Ez a szervezet fiatalságának titka a NASA szerint

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A NASA kutatói szerint nem az álló íróasztal használata a megoldás az ülő életmód okozta panaszok megelőzésére vagy enyhítésére, hanem az, hogy minél gyakrabban dolgozunk a gravitációs mező ellenében.

Mióta először járt ember az űrben, a NASA kutatások százait végezte el azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van a mikrogravitációs környezet az emberi szervezetre. Kiderült többek között, hogy az űrben tartózkodó asztronauták tízszer gyorsabban öregednek, mint a Földön, tüneteik pedig kísértetiesen hasonlítanak az idős embereknél tapasztalható testi változásokhoz: csont- és izomtömegvesztés, csökkenő vértérfogat, romló egyensúly, tartási rendellenességek, megemelkedett vércukorszint, lassuló anyagcsere stb. Amint azonban az űrhajósok visszatérnek a Földre és szervezetük ismét ki van téve a gravitációs erőnek, megindul a felépülés folyamata. Mindezek alapján sejthető, mennyire fontos szerepe van a gravitációnak egészségünk megőrzésében és javításában, hogy ezt kihasználhassuk, ahhoz azonban nekünk is tennünk kell.

Nem meglepő módon a mozgásszegény, ülő életmód hatásai is nagyon hasonlítanak a mikrogravitációs környezet által kiváltott testi folyamatokhoz – a NASA tudósai ezt egy földön létrehozott ál-mikrogravitációs környezet létrehozásával tanulmányozták. Akik a nap nagy részét ücsörgéssel töltik és ezt meg sem próbálják ellensúlyozni némi fizikai aktivitással, azok, bár nem tízszer, de lényegesen gyorsabb és súlyosabb állapotromlásra, azaz rosszabb életminőségre számíthatnak az idő előrehaladtával, mint az aktív életmódot folytató emberek.

Nincs új a nap alatt – csak ki kell törni a tétlenség állapotából

Dr. Joan Vernikos, a NASA egykori munkatársa szerint ahhoz, hogy jó formában legyünk, egyszerűen gyakrabban kellene a gravitáció ellenében dolgoznunk, azaz felállni, leülni, sétálni, tenni-venni. Számtalan módja van tehát annak, hogy kihasználjuk a gravitációs erőt egészségünk megőrzése érdekében, ezek közül itt van néhány mindennapos tevékenység, amit különösebb megerőltetés nélkül el tudunk végezni: 

Felállni, minél gyakrabban!

A gravitációs erő kiaknázásának kulcsa nem az, hogy a sok ülőmunkát sok álldogálással ellensúlyozzuk, ehelyett inkább sűrűbben kellene felállni. Egy álló íróasztal tehát nem megoldás az inaktív életmódra: az anyagcsere tekintetében például csak minimális mértékben jobb az ülésnél, ha egész nap ugyanabban a helyzetben állunk. Az lenne a legjobb, ha minél gyakrabban váltogatnánk a pozíciónkat, hiszen akárhányszor felállunk vagy leülünk, a gravitációs mező ellenében dolgozunk, mégsem érezzük megterhelő munkának – ideális esetben legalábbis nem szabadna, hogy gondot okozzanak ezek az egyszerű mozdulatok –, és ez az, amit érdemes szem előtt tartani: nem kell feltétlenül keményen edzeni, pláne nem kényszerből olyan sporttevékenységet űzni, amit nem is élvezünk, hiszen már azzal is sokat tehetünk az egészségünkért, ha ilyen jelentéktelennek tűnő, mégis sokat számító szokások kialakításával ráneveljük magunkat a gyakoribb mozgásra. 

Már azzal is sokat tehetsz az egészségedért, ha óránként tartasz pár perc szünetet, hogy átmozgasd magad.
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

Ha kell, időzítőt is bevethetsz, ami húszpercenként jelez, hogy ideje olyan tevékenységet végezni, amihez egy-két percig talpon kell lenned. Ha pedig nagyon belemerülnél a munkába, akkor is érdemes óránként legalább öt perc szünetet tartani, hogy járj egyet vagy lenyújtsd elgémberedett tagjaidat.

Egyensúlyozz!

