pszichológia 62 - Dívány

Miként változtatja meg az online világban való állandó jelenlét a magatartásunkat, az elhárító mechanizmusainkat és a vágyainkat? Mi történik, ha a virtuális tér és a valóság összekuszálódik? Hogyan csapódnak le az online világban szerzett élmények a valóságban? Polus Enikő, a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója ezekkel a valamennyiünket érintő fontos kérdésekkel foglalkozik az idei Pszinapszison.

„Meglep, hogy azt mondod, introvertált, én olyan céltudatosnak és határozottnak látom mindig.” „Ő nem lehet introvertált, hiszen az egyik leggyorsabb karriert befutó vezető a cégnél.” „Milyen jól elbeszélgettem vele, pedig introvertált.” „Nem gondoltam volna, hogy ennyit fogunk röhögni, mindig olyan csendes, és közben most tök vicces volt.” Az introvertált emberek sztereotípiájához egy csomó egyéb tulajdonságot is odabiggyesztünk, amiknek semmi köze nincs az introverzióhoz.

100-ból mindössze 2 ember érzi úgy az élete felénél, hogy ha mindent elölről kezdhetne, akkor sem változtatna semmin. Az idén jubiláló HVG Extra Pszichológia magazin felmérést végzett arról, hogy kiket érint leginkább az életközépi válság, és melyek annak legszembetűnőbb jelei. De mit mondanak a szakértők: mikor érünk egyáltalán az „életünk közepéhez”?

Ha találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy egy ismerősöd valami szerinted elképesztő butaságban hisz, sutba dobva minden tudományos vagy gazdasági tényt, akkor tapasztalhattad, hogy a meggyőződése szinte megingathatatlan. De miért, és hogyan jut el valaki oda, hogy a világ jelenségei mögött mindenféle háttérhatalmak, tudjukkik rosszindulatú manipulációját higgye?

Kitikkadsz a videomeetingtől? Ez csak azért van, mert ember vagy. A videomeetingeknek egy csomó olyan jellemzője van, ami extra mentális erőfeszítést kíván az embertől, nem csoda hát, ha kimerültnek érzed magad tőlük. Miért ilyen fárasztó a megbeszéléseknek ez a virtuális formája, és milyen óv- és megelőző intézkedéseket tehetsz, hogy valamennyire megkíméld magad a kimerüléstől?

Egy kapcsolatban sok múlik azon, hogy mennyire jöttök be egymásnak, hasonló-e az érdeklődési körötök, és meg tudjátok-e beszélni a fontos dolgokat. És van még egy dolog, ami kiválóan megmutatja, hogy hosszú távon jól lesztek-e egymással. Ez pedig az, hogy mennyire egyeznek az alapértékeitek.

Általában szeretjük a családunkat, általában örülünk az együtt töltött időnek. De most, ahogy múlnak az összezárva töltött napok, egyre feszültebbek, hisztisebbek leszünk. A másik egyre idegesítőbb, a gyerekek egyre nehezebbek. De miért? Mi történik velünk? Pszichológus szakértőink podcastban válaszolnak.

Sokan sok mindent megtesznek azért, hogy a házasságukat megmentsék. A próbaválás – az, hogy párok egy meghatározott időre és meghatározott keretek között különválnak annak érdekében, hogy letisztázzák magukban, mit is szeretnének az élettől és egymástól – ennek lehet egy eszköze. Korábbi cikkünkben bemutattuk, milyen esetekben hozhat eredményt a próbaválás, most pedig arról írunk, hogy párterapeuták mit javasolnak, hogyan lehet ezt megtenni.

Nem csak el vagy zárva a külvilágtól, másoktól, a szabad mozgástól, de össze is vagy zárva a családtagjaiddal. Akiket szeretsz, meg minden… De azért minden áldott nap, stresszes helyzetben, szűk helyen, hááát… Tapasztalatból kell írjam: összecsattanások várhatók. Mit kezdjünk hát a helyzettel, hogyan viseljük el egymást összezárva?

Oké, pont te nyilván tökéletesen használod ezeket a fogalmakat, de jó tudni, hogy mások mit rontanak el. A szerkesztőség négy pszichológus szakértőjét kértük fel, hogy tegyenek rendet a fejekben.

A próbaválás abban különbözik az igazi válástól, hogy nem végleges. Házassági krízisben lévő párok fordulhatnak ehhez az eszközhöz, ha úgy vélik, egy kis külön töltött idő segíthet a kapcsolatnak is. Nemrég hallottam erről először, és most a Gottman Intézet cikke alapján igyekszem bemutatni, hogy milyen tapasztalatai vannak a párterapeutáknak a különélési időszak hatásairól.

Betteridge címtörvénye szerint ha egy újságban a cím után kérdőjel szerepel, akkor a válasz „nem”. Elintézhetnénk ennyivel a dolgot, ha a helyzet nem lenne valamivel bonyolultabb. Volt ugyanis pár éve egy kutatás, amiből úgy tűnt, bizony-bizony száz év alatt vesztettünk az intellektuális potenciálunkból. Nézzük, hogy is van ez.