Ettől az ételtől leszel a legboldogabb a kutatók szerint

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha nem is ez a legegészségesebb étel, megéri néha ezt rendelni az étlapról, az ugyanis immár tudományos tény, hogy boldoggá tesz a fogyasztása.

Van, amikor az étkezés boldogságot okoz. Egy finom falat emlékeket idézhet fel, vagy emlékké tehet fontos pillanatokat. És vannak ételek, amelyekhez a társadalom jelentős része számára kifejezetten pozitív élmények társulnak. 

Vajon igaza volt Szókratésznek, amikor azt mondta, az ember azért eszik, hogy éljen, és nem azért él, hogy egyen?

Nem kérdés, hogy okozhat az étkezés örömet is
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Boldoggá tehet egy étel?

Már csimpánzokkal és bonobó majmokkal folytatott kísérletek során is bizonyosságot nyert, hogy a közös étkezések képesek növelni a szervezetükben az oxitocin nevű boldogsághormon szintjét. Nincs ez másként az embereknél sem, azonban mi sokkal válogatósabbak vagyunk, és nem csak a felhasznált alapanyagokat tekintve. 

A milánói ILUM Egyetem kutatói 25 és 55 év közötti férfiakat és nőket vontak be abba a kutatásukba, mely az étkezés közben jelentkező érzéseket monitorozta. Összesen 40 embert vizsgáltak és monitoroztak, így nemcsak a személyes élményeiket, hanem az étkezés közben jelentkező neurológiai és fizikai változásokat is megfigyelhették, majd összehasonlították azzal, amit ugyanezek az emberek aközben tapasztaltak és éreztek, míg kedvenc dalukat hallgatták, vagy éppen csapatuk nyert egy fontos meccsen. 

Meglepően egyszerű az étel, ami boldoggá teszi a legtöbb – olasz – embert
Fotó: Diana Lee Angstadt / Getty Images Hungary

Tésztával eszik boldoggá magunkat

Mint kiderült, a tésztaevés hatékonyabban aktiválta a kognitív memóriafolyamatokat, mint a sportközvetítések vagy a zenehallgatás, ráadásul segített a boldog emlékek felidézésében is. De ami talán még érdekesebb, tésztaevés közben sokkal boldogabb mosoly ült a résztvevők arcán.

A kutatás vezetője, Vincenzo Russo úgy véli, akkor vagyunk érzelmeinket tekintve a legaktívabbak, amikor tésztát fogyasztunk.

Idézőjel ikon

Az ízlelés és az evés segít a legszebb emlékek és érzelmek megélésében.

„Mindig is tudtuk, hogy egy jó tészta boldoggá teszi az embereket, de nem tudtuk, miért és milyen mértékben” – mondta Riccardo Felicetti, az olasz tésztakészítők szövetségének elnöke. A tészta a legjobb ár-érték arányú boldogságforrás a szakember szerint. 

A kutatás ráadásul nem pusztán adatokat szolgáltatott, a résztvevők maguk is átélték a vizsgálatokkal megerősített változást és azokat a pozitív érzelmeket is, melyeket a műszerek kimutattak. 

A tésztafélék nem feltétlenül egészségtelenek
Fotó: Enrique DÃaz / 7cero / Getty Images Hungary

Ami boldoggá tesz, csak egészségtelen lehet?

Sokféle kutatás zajlott már a dél-európai tésztanagyhatalom egyetemi tanszékein annak érdekében, hogy kiderüljön,nemzeti eledelük mégsem olyan egészségtelen, mint amennyire a közvélekedés annak tartja. Ezek alapján kiderült, hogy a teljes kiőrlésű, illetve a durumbúzából készített tésztafélék igenis jót tesznek egészségünknek is, nem csak a lelkünknek. 

A teljes kiőrlésű verziók esetén ugyanis a héj töretei is az őrleménybe kerülnek, amitől a kész tészta rosttartalma megnő. Ez pedig az emésztést is serkenti. Egy adag tészta ráadásul a napi ajánlott B1- és B9-vitamin negyedét  tartalmazza, és fedezi a javasolt szelénbevitel felét és a vas 10 százalékát is. 

A Milánói Egyetem kutatói a pizzáról igyekeztek bebizonyítani, hogy egészséges, amikor a tradicionális olasz étel minden alkotóelemét górcső alá vették. Mint kiderült, az olaszoknak van igaza, bizony pizzát enni nemcsak jó, de kifejezetten alkalmas lehet bizonyos ráktípusok megelőzésére is. 

Erről a kutatásról már írtunk a Díványon, ide kattintva pedig te is elolvashatod.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.