A rózsaszín zaj lehet a megoldás, ha nem tudsz elaludni?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogy a nyár közeledik és az éjszakák melegednek, úgy leszünk egyre többen azok, akik bármit megadnának egy éjszakányi nyugodt alvásért: segítünk, mivel érhető el ez!

Az éjjeli pihenés nemcsak másnapi energiaszintedet, de kedvedet is nagyban meghatározza. Ha jól és eleget aludtál, sokkal lelkesebben veted bele magad feladataidba, és ha nehézséggel szembesülsz, annak leküzdése sem jelent akkora gondot számodra – ám ha az éjjel nem volt elég pihentető, valószínűbb, hogy a napot is rosszabbul viseled.

A nyugodt alvás titka

Vannak olyan körülmények, amelyeket nem mi határozunk meg: arra például, hogy munkanapon hánykor csörög a vekker, ugat-e egész éjjel a szomszéd kutyája, vagy épp lázas beteg-e a gyerek, nem nagyon van ráhatásunk. Van ugyanakkor egy csokornyi körülmény, amelyet mi alakíthatunk ki magunknak. Ezek körébe nemcsak saját viselkedésünk tartozik, hanem az is, hogy a hálóban milyen körülmények várnak minket.

A következő tanácsok abban segítenek, hogy a külső körülményeket úgy tudd alakítani, hogy a lehető legnyugodtabban tölthesd el az éjszakát!

A nyugodt alváshoz megfelelő fényviszonyok is szükségesek
Fotó: Bulgac / Getty Images Hungary

Megfelelő hőmérséklet

A legtöbb felnőtt testhőmérséklete csökken alvás közben: ez a változás már az alvás legelején bekövetkezik, az alacsonyabb testhőmérséklet hatására ugyanis álmosabbak leszünk. A szakértők úgy vélik, a 18,3 Celsius fokos hőmérséklet melletti pihenés a legideálisabb. Ezt ugyanakkor nem fogja mindenki szeretni, érdemesebb inkább tágabb intervallumban gondolkodni.

A hálószoba hőmérséklete ennek megfelelően akkor tekinthető az alvás fiziológiája szempontjából ideálisnak, ha 15,6–22 fok közt marad.

Ha ezen belül fázol, ne a termosztátot csavard fel, hanem inkább válassz egy plusz takaróréteget. Az ágyban könnyed öltözék viselése javasolt, főleg azoknak, akiknek gyakran van ott melege.

A hirtelen zaj zavarja az alvást

Senkit sem fog meglepni: a zajos háló nem támogatja a nyugodt és pihentető alvást. Ha gyakran szakítja meg álmodat egy erős hanghatás, attól töredezetté válik az alvás, aminek mentális egészségedre is hatása lehet azon túl, hogy tested sem tolerálja, ha állandóan fel-felébredsz. Már halkabb zajhatástól is felszínesebb lesz az alvás.

A kinti éles zajokat érdemes lehet megpróbálni elfedni olyan monoton hangokkal, mint egy ventilátor fehérzaja, de kipróbálhatsz vastag függönyöket is, hogy azokkal ne csak fényt, hanem zajokat is ki tudj zárni. Érdemes lehet kipróbálni egy füldugót is, ha másképp nem megy az alvás.

Vesd be a rózsaszín zajt!

A zajok fajtái

A fehérzaj tartalmaz minden hallható frekvenciát egyenletes eloszlásban, egy ventilátor zaja ilyen.

A rózsaszín zaj egyenetlen eloszlásban tartalmazza a frekvenciákat, olyan, mint a fehérzaj némi basszussal.

A barnazaj a mély frekvenciákban még erősebb: ilyen egy erős vihar vagy egy nagy vízesés hangja,

A feketezaj a teljes csend.

Nem hallottál még róla? Az lehet, viszont gyakran hallod, mégpedig a természetben. A falevelek susogása, a szél vagy a monotonon kopogó eső is rózsaszín zaj, akárcsak a szívdobogás. A rózsaszín zaj az összes általunk hallható frekvenciát tartalmazza, de alacsony frekvenciákon intenzívebb, ettől mélyebb hatást kelt. Ha tapasztaltad már, hogy nyitott ablaknál jobban alszol esőben, tudod, miért működik – érdemes kipróbálnod a természet hangjait hallgatni elalvás előtt. Ezt okostelefonos applikációval is megteheted, vagy számítógépeden állítsd be egy ilyen zaj lejátszását. 

Telefon helyett inkább könyvet végy este a kezedbe
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A fény, a cirkadián ritmus irányítója

Napközben az agyadat az erős fény kortizol termelésére ösztönzi, ez a hormon tart ébren és fitten. Sötétben aztán megkezdődik a melatonin termelése: ez a hormon az elalvást segíti. Ha este hosszan teszed ki magad erős mesterséges fénynek, azzal kitolod a melatonin termelődésének kezdetét, így egész cirkadián ritmusod felborulhat.

Ha most arra gondolsz, hogy akkor majd sötétben telefonozol az ágyban, az sem jó ötlet: a képernyők kibocsátotta kék fénynek is van a melatonintermelésre gyakorolt hatása, még akkor is, ha használod az éjszakai funkciót a készülék beállításaiban.

Sokkal jobb ötlet este olvasni, de azt is a lehető legminimálisabb fény mellett.

Tévének végképp nincs helye a hálószobában.

Matrac és ágynemű a kényelemért

Az ideális matrac körüli viták sora végeérhetetlen – pláne, ha egy házaspár két tagja mást preferál. Tény, hogy testsúly, alvási póz és kemény-puha felületpreferencia kérdése, kinek mi a legjobb, nem is beszélve az esetleges ortopéd jellegű szempontokról. Igaz ez a párna magasságára, anyagára és kialakítására is.

Az ugyanakkor egyértelmű, hogy tiszta, lehetőleg pormentes környezetben a legjobb álomra hajtanod fejedet. Legalább kéthetente érdemes ágyneműt cserélned akkor, ha nem izzadtál nagyon éjjel – ha igen, akkor még gyakrabban, és ez a helyzet természetesen betegségek után is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.