Talán azért, mert túl agresszívak a módszerek, vagy mert nem az az elsődleges céljuk, hogy jobbá tegyék mások életét.
Fogyókúrás csodaszerek, aktivitásmérők kütyük, 30 napon belül kockahasat ígérő edzésprogramok, telefonra letölthető „személyi edzők” és méregtelenítő kúrák. Az egészséges életmód mára egy számtalan formában megvásárolható termék lett, így hát a fitneszreklámok tömkelegében mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb megoldást. Kipróbáljuk, ha nem jön be, csalódunk, aztán belefogunk egy újabb trendi diétába, ami XY celeb szomszédjának a nagynénje szerint számunkra is elhozza majd a megváltást...
Vak remények és drága kudarcélmények – ezt nyújtja a legtöbb fitneszőrület
Nem az elhivatott és becsületes táplálkozási tanácsadók, orvosok és személyi edzők ellen ágálok, akiknek valóban szívügye, hogy jobbá tegyék mások életét. Hanem azok ellen az egyszerűen és gyorsan meggazdagodni vágyó kamu „szakik” ellen, akik számára a potenciális kliensek nem jelentenek mást, mint az ő önös érdekeiket kiszolgáló egyszeri vagy hosszú távú pénzforrást. Azok ellen, akik kéretlenül és gátlástalanul tolják az arcunkba, hogy az ő útmutatásuk nélkül csak balfaszkodás az életünk, és akik sokszor pont azzal a dumával győzik meg a már-már mindenből kiábrándult embereket, ami a saját módszerükre is jellemző: gyors eredmények kevés befektetéssel. Azok ellen, akik számára, mondjuk ki, remek üzleti lehetőség a jóhiszemű emberek megtévesztése, és akiknek az erőszakos fellépése az őszinte, segítő szándékú szakemberek munkáját is rendesen megnehezíti.
Nem új keletű, és nem is csak a fitnesziparra jellemző jelenségről van szó: számos iparágban luxussá vált a tisztesség. És itt most be is fejezem a kifakadást, igyekszem inkább valami konstruktív, használható üzenetet megfogalmazni.
Mennyire működik az ijesztgetés?
Az egészséges életre buzdító kampányok – bármennyire jó szándékúak is – jellemzően erősen támaszkodnak a fenyegetésre és a félelemkeltésre azzal, hogy hangsúlyozzák az inaktív életmód súlyos következményeit. Csakhogy sokan egyszerűen nem fogékonyak az ilyen típusú negatív üzenetekre. Tapasztalataim szerint legalábbis előbb hoznak változást az ismeretségi körben történő tragédiák és elrettentő példák (pl. nagyobb eséllyel hagyunk fel a dohányzással, ha tüdőrákban meghal egy barátunk), ezek a közeli, személyes történetek ugyanis sokkal kézzelfoghatóbbak és „valóságosabbak”, mint a statisztikai adatok. Ami tehát az egészséges életmódra ösztönző kampányokat illeti, a pszichológusoknak érdemes lenne együttműködniük a médiaszakértőkkel és az egészségügyi tanácsadókkal abban, hogy újfajta üzenetekkel próbálják elérni az embereket, olyanokkal, amelyek hatékonyságát előzetesen különböző populációkon tesztelték. A kezdő életmódváltók esetében pedig a pozitív énképet, a jövőorientált fókuszt, valamint az ideális személyes lehetőségek elképzelését kellene előtérbe helyezni.
Nem csak az számít testmozgásnak, ami jól megizzaszt
Egyeseket az motivál jobban a rendszeres sportolásra, ha edzőterembe járnak vagy csatlakoznak egy futóklubhoz, mert társaságban élvezetesebb számukra az edzés, míg másoknak sokkal kényelmesebb, ha egyedül vagy szűk baráti körben mozoghatnak. És vannak olyanok is, akik az összes lehetőség közül inkább a semmittevést választják, mert azt gondolják, hogy sportmúlt és jó kondíció nélkül úgysem bírnák szusszal, képtelenek lennének úgy ugrabugrálni egy órán keresztül, mint a népszerű fitneszvideók főszereplői. Az a gond ezzel a hozzáállással, hogy nem az egyéni adottságokat és képességeket, hanem a fizikai aktivitásnak egy magasabb szintjét tekinti kiindulópontnak, és pont az ilyen irreális elvárások állnak annak útjában, hogy az elhatározásokból tettek legyenek.