Bizonyára hallottál már a core néven elhíresült stabilizáló mélyizmokról: ezeknek a funkciója és fejlesztésük fontossága éppen elkényelmesedett életmódunk miatt lett slágertéma. Core alatt a gerincoszlop két oldalán elhelyezkedő mély hátizmokat, a törzset fűzőként körülölelő hasizmokat, továbbá a medencefenék izmait, a sokbahasadt izmokat és a rekeszizmokat értjük. A rossz hír az, hogy ha a nap nagy részét üléssel töltjük, illetve ha csak egyenletes, sík felületeken járunk, akkor – a farizmok mellett – ezek a gerinc stabilizálásáért és a testtartásért felelős izmok is elgyengülnek, ami egy rakás egészségi problémához vezethet. 

Antigravitációs izmok

Az anatómiában antigravitációs izmoknak nevezik a tartásért felelős izmokat, illetve általánosságban a gravitáció ellenében dolgozó izmokat. Idetartoznak a mélyhátizmok (gerincfeszítők, a rotátorköpeny izmai), a felületes hátizmok (pl. csuklyásizom, lapockaemelő izom, rombuszizmok), a farizmok, a négyfejű combizom, valamint a háromfejű lábikraizom, azaz a vádli. A hosszabb időt súlytalanságban töltött űrhajósokon egyebek mellett az antigravitációs izmok elgyengülését is tapasztalták.

A jó hír, hogy egyensúlyfejlesztő gyakorlatokkal remekül erősíthetők a stabilizáló mélyizmok. Próbáld meg például nem ülve, hanem álló helyzetben felhúzni a zoknidat és a cipődet – plusz kihívásként esetleg csukott szemmel. Lehet, hogy tovább tart majd így a művelet, de ha kitartóan gyakorolsz, egyre erősebbek lesznek a core-izmaid, valamint egyre fejlettebb az egyensúlyérzéked és a mozgáskoordinációd. Fogat mosni is lehet egy lábon állva, és egy csomó más mindennapos tevékenységet megnehezíthetünk ilyen apró változtatásokkal. Mindemellett egyensúlypárnával vagy -labdával és más instabil eszközökkel végezhető fejlesztő gyakorlatokat is érdemes beiktatni a rutinunkba. Megéri napi néhány percet erre is szánni.

Ház körüli munkák

Robotfűnyíró, mosogatógép, robotporszívó – az, hogy egyre több, a kényelmünket szolgáló masina áll rendelkezésre, egyrészt örvendetes, hiszen vannak, akik pont azért ruháznak be ilyen önműködő háztartási eszközökbe, hogy némi terhet levegyenek a saját vállukról és fel tudjanak lélegezni az ide-oda rohangálás közepette, ugyanakkor ezeknek a kényelmi eszközöknek és szolgáltatásoknak a hatására sokak számára ma már az a természetes, hogy néhány kattintással bevásárolnak és ebédet rendelnek, miközben egész álló nap a számítógép előtt görnyednek. Márpedig érdemes egyensúlyra törekedni azáltal, hogy lehetőségeinkhez mérten minél gyakrabban aktivizáljuk magunkat: ha például a bevásárlást magunk végezzük, azzal nemcsak a lépéseink számát növelhetjük, de a cipekedés révén az erőnlétünket is szinten tarthatjuk.

Mindenféle otthoni teendő lehetőség arra, hogy aktivizáld magad – vagy akár az egész családot.
Fotó: fstop123 / Getty Images Hungary

Emellett a kertészkedés, az autómosás, a porszívózás, az ablakpucolás és valamennyi ház körüli teendő fizikai aktivitásnak (de nem edzésnek!) számít – a kérdés csak az, hogy mindig ugyanazokat a mozgásmintákat végezzük-e és ezzel egyoldalúan terheljük a szervezetünket, vagy itt is törekszünk a változatosságra. 

Mozogj játszva, menj a szabadba! 

Játszani bárhol, bármikor lehet, és életkortól függetlenül ajánlott is: legyen szó asztalitenisz-házibajnokságról, dekázóversenyről, bowlingozásról, röplabdázásról, trambulinozásról, ugrókötél-kihívásról, acrojógázásról vagy íjászatról, a mozgásos játékok nemcsak remek kikapcsolódást nyújtanak, de az aktivitás-, illetve az általános edzettségi szint növelése mellett a tér- és testérzékelést, illetve a mozgáskoordinációt is fejlesztik – nem beszélve arról, hogy az elménknek is jót tesznek. Szóval akár egyedül vagy, akár társaságban, irány az udvar, a focipálya, a játszótér vagy a vidámpark! Ha pedig nem vagy az a játékos típus, viszont szeretsz a természetben járni, akkor a túrázás lehet a számodra legideálisabb aktív szabadidős tevékenység. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.