Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mai Dívány-edzésben egy plankalaphelyzetben végzett terpesznyitást mutatunk be, csúszókoronggal vagy annak háztartási helyettesítőjével. Nem egy bonyolult gyakorlat, de erőnlét és nagyfokú testtudat kell hozzá. Bevállalod?
A plankgyakorlatok közül különösen izgalmasak azok a változatok, melyekben a farizomra és combra is edzeni tudunk. A Dívány-edzésben most bemutatunk egy olyan verziót, amely a közepes farizmokat és az adduktorokat, azaz a belső comb izmait erősíti.
Szerzőnkről
Dávid Enikő pilatesoktató, személyi edző, fő profilja a pilatesalapú funkcionális edzések gerinc- és ízületi problémák esetén; valamint a várandós torna és a szülés utáni regeneráló edzések. Oktatóképzések vezető tanáraként osztja meg tudását a leendő edzőkkel.
Előkészületek
Mielőtt nekikezdünk a gyakorlatnak, győződjünk meg róla, hogy a plankot helyesen ismerjük, és hibák nélkül tartani tudjuk legalább egy percig. A gyakorlat kivitelezéséhez elengedhetetlen, hogy az alaphelyzet megfelelő legyen, és ne a plank megtartásával küzdjünk.
A planket most egy olyan mozdulattal fogjuk kiegészíteni, melynek talajon végzett verzióját már bemutattuk a Dívány-edzés videói között.
Ez voltaképp egy terpesz nyitása kinyújtott lábakkal, melynek során hangsúlyos, hogy a medencénk és a gerincünk ágyéki szakasza stabilan a helyén tart, míg a core-t aktívan tartjuk. Nagyon könnyű ugyanis egy kontrollálatlan, lendített mozdulattal távolítani egyik lábat a másiktól, azonban ez rendszerint azzal jár, hogy a medencénk kibillen, a fenekünk nem tart aktívan, hanem hátrafelé elcsúszik, a derekunk pedig a gerincünket tartó mozdulatlan izomfűző helyett belefeszít, homorít. Ezzel az elhamarkodott mozdulattal a kisebbik baj, hogy egyáltalán nem dolgozik bele megfelelően se a nagy, se a közepes farizom, se a belső comb közelítő izmai, és ezzel elesünk egy igen hatékony erősítés lehetőségétől. Az instabilan tartott medence és gerincoszlop miatt azonban az alsó háti szakaszunk fokozottan túlerőltetésnek, sérülésnek lesz kitéve, esetleg a combunk és/vagy a csípőnk izmait is meghúzhatjuk óvatlanul. Érdemes hát ezt a mozdulatot is gyakorolni, mielőtt a plankgyakorlattal fúzióra lép.
És ha mindez előzetesen megvan, szükségünk lesz még egy kellőképp csúszós eszközre. Ez lehet egy pár csúszókorong, vagy ennek helyettesítéseként két papírtányér, mikroszálas törlőkendő, esetleg textilpelenka. A csúszókorong előnye, hogy bármilyen felületen használható, a helyettesítő eszközök leginkább parkettán, esetleg járólapon.
Kivitelezés
Plankhelyzetet veszünk fel úgy, hogy két lábunk egymás mellett van összezárva, a lábfejek első harmada alatt elhelyezve ott vannak a csúszókorongok vagy helyettesítőik. Különösen ügyelünk arra, hogy a plank során a vállunk, csípőnk és bokánk egy egyenes vonal mentén helyezkedjen el, azaz a csípőnk ne lógjon ebből sem lefelé, sem – ami esetünkben sanszosabb – felfelé sem toljuk ki.
Párhuzamosan tartva a lábfejeket, a visszafeszített pipaalaphelyzetet folyamatosan biztosítjuk.
Előbb fél terpeszeket nyitunk, azaz egyik lábat csúsztatjuk el kinyújtva oldalirányba úgy, hogy a medence nem mozdul felfelé, lefelé, és nem billen oldalirányba – ennek megfelelő helyzetét a farizom aktív bekapcsolásával fogjuk biztosítani. Az erőkifejtés akkor megfelelő, ha oldalra húzva a lábat már majdnem elfordulna a csípőnk és feltolnánk a fenekünket, de ekkor a közepes farizom intenzív munkájával még épp beavatkozunk és megelőzzük ezt az elmozdulást. Néhány ismétlést követően a másik lábra is elvégezzük a gyakorlatot.
Fontos a helyes izmok használata: a nyitást az abduktorok, azaz a távolító izmok végzik, a csípőnk esetében ezek a kis és közepes farizmok. A visszazárást az adduktorok, azaz a belső combunk izmai. Mindemellett a lábszár és lábfej izmai folyamatosan tónusban maradnak, hogy ne akadjanak el csúsztatás közben a lábujjak, ne forduljon át spiccbe a lábfej helyzete, mert ekkor a comb is elcsavarodik, és nem a megcélzott izmokat terheljük.
Ha a fél terpeszeket sikeresen elvégeztük, megpróbálhatjuk a teljes terpesz nyitását is, egyszerre mozdítva a két lábat. Míg az előző változatban a helyben maradó láb nagyban segítette a törzs stabilizációját, most a két elmozduló láb eredményeként a core stabilizáló munkája erőteljesebben jelentkezik.
Ahhoz, hogy ezt megfelelően végezhessük, kiemelten figyeljünk a megbillentett medencére, melynek következtében a hasizmunk is aktívabb kontrakcióra képes, illetve a magunk alá húzott fenék izomzata is könnyebben bekapcsol.
Két alapvető hibát kell itt kiküszöbölni. Az egyik a felfelé tolt csípő (azaz amikor abból a bizonyos képzeletbeli egyenes vonalból kiemelkedik), hiszen ekkor a farizmokat messze nem tudjuk annyira aktivizálni. A másik pedig az, ha a stabilizációt óhatatlanul könnyítjük azzal, hogy vállunk nem marad a csuklónk felett, hanem előre húz, így a karunk helyzete a merőlegestől eltér. Ez főleg az összezáráskor figyelhető meg: az előrelendüléssel jelentősen csökkentjük sajnos a far és a comb izmainak munkáját is.
Ha mindent helyesen végzünk, akkor:
- erősödik a core, azaz törzsünk izomfűzője;
- erősödnek a karok, a vállöv izmai;
- dolgozunk a farizmokra, ráadásul azokból is a gyengébbekre, melyeknek azonban fontos szerepük van a medence tartásában;
- tónusosabb lesz a belső comb izomzata;
- folyamatos nyújtásban tartjuk a megrövidülésre hajlamos combhajlítókat;
- mobilizáljuk a csípőnket, javítva ezzel ízületi mozgásterét.
Amennyiben a csuklónk nem bírja ezt a terhelést, végezhetjük alkartámaszban is a gyakorlatot, ekkor azonban még inkább figyeljünk a felső háti szakasz helyes tartására és a core aktív bekapcsolására, gerincoszlopunk helyzetére.
Amennyiben gondjaink vannak a kivitelezéssel, esetleg eleve olyan mozgásszervi panaszaink vannak, amelyekkel kételyeink merülnek fel, hogy végezhetjük-e a gyakorlatot – gerincünket vagy térdízületünket, esetleg csípőnket érintő problémák –, forduljunk szakemberhez iránymutatásért!
