Formás hátsó és láb a leghatékonyabb kitörés segítségével

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha már rutinból megy a kitörés, ideje újragondolni: mutatunk két olyan eszközös változatot, amelyek kivitelezéséhez nemcsak erősebbnek, de stabilabbnak és ügyesebbnek is kell lenned.

Mindig van abban egy különleges kihívás, ha egy jól ismert alapgyakorlatot valamilyen eszközzel kivitelezünk, amely más hangsúlyt és újabb megközelítést ad a gyakorlatnak. A mai Dívány-edzésben a kitörést fogjuk újragondolni, rögtön két izgalmas eszközzel, melyek instabilitással színesítik a feladatot és állítják új kihívások elé az izomzatunkat. 

Az egyensúlypárna és a csúszókorong is fokozottan igénybe fogja venni a stabilizáló izomzatunk erejét, hiszen a maga módján mindkét eszköz kibillent a megszokott egyensúlyból, és a jól ismert kitöréshez képest a mélyizomzatnak sokkal hangsúlyosabban kell dolgoznia. Mindemellett persze ez a pluszerőfeszítés nem mehet a gyakorlat helyes kivitelezésének rovására.

Érdemes felidézni ebből a videóból a kitörés alapvetéseit, itt pedig külön felhívtuk a figyelmet a hibákra is. Ha ezek alapján jól megy, színesíthetjük az eszközökkel! A cikk végén videóban mutatjuk, hogy csináld helyesen!

Egyensúlypárnával

Az első változatban használjuk az egyensúlypárnát, vagy egy ahhoz hasonlatos instabil eszközt (egyensúlyozó-korong, féllabda stb.) Az egyik lábunkat tesszük a párnára, ez marad elöl. A teljes gyakorlat során figyeljünk arra, hogy a talpunk vízszintes maradjon, nem a lábfejünk tartása igazodik a párnához.

Ha a lábfejünk tart, a bokánk felett stabilan helyezkedjen el a térdünk. Innen lépünk hátra kitörésbe. Mivel nehézkes lenne lábat váltogatni, maradjon az egyik láb elöl mint tartó láb, és végezhetünk:

  • kitörés alaphelyzetben kitartást;
  • kis rugózásokat;
  • térdnyújtással felemelkedést és visszaengedést kitörésbe, úgy, hogy lábfejeink helyzete nem változik;
  • ha a fentiek nagyon jól mennek, valamint bírja a core és az alsó végtag izomzata, akkor kipróbálhatjuk a korábban itt bemutatott, térdhúzással kombinált változatot is. 

Ismételjük meg a másik lábra is. (Számítsunk rá, hogy izomdiszbalansz miatt elképzelhető, hogy az egyik oldalon könnyebben megy, a másikon kevésbé.)

Amennyiben szükséges, gondoskodjunk támaszkodási lehetőségről: oldalirányban karnyújtásnyira legyen fal vagy kapaszkodó. Az egyensúly megtartásában sokat segít, ha szemmagasságban kinézünk egy fix pontot magunk előtt.

Instabil eszközökkel segíthetjük a kitörés hatékonyságát
Fotó: AzmanL / Getty Images Hungary

Az egyensúlypárnának köszönhetően sokkal aktívabban dolgozik az elöl támasztó lábon a négyfejű combizom, a combhajlító, a lábszár elülső feszítő izmai és a vádli is. A bokánk, térdünk stabilizálásában szerepet játszó mélyizmok is bekapcsolnak. Az instabilitásból kifolyólag a medence helyzetéért felelős izmokat is – farizmaink, csípőhorpasz, ágyéki izmok – nagyobb kihívás elé állítjuk, nem beszélve a törzsünket stabilizáló core-izomzatról. Összességében mind a mozgató-, mind a stabilizáló izmaink erősödnek, propriocepciós képességük – melynek révén érzékelik testünk elhelyezkedését a térben és a stabilizációhoz szükséges reakciót végrehajtják – javul. 

A leggyakrabban előforduló hibák:

  • A talp nem marad vízszintes, a lábfej helyzetének függvényében pedig a térd a boka síkjához képest előretolódik vagy hátrahúzódik.
  • Hagyjuk, hogy a fenekünk hátracsússzon, a core tartása elenged, így számos izom kompenzáló munkába, nem kívánatos túlerőltetésbe kezd.
  • Hátunk gömbölyödik, esetleg törzsünkkel előredőlve túlzottan előrevisszük a testsúlyt. 

Csúszókoronggal

Érdekes kiegészítése az előző változatnak a csúszókorong, ekkor az instabil eszköz – mely helyettesíthető papírtányérral, műszálas háztartási törlőkendővel – a hátsó láb alá kerül. Ezáltal aktívabban dolgozik a hátsó, elcsúsztatott láb combjának valamennyi izma és a farizom. Ha ízületi problémánk van, akkor ez szerencsésebb választás, hiszen mivel nem emeljük el a lábunkat, nem is éri becsapódás az ízületeinket hátralépésnél. 

Az alaphelyzetnél figyeljünk arra, hogy lábfejünk elülső harmada legyen a csúszka közepén, hogy hátracsúsztatva ne érjen le, ne akadjon el a lábfejünk. A csúszókorong a lábváltás szempontjából praktikusabb, mint az egyensúlypárna, ezzel a hagyományos módon tudjuk váltogatni ismétlésenként a jobb-bal lábat. 

Végezhetünk:

  • Hagyományos kitörést, addig, míg a hátsó láb combja függőleges.
  • Ennek nehezített változatát, melyben addig csúsztatjuk hátra a lábat, amíg stabil core mellett a farizmunk meg tudja tartani. Ekkor a combunk és lábszárunk tompaszöget zár be egymással. 
  • Helyben kis rugózásokat. 
  • Ha tetszik, elvégezhetjük az oldalkitörés csúszókorongos változatát is. 

A leggyakrabban előforduló hibák:

  • Elenged a core, az ágyéki szakaszra ráfeszítünk a hátraengedett láb miatt.
  • Elfordul az előre néző medence, aszimmetriába kerülnek a csípők. 
  • Előrelendül az első láb térde, hogy stabilitást nyerjen a testsúly áthelyezése miatt.
  • Kontrollálatlanul hagyjuk hátracsúszni a lábat, vagy lendítéssel, rántással húzzuk vissza alaphelyzetbe: mindkét eset sérülésveszélyes. 

Amennyiben kételyeink vannak, hogy a fenti gyakorlatokat végezhetjük-e, vagy bizonytalanok vagyunk a helyes kivitelezést tekintve, feltétlenül forduljunk inkább szakemberhez kérdéseinkkel, vigyázzunk izmaink és ízületeink egészségére!

És most lássuk a videót, amelyen bemutatjuk a gyakorlatokat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.