Várandósan szenvedett balesetet, könyvben mutatja meg élményeit a magyar művész

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Baska Barbara operatőr, képzőművész és grafikus 7 hónapos terhesen kapta el a koronavírust, nem sokkal később pedig autóbaleset elszenvedőjeként került kórházba. Súlyos állapotban feküdt noninvazív lélegeztetőkön az intenzív osztályon, de képes volt visszatérni és életet adni kisfiának.

El sem merjük képzelni, milyen lehetett ezt átélni. Barbara azonban segít nekünk nemrég megjelent Deus ex machina című verseskötetével. Minden lapon egy haikut találunk, a másik oldalon pedig egy különleges fényképet, ami jól érzékelteti a hangulatot, és különleges fókuszával igazán művészi élményt nyújt. A kötetről és az átéltekről azonban meséljen maga Barbara. 

Milyen volt anyaként ekkora veszélyben érezni magad? 

Hát ez volt az eseménysor legfélelmetesebb része. Ez volt, amiről a legnehezebben tudtam beszélni. A verseken és a könyvben az látszik, hogy csak épphogy érintem a témát, hogy nem vagyok egyedül, mert nagyon aggódtam Lexért, de szerencsére jól van és egészséges baba. A koronavírust a hetedik terhességi hónapban kaptam el, de azzal nem kerültem kórházba. Édesanyám lement a Balatonra a nagyobbik fiammal, Leonnal, és a távolból drukkoltak nekem. Én pedig itthon próbáltam túllenni a betegségen, közben pedig mesejátékok felvételeit készítettem Leonnak.

Baska Barbara művész várandósan szenvedett balesetet
Fotó: Fischer Zoltán / saját

Ezután történt az autóbaleset, amelyet epeműtét és tüdővérzés követett. Kik tartották benned a lelket, és utána ki vagy mi segített feldolgozni a történteket?

Ahogy utólag visszatekintek, a haikuk megírása egyfajta terápia volt számomra, így próbáltam másképp tekinteni az eseményekre, ellépni tőlük, és absztrahálni az egészet. Még akkor is, ha ezek a haikuk számomra legalábbis nagyon dokumentaristák, egy pillanat nyers valóságát próbálják megragadni.

Édesanyám bejárhatott és főzhetett nekem, ezt engedték az orvosok, sőt azt mondták, hogy ő érti is, hogy milyen diétát kell tartani, és hogyan kell nekem ezt végigcsinálni, ő nagyon sokat segített. Amikor bent voltam a kórházban sokáig, akkor a kisfiammal nem is találkoztunk, nem is akartam, hogy lásson, az állapotom miatt. De vigyáztak rám az orvosok és az Úr, több irányból is figyeltek rám. És így szerencsére itt vagyok, itt vagyunk, és a kicsivel együtt túléltük.

Mi volt a célod a könyv megírásával?

Két irányban szerettem volna szólni az emberekhez. Először is a betegekhez, akik esetleg hasonló helyzetben vannak, és valami miatt nem tudnak kommunikálni. Ha találkozhatnak az intenzív osztályokon esetleg a kötettel vagy a verseimmel, akkor talán tudják, hogy hogyan lehet itt nem egyedül lenni, vagy hogyan lehet itt azt érezni, hogy más is hasonlón megy keresztül.

A másik célom pedig az volt, hogy eljussak az orvosokhoz, ápolókhoz, részben ezzel a könyvvel, mint egyfajta hálával. Ha létezik ilyen, hogy hálakönyv, ez annak a kategóriának az egyik példánya. Arra is felhívták a figyelmemet, hogy az orvostanhallgatókat is érdekelheti, hogy az a beteg, aki nemcsak hús és vér és csont, hanem bizony lélek is, hogyan él meg egy ilyen többhetes intenzív kórházi időszakot.

A Deus ex machina nagyon különleges kötet
Fotó: Baska Barbara / saját

Miért jelennek meg kézzel írva és nyomtatva is a szövegek?

Van néhány pont, ahol a szavak többet és mást is jelentenek, mint számunkra, halandóknak. Máshogy értik az orvosok és mi is. Eleve maga a cím is, a Deus ex machina, nekem arról szól, hogy az orvosok közelebb állnak az Úrhoz, hiszen amit csinálnak nap mint nap, az a csoda, ahogy mentik az életeket, nem emberi léptékű. Így a cím is erre az isteni jelenlétre utal. Nagyon fontos momentum az, ahogy az orvosok kvázi a végtelennel naponta találkoznak, a munkájuk nyomán, azzal, hogy életet mentenek, csodájuk a végtelenben folytatódik.

A szövegek azért jelennek meg kézzel írva és nyomtatva is, mert az orvosok különleges világához hozzátartozik az a fajta írás, amit egymás között megértenek. Még az ápolók és a patikusok is és mindenki, aki ebben a szakmában van, de mi, halandók már nem biztos. Erre utal ez a fajta vizuális szerkezet. Egyébként maga a kötet úgy jöhetett létre, hogy Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó igazgatója, tulajdonosa látott meg ebben fantáziát, és így jelenhetett meg a Trend Kiadó gondozásában még december elején. 

Milyennek látod a kötet fogadtatását? Tervezel folytatást? 

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sokan írnak, keresnek meg. Úgy érzem, hogy szépen lassan el fog jutni a mű azokhoz, akiket én szerettem volna megtalálni. A folytatás azért érdekes kérdés, mert valójában nem folytatást tervezek, hanem előzményt, hiszen én már 20 éve írok haikukat. Készül egy előzménykötet az elmúlt húsz év fontos verseiről, amelyek már eddig is több ismerősömnek barátomnak is sokat jelentettek. Ez pluszban lelkesít és erőt ad.

A jövőben szeretném azokat a mondatokat befejezni, amilyen kérdések felmerültek ennek a kötetnek a kapcsán. Amit még mindenképpen folytatni szeretnék, az az orvosokról szóló dokumentumfilm. Ugyanaz a címe, mint a könyvnek, és már korábban megfogalmazódott bennem, így az lenne az alkotáspárja ennek a kötetnek.

Baska Barbara

Grafikusművész, filmrendező, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének tanára, két gyermek édesanyja. Elismert alkotócsaládból származik: nagyapja Rényi Tamás filmrendező, édesanyja a Munkácsy Mihály-díjas Rényi Katalin festőművész, édesapja Baska József festőművész, Magyarország érdemes művésze, testvére, Baska Balázs grafikusművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetemmel párhuzamosan elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmoperatőri szakát. Ötvenkét kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, videóklipet, rövidfilmet jegyez filmoperatőrként vagy rendezőként. Grafikusként arculattervezéssel foglalkozik. Művészi arculatát egyéni módon alakítja, mindkét művészeti ágat műveli. A Deus ex machina az első irodalmi kötete.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.