Ez a világ 7 legegészségesebb gyümölcse

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor az egészséges táplálkozásról esik szó, szinte azonnal a gyümölcsök és a zöldségek jutnak eszünkbe. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy közülük is melyiket részesítjük előnyben.

Kiderült ugyanis, hogy bár a gyümölcsök egészségesek, nem mindegyiknek ugyanolyan előnyösek a tulajdonságai.

Egészségünk érdekében ezekből a gyümölcsökből fogyasszunk

Mindez egy, a különféle élelmiszerek tápanyag-, ásványianyag- és rosttartalmát vizsgáló kutatásból derült ki, amely szerint a világ legegészségesebb gyümölcse csak a 28. helyen végzett, és összesen csupán hat másik gyümölcs került fel a 41 élelmiszert tartalmazó listára.

A C-vitamin tartalma alapján a citrom bizonyult a legegészségesebb gyümölcsnek
Fotó: Anna Mardo / Getty Images Hungary

A kutatók hangsúlyozták, annak, hogy a gyümölcsök nem a rangsor elején találhatók, elsősorban az az oka, hogy az élelmiszercsoport a bennük lévő kalóriaszámhoz képest kevesebb vitamint, rostot tartalmaz a vizsgált zöldségekhez képest. Éppen ezért sok gyümölcs még a vizsgálatba való bekerülési kritériumoknak sem felelt meg.

Ezek közül a világ legegészségesebb gyümölcse a 28. helyen álló, 100 grammjában 53 mg C-vitamint tartalmazó citrom lett, amely nagyon hasznos az immunrendszerünk számára, és szükséges a kollagéntermeléshez is. Emellett kalcium, magnézium, kálium és rost is van benne.

A második legegészségesebb gyümölcsnek az eper bizonyult. A 30. helyezést elért, folsabat, vasat, magnéziumot és kalciumot is tartalmazó harapnivaló érdekessége, hogy 100 grammonként 62 mg C-vitamint tartalmaz, vagyis többet, mint a citrusfélék.  

A gyümölcsök közül a harmadik helyet narancs foglalja el, ami nemcsak egy C-vitamin-bomba, de rengeteg kalciumot, káliumot és magnéziumot is tartalmaz.

Idézőjel ikon

A negyedik a lime, az ötödik a grapefruit, a hatodik a szeder, míg a hetedik a fehér grapefruit lett.

E cikkünkből megtudhatod, melyik az a három népszerű étel, amit ha naponta fogyasztunk, csökkenthetjük a bélrák kockázatát.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!