Ha így hízol 40 fölött, nagyobb a demencia esélye

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kutatás megállapította, hogy a hasi zsír összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór korai szakaszával. A has körfogatának növekedése évtizedekkel a tünetek megjelenése előtt utalhat már a demenciára, illetve arra is, hogy gyulladás van az agyunkban.

Az orvosok már jó ideje tudják, hogy a has méretének növekedésével az agy memóriaközpontjai egyre kisebbek lesznek. Azonban egyéb más összefüggést is találtak a hasunk és az agyunk között.

Így jelzi a has a demencia esélyét

Az új kutatás azonban rámutatott arra is, hogy az agyban kialakuló ideggyulladás és működési zavar összefüggésben áll a hasi zsírral vagy más néven zsigeri zsírral. A tanulmány azt találta, hogy a 40-es és 50-es éveiben járó, nagyobb rejtett hasi zsírral rendelkező felnőtteknél jelentős mennyiségű amiloid nevű abnormális fehérje található az agy azon részében, ahol a legkorábban jelentkezik az Alzheimer-kór.

Az agyban kialakuló, demenciát okozó változások összefüggésben állnak a hasi zsír mértékével
Fotó: Rossella De Berti / Getty Images Hungary

A béta-amiloid plakkok az agyban az Alzheimer-kór jellegzetes jelei, a tau nevű fehérjével együtt. Általában először az amiloid plakkok jelennek meg, majd ezt követően a betegség előrehaladtával a tau-fehérje. A kutatók arra is felfigyeltek, hogy a nemek között különbség van a hasi zsír és az amiloid mennyisége között. 

A férfiaknál sokkal szorosabb az összefüggés az abnormális fehérje és a zsigeri zsír között, mint a nőknél. Ennek pedig az az oka, hogy a férfiak több zsigeri zsírral rendelkeznek, mint a nők.

A hasra hízás agysorvadás jele is lehet

Mindemellett az orvosok összefüggést találtak a hasi zsír és az agysorvadás, vagyis a szürkeállomány elvesztése között az agy hippokampusznak nevezett memóriaközpontjában. Mindez azért fontos, mert az agysorvadás az Alzheimer-kór másik fontos biomarkere.

Az agyban lévő fehérjék gyulladása a demencia egyik oka
Fotó: koto_feja / Getty Images Hungary

Az agy szürkeállománya tartalmazza a legtöbb agysejtet, melyek testünk irányításáért felelnek. A kutatók megfigyelték, hogy a nagyobb mennyiségű zsigeri zsírral rendelkezőknél nagyobb volt a gyulladás az agyban az agysejteket és az idegrendszert összekötő fehérjekötegekben. Funkcionális fehérállomány nélkül pedig az agy nem tud megfelelően kommunikálni a test különböző részeivel.

A vizsgálat újdonsága volt, hogy a korábbiakkal ellentétben nem 60-as és 70-es éveikben járó embereket vizsgálták, hanem a középkorúak esetében keresték az összefüggéseket. Ennek pedig az az oka, hogy a 40-es és 50-es éveikben járók azok, akiknél, ha hajlamosak is a betegségre, az Alzheimer-kór kialakulása még 20-25 évig nem fog megtörténni. Az orvosok pedig arra törekedtek, hogy megpróbálják minél előbb megtudni, hogy milyen korán lehet észlelni az Alzheimer-kórhoz köthető rendellenességek megjelenését.

A cukorbetegek számára nagyobb a demencia kockázata

Amikor a testünkön kialakuló zsírra gondolunk, legtöbbünknek a bőr alatti zsír jut eszébe, amit a bőr alatt vagy deréktájon összecsíphetünk. Ez a bőr alatti zsír általában a test 90 százalékát teszi ki.

A zsigeri zsírt nem lehet kitapintani vagy összecsippenteni a hason
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

A zsigeri zsírt ezzel szemben nem lehet kitapintani vagy összecsípni, mert a hasizmok mögött, a has mélyén, valamint a létfontosságú szervek körül helyezkedik el. Mindkét típus hormonokat és más molekulákat választ ki, de a szakértők szerint a zsigeri zsír metabolikusan aktívabb, és olyan jeleket küld, amelyek inzulinrezisztenciát és más egészségügyi problémákat válthatnak ki. A bőr alatti zsír általában nem jár együtt az inzulinrezisztenciával. 

Azonban minél magasabb a zsigeri zsír szintje, annál nagyobb az inzulinrezisztencia kialakulásának esélye, ami gyulladást okoz a szervezetben és az agyban.

Az inzulinrezisztencia akkor fordul elő, ha a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelelően az inzulinra, a vércukorszint szabályozásához nélkülözhetetlen hormonra. Az állapot gyakran cukorbetegséghez és számos más krónikus betegséghez vezet. Miután az inzulinrezisztencia gyulladást okoz, amely felgyorsítja az Alzheimer-kórt okozó amiloid lerakódását, a cukorbetegeknél kétszer akkora a demencia kockázata.

Az orvosok felhívták a figyelmet arra, hogy tömegtől függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy van-e rejtett zsigeri zsírja. Ennek az az oka, hogy még a vékony emberekben is előfordulhat felesleges zsigeri zsír. Ez leginkább akkor fordulhat elő, ha valaki sportol, de rosszul táplálkozik, illetve bizonyos etnikai csoportok esetében is megfigyelhető ez a jelenség, például az ázsiaiaknak több a zsigeri zsírjuk.

Így szabadulhatsz meg a hasad mélyén lévő zsírtól

Jó hír azonban, hogy a zsigeri zsírtól könnyebb megszabadulni egészséges étrenddel és testmozgással, miután a zsigeri zsír könnyebben metabolizálódik és gyorsabban elég, mint a bőr alatti zsír. 

Egészséges táplálkozással, rendszeres mozgással a zsigeri zsírtól megszabadulhatunk
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A zsigeri zsír kialakulása elkerülhető, ha teljesen kiiktatjuk az étrendünkből, vagy legalább csökkentjük a többszörösen feldolgozott élelmiszereket, csökkentjük az elfogyasztott ételek adagját, lecseréljük a cukros italokat vízre, korlátozzuk a feldolgozott húsok fogyasztását, valamint mérsékeljük az alkohol, illetve a húsok és a magas zsírtartalmú tejtermékek, például a sajt és a vaj fogyasztását, amelyek tele vannak telített zsírokkal.

A zsigeri zsír elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy leginkább pihentető alvásban legyen részünk. Ugyanis azoknak az embereknek az agyában magasabb az amiloidszint, akik kevesebb mint hat órát alszanak.

Életkortól függetlenül fontos az egészséges táplálkozás, így időskorban is nagy jelentősége van annak, hogy milyen típusú ételeket fogyasztunk.  Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mire ügyelj az étrended összeállítása során.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.