szükség lehet a lárvák eltávolításához.

Felmerül a kérdés: mit tehet az, aki szeretné továbbra is élvezni a lazacot, heringet vagy más tengeri halat, de nem akar férgeket a tányérján látni? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk: a megfelelő hőkezelés. Ha a hal belső hőmérséklete eléri a 63 Celsius-fokot, a férgek biztosan elpusztulnak. Ez vonatkozik a sütésre, főzésre, grillezésre és párolásra is. A nyers halételek – például sushi vagy ceviche – fogyasztása viszont mindig hordoz némi kockázatot.

A fagyasztás ugyan segíthet, mert a nagyon alacsony hőmérséklet elpusztítja a parazitákat, de csak akkor, ha szakszerűen végzik, ipari körülmények között.

A tanulság tehát az, hogy a lazacról vagy más tengeri halakról nem kell lemondani, de tudatosnak kell lenni a fogyasztásuk során. A friss, nyers filé lehet gusztusos látvány, de ha biztosra akarunk menni, érdemes hőkezelt formában az asztalra tenni. Aki pedig nem tud ellenállni a sushinak, jó, ha tisztában van a kockázatokkal –

Idézőjel ikon

és lehetőleg megbízható forrásból szerezze be az alapanyagot.

Ha szeretnéd tudni, hogyan étkezz az egészséges bőrért, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.