A nyugati világban egyre erősödő fitneszkultúra – a ma már népbetegségnek számító túlsúlyt és elhízást ellensúlyozandó – elhiteti velünk, hogy az egészséges testösszetétel csak azok számára elérhető és fenntartható, akik rendszeresen emelgetik a súlyokat vagy naponta tíz kilométereket futnak – ezzel pedig sokakból csak szégyenkezést és bűntudatot vált ki. Márpedig ahogy az egészséges táplálkozás sem egyenlő azzal, hogy kizárólag salátán élünk, a testmozgás sem a konditeremben kezdődik.
Sőt, ha belegondolok, hogy van, aki fél órát kocsikázik azért, hogy az edzőteremben egy órán keresztül kocogjon a futópadon, majd újabb fél óra kocsikázással hazakeveredik az esti dugóban... Ez alatt a két óra alatt sétálhatna egy nagyot a barátaival a szabadban, amivel ráadásul nemcsak pénzt spórolna meg, de még a levegőt is megkímélhetné némi kipufogógáztól... De nem okoskodom bele mások életébe, bizonyára ezek a döntések is egyéni igények és kényelmi szempontok alapján születnek meg. (Vagy egyszerűen úgy, hogy „mások is ezt csinálják, akkor nekem is jó lesz”.)
Az abszolút mozgáshiányos, ülő életmódhoz képest már napi egy óra gyaloglásnak – ami alapesetben egyáltalán nem megerőltető módja a fizikai aktivitásnak – is rengeteg hozadéka van, és még csak nem is lehetetlen beilleszteni a rutinunkba, csak egy kis kreativitás és szervezés kérdése. Ebben az esetben egyébként igaz a fitneszguruk azon állítása, hogy nem kell feltétlenül megszakadni ahhoz, hogy pozitív változást tapasztaljunk az egészségi állapotunkban, csak el kell kezdeni és szokássá tenni a mozgást. (A gond azoknak a sikeres embereknek a kommunikációjával van, akik sima ügynek állítanak be olyan feladatokat, amik nem mindenki számára kivitelezhetőek olyan könnyedén, és ezzel sokszor bizony nemhogy javítják, hanem földig rombolják az ember önbecsülését.)
Munkába járni lehet például bringával és gyalog is buszozás vagy kocsikázás helyett, a porszívózást vagy felmosást fel lehet dobni táncolással, liftezés helyett lehet lépcsőzni, telefonálás közben fel-alá járkálni, filmnézés közben szobabiciklizni, és a találkozókat is össze lehet kötni egy-egy kiadós sétával – csak a fantáziánkon múlik, hogy hogyan tesszük aktívabbá a mindennapjainkat. A minap kb. 70 percen keresztül telefonáltam egy rég nem látott barátommal, és közben elkezdtem sétáló kitöréseket végezni az udvaron. Miután elköszöntünk, ránéztem a telefonomon a lépésszámláló appra, és kiderült, hogy 3200 méteren keresztül végeztem a kitörésekkel nehezített sétálást. Lett is aztán ebből izomláz, de annyira belemerültünk a témába, hogy észre sem vettem, mit művelek.
Személy szerint egyébként baromi hálás vagyok a kényelmünket szolgáló vívmányokért, de nem ragaszkodom hozzájuk, ha nem muszáj, törekszem arra, hogy amikor és amennyire csak lehet, a testemet használjam a masinák helyett vagy mellett. Nem, én még mindig nem árulok tuti módszereket sok pénzért, ezek az apró trükkök viszont neked is segíthetnek abban, hogy minél egészségesebb legyen a testmozgáshoz fűződő viszonyod: hogy ne kényszerként, szükséges rosszként vagy kínkeserves tevékenységként tekints rá, hanem egy természetes alapállapot legyen a mozgás szeretete és az aktív életmód.
