Az igazán hatékony edzés titkai

Olvasási idő kb. 4 perc

Minden edzés megterhelést jelent mozgatórendszerünk számára, és izomfáradással, mikrosérülésekkel és egyéb tünetekkel is jár. Ahhoz, hogy a következő edzés is megfelelően hatékony legyen, elengedhetetlen, hogy izmaink megfelelően regenerálódjanak. De hogyan? Ehhez adunk tippeket.

Ha a sportról, mozgásról van szó, sokan csak a tényleges edzésmunka időtartamát tekintik ráfordításnak. Holott edzéseink hatékonysága nem – sőt, voltaképp nem is elsősorban – az alatt a tényleges idő alatt dől el, amíg a fizikai testedzést végezzük. Általánosságban az életmódunk –  étkezésünk, folyadékbevitelünk, alvásunk – meghatározó tényező, mindezek mellett pedig az olyan előszeretettel elhagyott „sallangok” is közrejátszanak, mint a bemelegítés, levezetés, nyújtás, kiegészítő tréningek, melyekkel szervezetünket hangoljuk rá az edzésre, illetve biztosítjuk izmaink optimális állapotát ahhoz, hogy a fizikai terhelés során helytálljanak, illetve azt követően regenerálódjanak.

Az izmok regenerációja sokkal fontosabb része a sporttal kapcsolatos életmódunknak, mint ahogy az első látásra tűnik. A mozgás megterhelést, azaz stresszt jelent mozgatórendszerünk számára, melynek állandó fokozásával a testünk is folyamatosan igyekszik lépést tartani. Másrészről viszont ennek a terhelésnek azonnal tapasztalható jelei vannak, mégpedig izomfáradás, izomláz, késleltetett izomláz, mikrosérülések, gyulladásos folyamatok formájában. Ahhoz, hogy izmaink a következő edzésre is megerősödve rendelkezésre álljanak, megviselt állapotukat újra optimálissá kell alakítanunk. Néhány tippet adunk, mi mindent érdemes tekintetbe venni a gyors és sikeres újratöltéshez.

Megfelelő fehérjebevitel edzés előtt és után

A fehérjék alapvető szerepe sejtjeink építése, illetve újraépítése. Ez természetesen vonatkozik az izomsejtek mechanikai károsodásának kompenzálására is: mint alapvető építőanyagukat, a fehérjéket étkezésünkben megfelelő mértékben és minőségben szükséges tehát bevinni. 

Az energiaraktárak feltöltése szénhidráttal edzést követően

A sporttevékenység során szervezetünk elsődlegesen a gyorsan előállítható és felhasználható energiát égeti el, mely szénhidrát formájában tárolódik. Mint valamennyi étkezéssel kapcsolatos témában, a szénhidrátokkal kapcsolatosan is rengeteg tévhit kering, amik általában szélsőségekhez vezetnek. Sajnálatos tény, hogy a modern életvitel gyors és leegyszerűsített táplálkozása arányaiban túlzott szénhidrátbevitelt jelent, ráadásul ennek elsődleges forrásai az egyszerű szénhidrátok, vagyis a cukrok különböző formái. Mindeközben a szénhidrátmegvonás sem kívánatos szervezetünk számára, különösen akkor nem, ha energiaszükségletünk magas (például rendszeresen sportolunk). Az energiaraktáraink visszatöltésére a tudatosan kiválasztott, lassú felszívódású összetett szénhidrátok alkalmasak. Izmaink regenerálódásához energia szükséges, így ennek megvonása egyértelműen az izomzatunk épülését hátráltató tényező. 

A masszázs fontos szerepet játszik az izmok regenerálódásában
Fotó: izusek / Getty Images Hungary

Folyadékbevitel

Edzés közbeni keringésünk hatékony fenntartásához, az oxigén és a szükséges ásványi anyagok szállításához nagy szükségünk van a megfelelő folyadékbevitelre, ám a hidratálásnak az izmok épülésében is nagy szerepe van. Itt írtunk részletesen arról, hogy mennyit és milyen formában kell a folyadékot pótolnunk ahhoz, hogy folyadékháztartásunk rendben legyen. 

Alvás

Rohanó életmódunk klasszikus folyolmánya az állandó alváshiány, holott az éjszakai feltöltődés, pihenés valamennyi szervrendszerünk optimális működésének előfeltétele. Nem kivétel ez alól izmaink épülése és újraépülése sem. 

Az alváshiánytól felborult hormonháztartás ellene dolgozik az edzések hatékonyságának, ráadásul megfelelő pihenés nélkül a fáradás is hamarabb következik be a soron következő edzésen. Részleteiben ezekről a tudnivalókról itt írtunk korábban

Masszázs

A masszázs segít izmaink tónusának helyreállításában, a vérkeringés fokozásában, és bizonyos mértékig csökkenti az izomláz tüneteit. Megfelelő technikával szerepe lehet a ruganyosság fejlesztésében is. 

Hidegterápia, melegterápia

Állandó kutatások és vita tárgya, hogy a hideg- vagy a melegterápia jobb-e szöveteinknek, esetleg a kontrasztterápia, azaz a hideg és a meleg váltogatása. Izomláz szempontjából élsportolóknál ez utóbbi tűnik célravezetőnek egyes eredmények szerint, persze ez nem feltétlenül húzható rá a szabadidős sportolók életmódjára. Alapvetően érdemes egyéni reakcióinkat figyelembe venni, ha hideggel vagy meleggel kísérleteznénk, például fürdő formájában, egy-egy húzósabb edzés után. 

Myofasciális terápia

A fascia jelentőségének felismerése az utóbbi évek egyik legjelentősebb trendjét hozta az edzésekben és a fizioterápiás kezelésekben egyaránt. Mozgatórendszerünk optimális működését tekintve ma már megkerülhetetlen, legyen ennek formája masszázs, manuálterápia, önmasszírozás SMR-eszközzel vagy fasciatréning. Edzéseink között ennek a kötőszövetes hálózatnak a karbantartása az egyik legfontosabb teendőnk.

Ami viszont kerülendő

A fenti „mit tegyünk” lista mellett említsük meg azt is, hogy mi kerülendő: az alkohol, a dohányzás, a stressz egyértelműen kedvezőtlen hatással van izmaink állapotára és épülési folyamatainkra. 

Miért van minderre a gondoskodásra szükség? Az izomzatunkat, ízületeinket folyamatos terhelésnek tesszük ki. Az izmok mikrosérülései izomlázszerű tünetekhez, gyulladásos folyamatokhoz vezetnek. Ha ezek folyamatosan – pihenőnapok és/vagy megfelelő regeneráció nélkül – fennállnak, megnő a túlterheléses sérülések, izomhúzódások, esetleg komolyabb sérülések (izomszakadás, ízületi ficam, stb.) kockázata, ez pedig egyértelműen hosszú időre visszavetheti nem csupán sporttevékenységünket, de mindennapi életminőségünket is. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.